l3v3e

Először vagyok úgy, hogy szeretnék magyar előadókat támogatni, és nem sikerül, mert nem hagyják. Nem tudom mennyien ismeritek Harcsa Veronikát, de tudni kell, hogy jelenleg Magyarország egyik legizgalmasabb produkciója, felülmúlja az összes gagyi médiasztárt, megasztárt, kvintettjével piszkosul fogós dzsesszmuzsikát játszik, lényegében a hölgy saját szerzeményeit, melyet egy nagyon egyedi, jellemző atmoszféra lebeg körül. Veronikáról annyit érdemes tudni, hogy nemrég sétált ki a Zeneakadémiáról a diplomájával, egyébként meg informatikus is is lehetne, mert egy féléve van hátra a BME-n. És nem csak okos, de vonzó is - persze jellemző, hogy van pasija. Szóval a sztori az, hogy tíz hónappal az első nagylemeze után (melyet Japánban elkapkodtak, mint a cukrot) a napokban kijött a második is, amit a független terjesztés miatt kevés helyen lehet csak kapni, és valahogy a fájlmegosztókon sem jelent meg (csalódottan veszem tudomásul, hogy egy-két igényes zenét szerető ripper felhagyott a munkájával, vagy épp a gazdasági krach miatt nincs pénzük megvenni a lemezeket), úgyhogy úgy döntöttem, már az előző lemezt is szerettem volna legálisan beszerezni, hát legyen akkor a másodikkal így, megveszem. Az ajánlott fogyasztói ára 2500 HUF körül van, amit még simán vállalhatónak érzek egy igényes előadónál, pláne ha a lemez digipakos, választékosan csomagolt, fullextrás, én meg odáig vagyok a minőségért, újabban veszteségmentes tömörítéssel hallgatok zenéket, illetve előszeretettel használom az itthoni hifit is, úgyhogy jó lesz az. Megnéztem a terjesztőnél, hogy hol lehet kapni a lemezeiket, a hétvégi bevásárlásnál meg eszembe jutott, hogy a közelben van egy Media Markt, hát bepróbálkozom ott, mivel szerepelt a terjesztői listán. Kis keresés után megtaláltam, 3990 HUF áron. Akkor elgondolkoztam azon, hogy egy független terjesztésű lemez hogy a francba kerülhet ennyibe? Nevetséges, hogy majdnem ezerötszáz forint a hasznuk, miközben a zenész szinte semmit nem nyer a kiadványon. Külföldön ilyen elő nem fordulhat, eleve a lemezpiacon rájöttek, hogy az árat csökkenteni kell ahhoz, hogy legyen forgalom. Nyilván egy olyan szubkultúránál, mint a jazz, ez nem megoldható, de könyörgöm, hazai zenéről van szó, minden darabját itthon állították elő. Mi a franc kerül rajta ennyibe? Úgy döntöttem, elnapolom a dolgot, az eredeti áron kész vagyok megvenni bármikor, de nem az, hogy a zene nem érne ennyit, hanem egyszerűen ezt a pofátlanságot nem vagyok hajlandó támogatni. Megpróbálkoztam hát még egyszer az internettel. Megtaláltam a dalok.hu, egyébként kifejezetten igényes internetes zeneboltban, ahol minden számot, vagy albumot MP3 és FLAC formátumokban is le lehet szedni, úgy hogy egy szám nagyjából egy SMS ára, 117 Forint. Regisztráltam, de kiderült, hogy a lemezről csak három számot tettek fel (vajon milyen okokból kifolyólag, azt nem tudom), és a regisztrációt aktiváló e-mail se akart órákig megérkezni. Végül úgy döntöttem, hogy egyetlen számot leszedek belőle, annyit megér a dolog, többet nem, hát azóta ezt a számot hallgatom, jelentem alássan, ez az első internetről leszedett számom, amiért fizettem is. Azért egy picit cikinek is érzem, pedig nem kéne. Kedden viszont az Írók boltjában dedikálni fog, ahol elfogadható áron lehet kapni a kiadványt, és ott egy pici bolt esetében, még elfogadható pár száz forintnyi árrés, ellentétben egy multival.

Egyébként a héten lesz még három ZH-m, az egyik jogtörténetből, a másik Római jogból, a harmadik jogfilozófiából, az elsővel nincs bajom, a második csak egyszerűen sok, a harmadik pedig, mivel posztmodern filozófiáról van szó, egyszerűen érthetetlen sok ponton, nagyon tisztelem a tanárt, mert magasan kvalifikált, művelt ember, de alaposan túlbecsülte a csoportot, ha azt hiszi hogy ilyen filozofálgatásokat egy tudományos folyóiratból meg fogunk érteni elsőévesen. Egyre közelebb van a mágikus vizsgaidőszak, az idegbajt még nem érzem, de gondolom, hogy közeledik. Vége a lazsálásnak meg a pihengetéseknek, itt a cselekvés órája! Na nem mintha nem tanulnék… csak ez kissé sok. De ismeritek a mondást a rinyálós prostiról? Szóval befogtam.

