l3v3e

Jelentem élek és remélek, nincs semmi bajom, egyszerűen csak elöntöttek a kötelességhegyek, vizsgázom még rendesen, a javát a végére hagytam, bár a legnehezebben már túl vagyok, Istennek hála. Éppen kigőzöltetem a fejemet a holnapi megmérettetés előtt, mert hogy reggel a Jogbölcseleti tanszéken kezdem a napot, fincsi kis jogtudomány vizsgával. Azt kell mondjam, a vizsgákat, megmérettetéseket mindig lutrinak érzem, sose lehet tudni, hogy mit hoz az adott pillanat, van hogy az ember semmit nem tud és megkapja a jó jegyet, és van hogy mindent tud, de az mégsem az ő napja. Dehát valahogy le kell mérni a tudást, egy szavam nem lehet, jobb mintha végig kellene mondanom a könyvet, a tétel-kérdezés módszere valahol igazságos, és valahol nem az, és a vizsgák sosem az igazságról, hanem az adott pillanatbeli teljesítményről szólnak - jobb esetben. De nem is túráztatom az agyamat, rábízom magam a mindenhatóra.

Tegnap nővéremmel végignéztük a CNN-en Obama beiktatását. Azaz mostmár Mr. President, ahogy a megnevezés szól innentől négy éven át. Kis baki volt, hogy a legfelsőbb bíróság egyik tagja mondatta el az esküszöveget, de helytelen nyelvtani szerkezetben mondta el, mire Obama mosolygott, megvárta a helyes változatot, majd elmondta a rosszat. Kisebb nevetés, ebből is látszódott az hihetetlen tömeg, ami mögötte van. Ha tréfát csinált volna a szövegből, azt is lenyelte volna a szeretetre éhes amerikai népesség, legalábbis az Obama-jelenség, illetve az Obama-lufi erre enged következtetni. Mindkettő nagyon érdekes, már csak trendformálás szempontjából is, egyrészt meghökkentő ez a kitartás a frissen megválasztott elnök mögött, másrészt pedig nem lehet tudni meddig tart. Annyi biztos, hogy az amerikaiak szeretetéhsége, de bátran állíthatom, hogy a világban élő emberek szeretetéhsége határtalan, jót tett az ideáiknak, elképzeléseiknek Obama győzelme. Ez idáig mind szép és jó, örömteli, gyakorlatilag utólag nézve Obamának nem lett volna ellenfele, maximum csak annyit tudok elképzelni, hogy egy másik fekete jelölt lehetett volna, de nem volt, hiszen a republikánus-szavazó ezt nem fogadta volna el, így ebben a formában a “mi lett volna, ha” típusú kérdéseknek nincsen jelentősége. Szóval térjünk vissza az eredeti témára, vajon mire lesz ez a népszerűség elég? Csak remélni tudom, hogy Obama a monetáris politikája a tettekről fog szólni, nem csak a szavakról, jelen esetben ennek a megingott gazdaságnak, és végsősoron ennek a megingott szuperhatalomnak erre volna szüksége. Álíltásuk szerint 825 milliós injekcióval kezdenek, ez talán nem is rossz, Bush is legalább ennyit költött a mentőcsomagokkal, de ez önmagában még nem tud mit kezdeni a jelen helyzetben fennálló konjunktúra-ingadozással. Az biztos, hogy radikális változások kellenek, mert ennél is nagyobb mértékben meginoghat a munkaerőpiac, a bizalmi tőke helyreállításában viszont Obama személye erős húzóerő lehet, már ami például a kisebb, tőkével rendelkező körök segítségét jelenti. A háborús politika is újragondolásra szorul, bár én nem tartom valószínűnek a gyors kivonulást, ami az USA gazdaságát még most is mozgatni tudja, az a háború, irracionális döntés volna azonnal kivonulni az aktívan érintett területekről. Az egész Obama-jelenség talán arra lesz elég, hogy az esetleges megszorító-csomagokat kellőképpen lenyelettesse a választóival, akik a statisztikák szerint 62%-át teszik ki a társadalomnak. Mint egy pirula, dr. Obama felírja a gyógyszert, a társadalom beveszi, és várhatjuk a hatást, s a jelenlegi támogatottság mellett akár még egy placebo is erősen mozgásba hozhatja az Egyesült Államokat. De ott van az a feltételes mód, mert ehhez az kell, hogy legyen elég vér a pucájában, ahogy a magyar ember mondaná, s hogy ez meglesz-e valóban, azt nem lehet tudni, mindenesetre komoly esélyt kapott ez a 48 éves fiatalember. Mert hogy kiállása még mindig fiatalos, még így az ötven közelében is, a felesége pedig annyira jól néz ki, hogy le a kalappal. Csinos és szimpatikus pár, de ez aligha kapcsolható még össze a szakmaisággal. Viszonyok tekintetében elég hajlékony az amerikai ember, sokkal több a bizonytalan szavazó mint nálunk, és Gyurcsány megszorító intézkedéseinek kommunikálatlansága itt biztosan nem merülhet fel, Obamának ugyanis úgy tűnik, hogy - egyelőre - legalábbis még van hitele.

