A szólásszabadság védelmében

24 június 2009 by l3v3e

A parlament az Alkotmány módosítására készül. Az Alkotmány megváltoztatása a TASZ szerint nem fogja a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos problémákat megoldani, de rendkívül veszélyes precedenst teremthet. A javaslat példa nélküli módon szűkítené le a véleménynyilvánítási szabadságot Magyarországon - ezúttal alkotmánybírósági kontroll nélkül, hiszen az Alkotmány módosítása esetén a testület tehetetlen. Arra kérjük az országgyűlési képviselőket, hogy szavazzanak nemmel az Alkotmány módosítására. Arra kérjük Önt, hogy támogassa törekvésünket azzal, hogy levelet küld képviselőjének és Ön is aláírja a nyílt levelet!

Ha a képviselők kétharmada június 29-én igennel szavaz, akkor az Alkotmány egyebek közt a következő szöveggel bővül:

„A nemzeti, etnikai, faji vagy vallási gyűlölet keltését, valamint a faji felsőbbrendűségre vagy fajgyűlöletre alapozott eszmék terjesztését a büntető törvény akkor is szigorúan bünteti, ha az mások alapvető jogát vagy a köznyugalmat közvetlenül nem sérti vagy veszélyezteti.“

Az alkotmánymódosítás azt az alapvető demokratikus elvet igyekszik felülírni, mely szerint alkotmányos jogok gyakorlását csak abban az esetben lehet korlátozni, ha mások alkotmányos jogai sérülnek. Ha senkinek nem sérülnek alapvető jogai, és a köznyugalom sem forog veszélyben, akkor a szólásszabadságot nem lehet korlátozni.

Magyarország már megtapasztalta, hogy a véleménynyilvánítás korlátozása nem akadályozza meg a szélsőségesek előretörését. Sőt, a szóláskorlátozó szabályokat épp a megerősödőtt szélsőségesek használják fel arra, hogy elnémítsák a humanizmus szenvedélyes szószólóit. Az 1930-as években – mások mellett – Illyés Gyulát 1 hónapi fogházra ítélték nemzetrágalmazás miatt. József Attilát sajtó útján elkövetett izgatásért ítélték nyolc nap fogházra. Radnóti Miklós felfüggesztett elzárást kapott, mert meggyalázta „az állam által elismert hitfelekezet vallásos tiszteletének tárgyát”.

Az állam elsődleges feladata, hogy megvédje a polgárokat az erőszaktól és a megfélemlítéstől. Az Országgyűlésnek és a Kormánynak világossá kell tennie, hogy nem tűri a kirekesztést.

A hatályos törvények biztosítják a politikai és a jogi eszközöket a gyűlölet és az erőszak elleni fellépéshez, az állam intézményei és a politikai vezetők mégsem tesznek eleget feladataiknak. A rendőrség a rasszista indíttatású bűncselekmények kapcsán nem látja el megfelelően feladatait.

Az ügyészség nem indított eljárást a melegfelvonulás elleni uszítókkal szemben, a bíróság nem hozott jogerős döntést a Magyar Gárda feloszlatásáról, az Országgyűlés és a Kormány nem tette helyre a cigányozó állami vezetőket és nem lépett fel kellő eréllyel a náci masírozókkal szemben.

Az Alkotmány ezirányú módosítása a világon egyedülálló lenne – azt, hogy a büntető törvénykönyv mit büntessen, az alaptörvények nem szokták tartalmazni.

Olvassa el az Alkotmány-módosítást ellenző nyílt levelet és csatlakozzon az aláírókhoz Ön is!

A gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés nem Alkotmánymódosítást kíván, hanem a meglévő jogszabályok következetes betartatását, az állam aktív szerepvállalását a diszkrimináció és kirekesztés felszámolásában. Az Alkotmány a demokratikus berendezkedés záloga. Nem csupán szimbolikus eszközök tárháza, hanem normatív ereje van. A büntetőpolitika nem lehet az alaptörvény tárgya. Az Alkotmány hosszú távra szóló törvény, a benne foglalt rendelkezéseknek időtállónak kell lenniük. A meglehetősen lakonikusan indokolt alkotmánymódosítási javaslat végiggondolatlan: az ad hoc fogalmak használata, az alapjogi tesztek figyelmen kívül hagyása nagy károkat képes okozni a demokratikus berendezkedésben.

A jogalkotó és az Alkotmánybíróság közötti szemléletmódbeli különbséget alkotmánymódosítással feloldani cinikus hozzáállás, hiszen éppen az alkotmánybírósági kontrollt próbálják a képviselők kikerülni. A TASZ álláspontja szerint a Holokauszt-tagadás súlyos társadalmi problémát jelez. Azonban Alkotmánymódosítással nem lehet társadalmi problémákat megoldani, és tévedés azt hinni, hogy e problémák oka az alapjogok korlátozásában keresendő. A kirekesztés, a szegregáció, a méltánytalanság, az intézményesült diszkrimináció az antiszemitizmus nem fog az alapjogok korlátozásától megoldódni. A Magyar Köztársaság felelőssége, hogy oktatáspolitikával, a diszkrimináció és a szegregáció felszámolásával az elfogadást és tiszteletet biztosítsa minden nemzeti, etnikai és vallási kisebbség számára. Az előítéletes gondolkodásmód mindenfajta megnyilvánulását utasítsa el, ideértve az állami előítéletességet is.

A TASZ álláspontja szerint a benyújtott Alkotmánymódosítás nagyon veszélyes. Veszélyezteti az alkotmányos alapjogok rendszerét, ezen keresztül pedig a demokráciát.

3 comments to “A szólásszabadság védelmében”

  1. Laurenar:

    Nem szoktam ilyesmit mondani, de a kutyaúristenüket.
    És akkor még finom voltam és nőies.
    (De, ha - adná a Jóisten! - netán olyan jellegű alkotmánymódosításra illetve választásitörvény-módosításra kerülne esetleg sor, amely mondjuk nem kedvez a jelenleg hatalmon levők érdekeinek, hát akkora hiszti lesz belőle, hogy még. Figyelmezzetek szavamra! *püthia-maszkban groteszkül gesztikulál*

    Arról nem beszélve, hogy akkor szeretnék az Alkotmányba egy olyan paragrafust is, amely a legszigorúbb büntetéssel sújtja azt, aki megalapozatlanul és jogtalanul lenáciz/lefasisztáz/lekommunistáz etceterá bárkit. Mert ez így tisztességes. (Jó, nem az, az egész úgy, ahogy van, undorító. De legalább az egyensúly helyreállna.)

  2. Tomeczek:

    Az utolsó előtti bekezdésnek minden gondolatával egyetértek. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az Illyésre, József Attilára és Radnótira épített gondolatmenet és az ő idekeverésük vagy elemi történelmi tájékozatlanságra vall, vagy, ami rosszabb, egész egyszerűen szándékosan hazug.

  3. l3v3e:

    Ez persze nem az én, hanem a TASZ álláspontja. Támogatom őket azzal, hogy bemásolom. :) Egyébként azzal én sem értek annyira egyet… (mármint az írókkal).

Comment here

XHTML: Allowed tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>