Egyszerűen ez az év legutálatosabb időszaka, annak ellenére, hogy ennek kéne a legszebbnek, legjobbnak lennie, ugye. De nem is kezdem el a a szeretet ünnepéről szóló dumát, mert tök felesleges. A karácsony mint ünnepi intézmény megszűnt létezni már jó régen, lassan a kis Jézuska születését is évadokban mérjük; hogy éppen a legújabb részben mi történt, kivel és hogyan. A rádióból giccses karácsonyi dalok folynak, a tévében háromkirályokozó gyerekek játszódnak, miközben otthon mindannyian a dühtől, fáradságtól, idegességtől ordítozunk egymással és szeretteinkkel. Mindannyiunk számára csak nyűg, hogy mit vegyünk a másiknak, ráadásul keretünk sincsen rá, mert hogy amúgy is itt a válság. Az egyetemisták pedig duplán anyáznak (hiszen a mikulás és a karácsony között csak kettőt kell aludni), itt vannak a vizsgák, idő ugyan nem sok van, és akkor még itt mindenféle fák felállításával, díszítésével foglalatoskodjunk, mert az milyen jó. Apám kijelentette, hogy mivel elfelejtettünk adventi koszorút venni, ezért tűzvédelmi okokból kifolyólag már nem is veszünk; mert veszélyes. Valahogyan meg kell magyarázni a bizonyítványt, én mondjuk szívem szerint a karácsonyfát mellőzném akkor már inkább, hatezret fizettünk érte, és ez volt a legolcsóbb az összes közül, olyan mintha a fogadat húznák, inkább ajándékot vennél belőle, vagy befizetnéd a várakozó számlákat, de te inkább veszel egy fát drágán, amit két hét után kidobsz majd. Nem természetvédelemből mondom, mert ezeket a fákat ezért ültetik el, csak ezért termesztik - azonban a parlamenti fenyő kivágásáról szóló kisfilmnél elkezdett forgolódni a gyomrom, az azért egy idős és magas, impozáns élő valami volt. Fájt a szívem. Csodálkozni már nem is csodálkoztam, amikor Gyurcsányék karácsonyát mutatta a televízió, na meg azokat az óvodásokat, akik azt kérték a Jézuskától (dobpergés!), hogy találkozhassanak a mi miniszterelnökünkkel. Oké, működjön a márketing-gépezet, mert mit csinálna a kommunikációs osztály, ha nem valami népszerű dolgot, na de kéremszépen. Óvodásan én már nagyban politizáltam, már akkor is csak mindenki nevetett rajtam, de karácsonykor az angyalkáktól akkor is dzsiájdzsót meg legót kértem. Nem érdekelt engem az Antall Józsi bácsi, meg a többiek. Mert ilyen nincs is. A miniszterelnök úr pedig boldogan és alássan teljesítette a gyermekek kívánságát az ő Klára asszonyával, ahol kürtöskalácsot is ettek, és a mi miniszterelnökünk bemutatta az ő felejthetetlen tánctudását, igaz, ezúttal nem a repülőset, hanem valami néptáncosat. A gyerekek boldogok voltak, de nagyon. Gyurcsány bácsi pedig szerezte az újabb szavazatokat otthonról, - Édesanyád finom rigójancsit csinál? Ölelem! - mert ugye ez a konzumer karácsony már csak erre való. Istenigazából ő csinálja jól, gondol a jövőre. És leszarja a karácsonyt.
“Remélem felakassza magát az a Gaskó úr!” - kezdte egy munkás a vonatára várva. Én meg mindenkit sajnálok, az öregasszonyt aki nem tud hazamenni a gyerekeihez, meg a beteg évfolyamtársamat is, aki hányinger és láz közepette várakozott a pályaudvaron, hogy hazaérjen végre az otthonába, de egyszerűen akkor sem tudom nem sajnálni a vasutasokat. Persze, lehet ám utálkozni a Gaskóra meg a többiekre, hisz ezért is “az az Orbán a hibás”, de azért valahol belegondolva, mélyen belegondolva ebben a nemzetben egy csepp jóindulat, szolidaritás sincsen. Nem térhetek ki az alól sem, hogy mindez csupán aljas pártpolitika, populizmus a javából, ha netán fordított helyzet állt volna elő, akkor most minden balos szemében Gaskó lenne a szociális hős, és az Orbán meg a többi a nagy gazember. Ugyanis itt sem vagyunk képesek pártpolitika nélkül élni, egy józan gondolatot végigjáratni anélkül, hogy szimpátiáink, antipátiáink ne ez alapján működjenek. Hogy is volt ez a taxisblokáddal? Ne hördülj fel kedves olvasó, tudom, hogy nem ugyanaz volt. Ők “csak” Budapestet bénították meg, Göncz meg megtehette önkényesen, hogy nem ír alá valamit - minden kötelessége ellenére - ezt Sólyomnak meg egy percig se szabad. De erre majd egy kicsit később térnék ki. Tudjátok mi a gond? Hogy lefeküdtünk ezeknek; mindannyiuknak. Hagyjuk hogy hülyét csináljanak belőlünk, hogy az aktuálpolitikai pécékorrektség mércéje szerint arra bámuljunk, amerre az ő szelük fúj. Mindegy, hogy kinek, milyen abszurditást akarnak letolni a torkán, itt is csak vörösben, kékben, zöldben, narancssárgában tudunk gondolkozni. És van egy pici réteg, aki rózsaszínt lát vörös helyett, vagy egyszerűen csak vérnarancsot mandarin helyett.