Amit viszont nem értek, az a világméretű öröm. Azzal magyarázom, hogy a liberális ember, a liberális eszme megkövetel némi idealizmust, és ez a liberálisok álma, hogy egy olyan ember lesz az elnök, akire eddig sosem gondoltunk volna; fekete. Tulajdonképpen azokat nevezik rasszistának, akik ezt kiemelik vagy felróják, holott már Obama megválasztása is egyfajta pozitív diszkrimináció eredménye. Ami egyáltalán nem baj, csak nagyon érdekes a világméretű örömöt nézni. Mindenki bizakodó, ilyenkor még legyünk is azok, pezsgőzzenek a liberálisok, hisz megvan rá az okuk, megvalósult egy álom. Mindazonáltal Obamának el kell kezdenie munkálkodni, s kiderül majd, hogy tettekben is képes lesz-e erre, hiszen jogilag minden körülmény adott a szinte teljhatalmú kormányzásra; szenátus, kongresszus, elnökség, egyszóval minden biztos pozíció a demokratáké. De vajon kipukkad-e a lufi? Ha igen, akkor az vajon a fekete-elnök megkérdőjelezhetetlen felelőssérevonhatatlanságának lesz titulálva, s a józan kritikára is bedobják majd a rasszizmus kártyát? Amerikában egyre jobban erősödik az a trend, hogy kihangsúlyozzák - nagyon helyesen - a feketék, latinók, stb.-k képességeit, tévésorozatokat rónak meg azért, ha nem szerepelnek bennük fekete színészek. De vajon miért hiszi mániákusan azt a liberális sajtó, hogy ez a rasszizmus elsődleges manifesztálódása? Az Obama-jelenség egyik legnagyobb kérdése, hogy mi lesz a következő elnökválasztáson, márpedig azon, amelyiken már Obama nem indulhat. Demokrata trend lesz-e a fekete elnökség, avagy rasszizmus, ha nem jelölnek majd feketét? A fehér jelölt lesz a republikánus alternatíva, a konzervatív, WASP-ra vágyó népesség válasza? Ez engem valahogy a római kor néptribunitására emlékeztet, ráadásul ott csak osztályok különbségéről volt szó, itt pedig rasszok szembefordulásáról. Huntington biztosan erre is mondana valamilyen frappánsat, de néhány hete elhunyt, így ez már nem lehetséges. A cikk komolyságát hangsúlyozandó, e cikk nem rasszizmus, csupán egyfajta jogi-szociológiai bölcselkedés, érdekesnek tartom a társadalom reakcióját erre a kétségkívül váratlan fordulatra, hiszen kétségtelen, hogy három-négy éve még keveseknek jutott volna ez az eszébe.

A magyar sajtó azon elmélkedését, hogy mikor lesz Magyarországnak cigány származású miniszterelnöke - legszívesebben nem is kommentálnám. Ezt a kérdést megint csak buta módon a sajtó úgy állítja be, mintha az csupán előítéletek kérdése volna, holott a kérdésre én csak egy újabb kérdéssel tudnék válaszolni; vajon mikor lesz Magyarországnak nagyformátumú, értelmiségi, tömegeket formáló, honorácior-rétegeket is megnyerő, kiemelkedő cigány származású politikusa? Ha lesz ilyen politikus, a rasszizmus csekély probléma lesz, amely minden félelem ellenére nem politikaformáló erő, királycsináláshoz nagyon ritkán vezetett, jogállamban pedig egyszerűen elképzelhetetlen. Csak a hazai viszonyok bizonyítása végett említeném meg azt a körülményt, hogy néhány évvel ezelőtt még egy másik miniszterelnököt cigányozott le a szavazók egy bizonyos, jól meghatározott köre. Rossz oldalon keressük a rasszizmust, hiszen ez sem az, egyszerűen csak butaság, amelynél kicsit magasabb szinten áll a politikát formálni tudó értelmiség…

Vajon mi lehet Ophélie-vel? A sajtó már december óta a témát szinte a tenyerén hordozva, állandó címlapos sztorikkal számol be az újabb és újabb fejleményekről. Vajon él-e még, vagy a teste átfagyva, valahol a Duna-deltában várja hogy egyszer megtalálják? Emberrablás volna, vagy véletlenek összessége? Vajon mi állhat az ügy hátterében?

Annyit tudunk, hogy már hónapok óta itt tanult, méghozzá a közgázon, amiről a pesti egyetemistáknak azt hiszem nem kell elmondanom, hogy bulik szempontjából milyen hely, általában szuperlatívuszokban beszélnek az odajáró diákok a fantasztikus egyetemi életről, amely rosszmájúak szerint csak a nonsztop piálásban merül ki. Úgy tűnik ez alól az Ophélie-féle társaság sem volt kivétel, gyakran jártak szórakozni, és úgy hírlik diáktársai körében, hogy Ophélie jól bírta az italt. De ne szaladjunk ennyire előre. Eleinte a sajtó arról beszélt, a barátai nem tudtak semmiféle gondjairól, mindig életvidám volt és közvetlenül viselkedett a többiekkel, elég jól ismerték ahhoz, hogy bármi furcsát is észlelhessenek körülötte. Aztán a következő héten már azt mondták, hogy igazából nem is ismerték a lányt igazán, majd a harmadik héten már arról pusmogtak, hogy az utóbbi időben mennyire rosszkedvű és depressziós volt. Eleinte úgy tudtuk, senki nem látta Ophélie-t a szórakozóhelyről való távozása után, aztán a rendőrség kérte, hogy az esetleges szemtanúk jelentkezzenek, már ha van ilyen. Nem sokkal később a rendőrség száznál is több személyt kihallgatásáról beszélt, na meg arról, hogy Ophélie társasága “adatszegény” volt, vagyis sok mindent nem lehetett belőlük kihúzni. Megjelentek a francia rendőrök is, egy szonárt is hoztak magukkal, hátha megtalálják ezt a lányt a Dunában, búvárok és vízimentők keresték a holttestét, s bevallom őszintén, én arra számítottam hogy meg is találják. A rendőrség azonban nem talált semmit, bár csorbítja az egész helyzet hitelét, hogy szakértők szerint a holttestet már lehet hogy elsodorta a víz, s ki tudja merre járhat. Érdekes helyzet, mondhatom.