Persze-persze, hát ki szereti ha sztrájk van, édes drágáim? Senki az ég világon. A sztrájk az már csak ilyen, egy népszerűtlen intézkedés, a lényege, hogy fáj. Nagyon fáj. Az egy másik kérdés, hogy tőlünk nyugatabbra ezt mindig valahogy értelmesebben oldják meg; ismeretes a történészek között, de a történelem könyvekben is az a kép, amikor Londonban sztrájkolnak a gyárosok, s a munkások az utcán fociznak egymással, miközben rendőrök őrzik a közrendet. A rendőrök sosem avatkoztak be, a képen viszont egy másik mulatságos dolog is látható, a rendőrök együtt fociznak a munkásokkal. Nem agyonverték őket, mert kormányellenes volt a hangulat, nem anyáztak az emberek, a rendfenntartó erőket nem arra használták fel, hogy erőszakot gyakoroljanak, hanem egyszerűen csak arra, hogy a közrendet megőrizzék. A sztrájkjog meg az egyetlen jog, amely a dolgozók kezében áll. Sajnos, mint jogintézmény nemrég óta létezik Magyarországon, ennek az az oka, hogy a kommunizmusban nem volt ilyen, mivel ezt az elvtársak nem engedték - ugyan miért is engedték volna? Ennek köszönhetően nem alakulhatott ki Magyarországon hagyománya, nincsenek meg a szokásai, Angliában, Amerikában, Svédországban, és még hosszú a lista, ezekben az országokban van “hagyománya” a sztrájknak, mivel minden jelentős munkahely mögött kemény szakszervezetek alakultak ki. Németországban vagy épp a szélsőségesebb Franciaországban volt már napokig tartó általános sztrájk - sokkal kevesebbért, mint ezek a követelések, egyes ágazatokban nagyon keményen működik az érdekképviselet - ez hiányzik itthon. Ugyanis mindenhol darabokra van szedve az érdekképviselet, van vagy húszféle pedagógus szakszervezet, amit persze összefog a Liga, de sok-sok darabra vannak esve. És itt vannak a MÁV-osok, akik négyévente bedonak egy nagyobb sztrájkot, mivel ők képesek együtt mozdulni, ha kell. Ilyen régebben is volt már, emlékszem kiskoromban, hogy az egyik MÁV-os vezető pont a sztrájk tárgyalások alatt halt meg. El is napolták egy időre a munkabeszüntetést. Hogy milyen alapon követelnek 250 000 Ft-ot? Ez a gumicsont az egészben. Ez nyilvánvalóan teljesíthetetlen követelés, ezt még egy hülye is belátja. Ugyanakkor nem tehetjük meg, hogy elfelejtjük azt, hogy egy szaros bété mennyit nyúlt le az üzletág eladásából, majdnem kétmilliárd forintot, sikerdíjként. Mármint ajándékba azért, hogy a dolgozók járulékaiból fizetett céget eladták a seggük alól. Mert ez ugye teljesen normális dolog, ezt meg szabad csinálni. Lehet cuslágozni, meg ugrálni amiatt a hetven millió miatt, de az az igazság, hogy én inkább kargóznék, kétmilliárd forint lenyúlása egyszerűen példátlan törvényes panamázás, nem bukott meg senki, nem került rács mögé senki. Rendjén van ez így. Kérem, nincs itt semmi látnivaló.