Aztán egyre több dolog derült ki. Például az, hogy volt valami olasz udvarló, aki Ophélie eltűnésének másnapján repülőre ült, majd hazament. A rendőrség szerint tökéletes alibije van, no meg a jegyet is már hetekkel ezelőtt megváltotta, sőt a rendőrök szerint az se jelent semmit, hogy Ophélie táskáját két olasz fiatalember találta meg a Lánchíd közepén, és a telefonjában található nevek és címek alapján találták meg azt az albérletet, ahol lakott. Mindezek az események a nyomozók szerint nincsenek kapcsolatban egymással, az, hogy az udvarló is olasz, s a táskát megtalálók is olaszok, nos, semmit nem jelent. Rendben. Lépjünk túl ezen is, végülis teljesen mindegy, ez akár még lehetne irreleváns a sztori szempontjából, ugyanakkor nem tudok elmenni az ivás mellett. Közgáz, piálás, bulik, ezt elfogadom, na de aki megiszik nyolc sört, és legalább ugyanennyi felest, egyszerűen képtelen arra, hogy ilyen határozottan és egyenesen haladva, az eddigi megszokottakhoz képest teljesen más útvonalon haladva menjen haza! Ráadásul éjszaka! Egy külföldi diákról van szó, hát nyilvánvalóan ismerte már jól Budapestet, no de éjszaka kettőkor vajon mi vitte rá arra, hogy a hídon csak úgy sétálgasson kénye, s kedve szerint? A sajtó egy ideig azt is erélyesen elhallgatta, hogy Ophélie-nek ez az olasz kapcsolata mit jelentett. Csak azt hangoztatták, hogy van barátja, aki otthon várja, úgyhogy ez az olasz pasi csak egy egyszerű haver, egy a sok közül. SMS forgalmának 80%-át ezzel az olasz úriemberrel váltotta, ráadásul közelgett a hazatérés ideje, hamarosan végetért volna számára a budapesti kiruccanás. Egyértelmű a szituáció, pasi otthon, a színen megjelennek az új barátok, na meg egy jóképű talján, a lány kezd beleszeretni, pasas hárít, lány magába zuhan, rosszkedv, az utolsó SMS pedig, hogy miért nem jöttél a buliba? Eztán kétséges a sztori. Vajon azért ment más útvonalon, hogy megkeresse az olaszt? Mi más oka lehetett volna erre? Esetleg elindult egy másik szórakozóhely felé, ahol megtalálja a srácot? Miért hagyta ott a táskáját a hídon? Azért, mert részeg volt? A képeken részegségnek semmi nyoma, olyan józanul sétál, mint aki életében nem ivott még alkoholt. Azért hagyta ott a táskáját, mert elrabolták? Miért nincsenek erre nyomok? Szerintem a táskát figyelemelterelésből hagyták ott azok, akik elrabolták. Legalábbis ez is egy szcenárió, bár igazság szerint nagyon sok van. Mi állhat az ügy mögött? Prostitúció, escort-kereskedelem nem valószínű, olyan lányokat szoktak ott elrabolni, akiket senki nem keres. Ophélie-t mindenhol keresik, bejárta a fotója az újságokat, a tévéket, az internetet, nincs olyan ember, aki ne látta volna még a fotóját. Akkor meg hova lett? Még akár az is lehet, hogy Ophélie is sáros valamiben? Mi történhetett? Vajon megtalálják valaha, vagy örök rejtély marad?

Őszintén szólva nem tudom, hogy ki lehetsz, de úgy tűnik semmit nem értettél meg abból, amit Laurenar megpróbált az értésedre adni. Tegnap úgy voltam vele, nem válaszolok az érettségis posztban levő kommentedre, mert teljesen felesleges olyannal hadakozni, aki ad1) kilétét felfedni nem hajlandó ad2) annyira értetlen, sőt, neveletlen, hogy ilyen stílusban nyilvánít véleményt. Hogy melyikünk lángész, nos, hidd el, ez hagy a leginkább hidegen. De azt, hogy a bukás-témával jöttél elő, nos, azt hiszem minden további nélkül minősíthetem aljasnak és övön alulinak. Egyrészt visszaélsz egy olyan információval, amely számomra akár lehetne terhes is - de egyébként nem az, mert mindenki, aki fontos számomra, az tud róla, így az előttem szóló Laurenar is - másrészt visszaélsz egy osztálynak, egy társaságnak a nevével, ami sokkal súlyosabb… úgy használod az “osztályunk” szót, hogy közben lehet, sőt, valószínű, hogy nem is ismersz engem, és azt hiszed, hogy egy ilyen beszólással majd megfoghatsz csak úgy.

Sokszor hisz magáról az ember mindenfélét, én már csak ilyen vagyok. Ugyanakkor azt hiszem, ismertem annyira azt az osztályt - még ha csak alig több mint egy félévet is jártam oda - hogy ilyet senki nem mondana közülünk, legalábbis nagyot csalódnék (és néznék), ha ez így lenne. Annak az osztálynak már idestova három éve volt, hogy ott voltam, s már azóta én is elballagtam, nem csak ők. Nem hiszem, hogy bármelyik tagjának oka volna velem foglalkozni, ráadásul ilyen primitív szinten, ahogy azt az imént tetted - névtelenül. Mert hogy az internet arctalansága az bármire jó, történetesen, hogy egy amúgy egyáltalán nem titkolt információmorzsával visszaélj mások - egy egész osztály - nevében. Nem állítom, hogy mindenkivel jóban voltam, sőt, talán az osztály nagy részének még véleménye se volt rólam, nem hogy bármiféle kedvelése, utálata. Volt néhány ember aki nem kedvelt, de egyikőjükről sem feltételezem, hogy annyi év után engem pöckölget, ráadásul nem ilyen modorban, mert hogy ennyi intelligenciát kinézek és kinéztem belőlük mindig. Ráadásul a legtöbbjükkel két éve nem beszéltem egy szót se, még az egyik jó barátságommal is csak kéthavonta találkozunk egymással, s akkor már sokat mondtam.

Vagyok annyira idealista és demokratikus, hogy nem törlöm senkinek se a kommentjét, így ez nálad sem jutott eszembe, hadd virítson csak itt mindenki szeme láttára a véleményed, amikor beírtad, ez volt vele a célod. Ám legyen. A te dolgod, hogy arctalanul kit sértegetsz, ok nélkül. Elhiszem, hogy nem kedveled az olyan embereket, mint én. Visszataszít az okoskodása, a véleménye, a magamutogatása, a devianciája, mert rámutat személyiséged rejtettségére, rejtőzésére, amely az olyan emberek miatt, mint én, nem igazán kerülhetett terítékre. Úgy gondolod, sokkal okosabb és műveltebb vagy mint én, és én ezzel nem is szállnék vitába, ezt az ‘in dubio pro reo’ jegyében vélelmezem neked. Természetszerű, hogy minden témában nem lehetek otthon, és most megfogtál valami kis nüansznyi semmiséggel, így éreztetheted szellemi fölényedet. De valóban kielégítő ez a szellemi fölény? Miért foglalkozol hát velem? Elég kevesen olvassák e blogot, semmiféle ráhatásom nincs, és valószínűleg nem is lesz a világra, nem fogsz megváltani azzal, hogy kacagsz rajtam.

Tudod régen olyan ember voltam, akinek nagyon szélsőséges volt a véleménye rengeteg dologról. Amikor azt hiszed, hogy gondolhatsz ezt meg azt, mert ott van előtted a világ, és szippantod be minden egyes információ-darabkáját, és biztosan neked van igazad, nos, valahol akár még mámorító érzésnek is nevezhetnénk. De az emberek változnak. Rengeteget. Nem is gondolnád, mennyit. Hirtelenjében eszembe jutott egy nagyon frappáns és ideillő idézet, hát akkor megosztom most a kedves olvasóközönséggel. Az idézet Weöres Sándortól származik, a Teljesség felé című művéből, amire volt már precedens, hogy ajándékba vettem valakinek, aki hasonlatos hozzád. Nem ismerlek, de talán neked is jót tenne, olvasgass bele. Nem, ez most nem prédikáció, egyszerűen csak egy ajánlás, amit minden jelenlevő olvasómnak szívesen ajánlanék, de a kommentjeid most megfelelő apropót szolgáltattak, egyszerűen ideillő. Weöres ennek a könyvnek a nagy részét Hamvas Béla örökségeként említi meg, s nem azt mondja, hogy mindenképpen tedd magadévá, csak hogy rágd meg, és alakítsd meg a saját verziódat a témáról. Sok dologról beszél ez a könyv, sok témát felvet, amolyan aforizma-szerűen, én akkor olvastam ezt, amikor sok dologról még kétesen állt a véleményem, és azt hiszem, ez jó irányt adott nekem.