Próbálom a véleményemet általában úgy kialakítani, hogy ne érjen az a támadás, hogy szűklátókorű vagyok, úgyhogy mostanában olvasok balos sajtót is, sőt, meg szoktam nézni a Heti Hetest. Szánalmas egy műsor, de egyetlen ember van, akinek adok a véleményére egy nagyon keveset, és az a Hajós. Nem csak hogy humoros ember, de beszólásai nem folyton orbánviktorozás jegyében telnek, a probléma megvilágítására törekszik, aztán hogy az ő véleménye mégis micsoda, az már más kérdés. Nem titkolja ő sem, hogy mégis hová húz és kire szavaz, és éppen ezért tetszett az a kérdése, hogy “gyerekek, minek választották meg a parlamenti pártok Sólyom Lászlót, ha folyton leszavazzák a jelöltjeit?”. Mikor, melyik törvény írja elő azt, hogy neki egyeztetnie kell? Persze, nem szép dolog, ez már lehet etikai kérdés, de egyetlen egy törvényi pont sem írja elő, hogy egyeztetnie kell. Nyilvánvalóan ez meg jogpozitivista hozzáállás, vannak a világon szokások is, ezt én is elfogadom. Na de ezeket a szokásokat ki vezette be? A mi Árpi bácsikánk - akit eleve konszenzusként dobott be Torgyán helyett a jobboldal - simán megtehette, hogy nem váltja le az erősen komcsi érzelmű média vezetőit 1993-ban, sok támadás is érte emiatt. Bánó András - régi bútordarab, mondani szokás - meg úgy manipuláltatta az ötvenhatos ünnepséget, hogy az inkább a balos véleményt támassza alá. A kialakult botrányban pedig Göncz nem volt valami korrekt. Ezt persze senki nem veti a szemére azóta sem, mert ugye ő egy nemzeti hős, mindannyiunk Árpi bácsija, aki nem mellesleg tízéves periódusa után kialakított egyfajta szokásjogot, hogy mégis mit és hogyan kellene csinálni. Tisztelem mint embert, kiváló műveltségű személy, olyasvalaki akit tényleg osztatlan tiszteletnek kellene öveznie, mert hát mai demokráciánkban a köztársasági elnök volna a prezidenciális szisztéma egyik protokoláris szimbóluma, Angliában sem szídják a királyt, hát itt se szídjuk az elnököt. Jött Mádl papa, aki nagyjából mindent csinált, de egyúttal semmit se, egészen jelentéktelenül töltötte el ötéves mandátumát, nem nyúlt bele semmibe, még az ügynökbotrányt is szó nélkül hagyta. Erre itt van a Sólyom, aki egy másik vonalat képvisel. Félreértés ne essék, de a hazai elnöki tisztséget a legjobban a pápákhoz tudnám hasonlítani, mindegyik felvesz egy nevet, egyik elődjének a nevét, ezzel jelezvén, hogy melyik vonalhoz, úthoz, iskolához tartozik. Sólyom egy olyan belpolitikai helyzetben örökölte meg a bársonyszéket, ahol egyik politikai fél sem alkalmas arra, hogy egyeztessen a különböző általa nominált tisztségek betöltőiről, hiszen jelen állapotban ez nem vezetne sehová. A legjobb példa Havasiné jelölése, aki az ELTE-ÁJK Jogszociológiai tanszékének vezetője szerint is az egyik legalkalmasabb, független jelölt. Erre a legjobb példa, hogy még az SZDSZ is támogatta, csak az MSZP-nek derogált megszavazni, vagy ahogy ők mondták, “lelkiismereti szavazást” tartottak az ügyben. Hogyne. Göncznek nyilvánvalóan nem volt kikkel egyezkednie, a sajátjaival nem volt gond, amikor meg jött a Fidesz, akkor nem kellett túl sok új tisztséget beiktatni, de elárulom, velük már ő sem egyeztetett. Aki fel van háborodva, az inkább azon legyen felháborodva, hogy két éve nem tudunk már rendesen ombudsmanokat választani, aki egyáltalán elfogadja a jelölést és az ezzel járó kálváriát, az pedig lehet hogy egyáltalán nem kerül abba a tisztségbe, amelyre alkalmas volna. Lehet ezen nevetni, hogy haha, megint leszavazták, nekem ugyanakkor fáj a szívem, hogy Magyarországon sorvadozik a parlamentarizmus, ennek semmiféle előnye nincsen. Ugyan kinek jó ez? Annak, aki szeret zavarosban halászni? Hülyeség. Ez nem is a zavarosban való halászásról szól, ez inkább a dögöljön meg a szomszéd tehenéről. Közben meg minden marad a régiben, kedves politikusaink ingyen vesznek fel költségtérítést, csak úgy, bemondásra. Arról meg kussol a T. ház.
És egy újabb eredménytelen év telt el, sok-sok gusztustalan üggyel a hátunk mögött. Mi meg már annyira megszoktuk, hogy egy szót se szólunk érte. Mindenki pártállásának és színeinek megfelelően hőzöng a jobb- és baloldalon. Attól tartok ez jövőre sem lesz másként, az új évad még nagyobb meglepetéseket tartogathat.