A visszautasító érzelmekről

Rossz-hajlamaidat ne fojtsd el, hanem csiszold jóvá őket. Bármily ártalmas, beteg, rosszindulatú hajlamra bukkansz: ne feledd, hogy akárminek csak az állapota lehet rossz, de nem az alaptermészete.

A külvilágból se utasíts el semmit; ne gyűlölj, ne irtózz, ne undorodj. Ha valami iránt ellenszenvet érzel, ez annak a jele, hogy nem ismered eléggé. Mind az, ami a világban szenny, csak hozzád való vonatkozásban szenny és nem önmagában; húzódj ki belőle és már nem szenny többé, hanem semleges jelenség.

Ha egy tányérról levest ettél, az üresen maradó tányérra azt mondod: piszkos; pedig nem tapad rája más mint annak a levesnek maradéka, melyet előbb mint tisztát ettél. A trágya a szoba közepén mocsok, a gabonaföldön éltető-erő. Így van mindennel, ami tisztának, vagy mocskosnak tűnik; semmi sem önmagában jó, vagy rossz, csak a helyzete szerint.

Ami hozzád-vonatkozásában tiszta: fogadd magadhoz; ami hozzád-vonatkozásában szennyes: ne érintsd; de a rád-tartozót és érinthetetlent egyformán szeresd. Ne gyűlölj, ne irtózz, ne undorodj. Ha valami iránt ellenszenvet érzel, ez egyrészt megértőképességed csonkaságának jele, másrészt annak, hogy ellenszenved tárgya valamilyen formában benned is jelen van. Gyűlölöd a gazdagokat? tisztítsd ki gazdagság iránti vágyadat s majd nem gyűlölködsz. Utálod a nőhódítókat? tisztítsd ki érzéki vágyadat s majd nem utálkozol. Ilyenkor nem az ellenszenv tárgyát kell megbélyegezned, vagy javítani próbálnod, hanem önmagadban megkeresned annak megfelelőjét s azt finomítanod, míg az ellenszenv el nem oszlik benned.

Mások hibáján csak akkor próbálj javítani, ha e hibát jól látod, anélkül, hogy számodra visszataszító volna; s ha biztosan tudod, hogy beavatkozásod nem tolakodás és nem reménytelen kísérlet.

Utolsó sorát nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy mennyire igaz. Azt állítod ismersz, s most undorodsz, holott nem kevesebbet állítasz, miszerint egy iskolába, s osztályba jártunk alig fél éven át. Tedd félre az undorodat, szállj magadba és gondolkozz el azon, hogy megérte-e mindez a részedről? Nem hiszem. Én továbbra is hajlandó volnék értelmes, kulturált ember módjára elintézni ezt a “vitát”, sőt, attól sem zárkózom el, hogy a jövőben még kommentáld a blogomat, de megkérlek a konstruktív hozzáállásra. Nem táplálok gyűlöletet senkivel szemben, igaz, felkapom néha a vizet, hajlamos vagyok a temperamentumos kinyilatkoztatásokra - de ennek sok értelmét nem látom. Ellenben, ha hajlandó vagy akárcsak meggyőződni véleményed ellenkezőjéről, nos, akkor vendégem vagy egy italra. A többi meg rajtad áll.

Minden évben eljátsszák ezt az oroszok. Ha nem fogadjátok el az árainkat, megvonjuk a gázt. Jó, ha ti megvonjátok a gázt, mi ellopjuk a többiekét. Jó, akkor mi elkezdjük a stratégiai anyagot használni. Jó, akkor mi elkezdjük visszafogni a gyárakat, jó, akkor elkezdjük visszafogni a közhivatalainkat… 1997-ben volt a legsúlyosabb, akkor a negyedik lépcsőig is eljutottunk, igaz, csak félórára, mivel sikerült megegyezniük a feleknek egymással. De az sokkal aggasztóbb, hogy az ötödik fázis lett volna a legsúlyosabb, a lakossági korlátozás, eleinte csak hatásfokában gyengülve, majd szakaszosan, de teljesen elzárva azt a fogyasztóktól. Szakértők azt mondják, ez az év lesz a legsúlyosabb, mivel itt a gazdasági válság, az európai országok számára meg a recesszió maga volna a mennyország, a gáz világpiaci ára amúgy is az egekben van már, hova lehet jobban szívatni még az embereket? Nos, mi “csak” 60%-ban függünk az orosz gáztól, energiaimportunk van még máshonnét is, de például ott vannak a szlovákok, ők 100%-ban az oroszoktól függnek, náluk csak tíz napra elegendő a tartalék. Hogy ott mi lesz, ha nincs megegyezés, na azt ne kérdezzétek.

De most megint napirenden van a Gyurcsány, a hős. Levelet írt az orosz és ukrán elnököknek, hogy ezt tessenek befejezni, mert a népek Európája ezt megszívja. Mondjuk tökös legény, hogy kiáll mellettünk, hisz ez a dolga, persze amikor egy másik miniszterelnök anyázott az oroszoknak, akkor volt felháborodás. Mindenesetre ez a helyzet tényleg tarthatatlan, de Gazprom versus Nabucco ügyben én az utóbbi mellé állnék, eszembe nem jutna még egyszer elkötelezni magamat a ruszkik mellett. Az a büdös helyzet, hogy mi még mindig ütközőzóna vagyunk, az ukránokig még elér a Nagy Testvér keze, de minket, magyarokat már csak pofozgatni tud. De az a pofozgatás is elég erős ahhoz, hogy egy pillanat alatt összedőljön egy ország a semmitől, recesszió, mínuszos növekedés, egy alig elkerült államcsőd van eddig a számlánkon, ha a gázt is megvonják a még működő hazai ipartól, na ott végünk van. Örülnének a Feriék, ha a tavalyi, amúgy szánalmas gazdasági növekedéshez akárcsak hasonlót tudnánk produkálni, mert sajnos a mínusz az várható dolog. De hogy nem csak a könyvelésben lesz mínusz, hanem az éterben is, nos az már hétfő körülre biztosra vehető, ugyanis meteorológusok szerint az lesz az év leghidegebb napja - nagyon remélem nem jutunk el az ötödik fázisig, a lakossági gáz korlátozásáig, márpedig minél hidegebb van, annál több gáz kell. Mínuszokban pedig nem lehet azt tanácsolni a fogyasztóknak, milliós öltönyökkel, hogy “tessék lehúzni otthon a gázórát egy-két fokkal”. Mert ma az energiaügyi miniszter ezzel jött elő. Persze, lesz nekik Kádár-alagút meg óvóhely a duna jegén, ezt nem kétlem…

A papírforma persze az, hogy kilábalunk ebből a gázvitából is, ahogy eddig minden évben. Viszont az is biztos, ha megússzuk fagyások nélkül, akkor azonnal tárgyalásokat kell kezdeményezni, nem szánalmas nemzeti csúcsokat, de tárgyalásokat mindenképp, melyben a haza politika végre lezárja ezt a gázkérdést, ugyanis ez így rettentő gáz, gyerekek, hogy Európa közepén fekvő ország tisztán az oroszoktól függjön, ha energiáról van szó. Az Európai Uniónak is figyelmeztetés ez, mi a francnak van az unió, ha nem ezért? Oké, kell nekünk az orosz gáz is, de a Nabucco épp őket fúrná végre ki a tervből, a törököktől jönne egészen Ausztriáig a gáz, és akkor nem kellene folyton attól tartanunk, hogy az ukránok és az oroszok közt ennyire elvaduljon a vita. Érdekes dolgok ezek…