A nagy hideg tegnap eljött, hiába vártam arra, hogy talán ebben az évben nem fagyom meg; a hó eljött, a hó itt van, és de jó. Nálam csupán annyi a probléma, hogy panelházban élek, és ezek a betondobozok nem arról híresek, hogy jól szigetelnek, és az sem emeli pátoszukat, hogy radiátoraik olyan jól felmelegítenék a lakásokat. Én ilyenkor napokig permanensen csak annyit érzek, hogy mint valami elcseszett klíma, kisebb-nagyobb adagokban ventilál rám a hideg, és ezt az érzést nem szeretem, nem azért vagyok itthon, hogy rétegesen öltözködve üljek a saját szobámban, miközben kint szakad a hó. Ennyi erővel ki is mehetnék, nem? Amúgy van megoldás, lecserélni a radiátorokat és felújítani a szigetelést, nos, hát egyik sem olcsó, talán ez utóbbi az olcsóbbik megoldás, hosszútávon működőképes. De ezt is csak maximum jövőre fogom megcsináltatni, télen nehézkes az ilyesminek nekikezdeni. De hogy honnét jutott nekem eszembe ez a táblázat, amit itt látsz, kedves olvasó? Hát jön a hideg, jön a hó, jön a karácsony, jön a vizsgaidőszak… már előre utálom az egészet, mert gusztustalan lesz, mindenesetre úgy döntöttem, a kisebb dolgokat letudom az elővizsgahéten, hogy ne ezzel kelljen később szarakodni, a közgáz lesz ebből húzós, de túl akarok esni rajta, az infóval és a hittannal egyetemben, hogy a továbbiakban a többire koncentrálhassak. Egyértelműen a december fénypontja a Római jog vizsga lesz, rajongom már csak az a gondolatától is, nagyon nagy öröm volna, ha letudhatnám még karácsony előtt az egészet, nem szívesen borítanám fel ezt az amúgy is eléggé szűkös vizsgatervemet, már csak azért sem, mert előre látom, hogy a karácsonyfa előtt nem lesz kedvem Rómát tanulni, az egyetemes jogtörténet, illetőleg a jogfogalmak vizsga épp eléggé nehéz ügynek látszódik így is. Úgy látszik tényleg múlt évben volt az utolsó felhőtlen karácsonyom, szünettel, meg mindennel, még jó, hogy ezen az egyetemen a két ünnep között nincs vizsgaidőpont, mert tudnék olyan intézményt mondani, ahol ilyen is van. A jogfogalmak vizsga időpontja még mobilis, talán azt egy-két nappal későbbre veszem fel, hogy maradjon idő a két vizsga között, a magyar jogtörténet és a Róma problematikája ugyanez, de itt mindenképpen ragaszkodnom kell ahhoz az időponthoz, nem akarok két jogtörire is készülni a karácsony alatt, pláne egy irdatlan nehéz jogfogalmak vizsga mellett. Persze ez még mind csak elmélet, gyanítom, hogy egy-két időpontom bukhat, ha a Neptunon nem sikerül időben, jókor, jó helyen lenni, mert ugye itt a szerencsétől is igencsak függ a téma, az egyetemesnél lesz szükségem a gyorsaságra, mivel az az egyetlen tárgy, melyből van írásbeli vizsga is, arra pedig tódulni fog az évfolyam, megpróbálok az elsők közt lenni, hogy ne kelljen szóban kollokválnom, hiszen az írásbeli jelen témánál nagy könnyedséget jelent. Egyébként nagy kihívás lesz nekem ez a vizsgaidőszak, nemcsak hogy ez lesz első (tűzkeresztség, ugye), de egy próba is, hogy mire vagyok képes. Nem szívesen buknék orra, megpróbálom az önbizalmamat egy kicsit erősíteni (a tanulás mellett). És egyébként még a szemináriumi hetek ZH-it nem is írtam fel a táblázatra, bár hálaistennek, azok talán könnyebbek lesznek.

Erre a pofátlan plágiumra már nem is mondanék semmit. Eredeti zenekar, mi? Évekkel ezelőtt még hallgattam a Csészényi teret, de már azon is irtózatosan hallatszott, hogy nyúlják a szintén baromira unalmas Kispált. Azóta elmentek ilyen beat irányba, kicsit retróbb lett a hangulat is, ja és nagyon szeretik újabban az Isten Háta Mögött szövegeit (is) koppintani. Azzal a különbséggel, hogy az utóbbi zenekar nem szégyelli Tool-os allűrjeit, ennek ellenére is tudnak eredetiek lenni, főleg ha megnézed őket egy koncerten. Elnézést minden 30Y rajongótól. Elhatárolom magam magamtól.

Konyhai baleset. Konkrétan alig bírok írni. Dögöljön agyon aki a konzerveket úgy találta ki, ahogy. Kedves nővéremmel is hasonló eset történt néhány éve, igaz, ő tényleg bénaságból vágta meg magát, úgyhogy azonnal elrángattam a Csobánka térre, ahol kapott egy tetanusz elleni védőoltást. Tetanusz nem jött, ellenben az orvos különösen élvezte a szituációt:

- Na tolja le a gatyáját!
- Kicsit lifeg a sebem…
- Máskor örül, ha lifeg, nem?

Nekem a kukába való kidobás művelete alatt sikerült egy laza kézmozdulattal elvágnom a jobb kezemen lévő mutatóujjamat, amivel egyébként holnap Római jog zárthelyit kellene abszolválnom. Gépelni is alig bírok, nem hogy írni, nem tudom hogy fog ez menni, egyébként annyira nem vagyok ideges, mivel olyan anyagot is kérnek már holnap, amit csak egy csoport vett át a sok közül, és elvileg még nem kéne tudni, de mégis. Szóval vicces lesz, bár ahogy hírlik, ezeket ki se javítják. Szóval vagy karó, vagy róka. Haha. A többi szobatevékenységről (pl. gitározás) nem is beszéltem még, szóval csessze meg a konzerv! Állandóan félregépelek. Úgyhogy mára ennyit.

A minap fedeztem fel az interneten a Zöld Párt hivatalos programját, melyet a szervezet egyetlen nyilvános arca, a polgárpukkasztó világhadjáratairól is ismert Tomcat jegyez. Mielőtt még bármely szimpatizánsuk a nyakamnak ugrana, hangsúlyoznám, hogy nem a személyekkel van bajom, mintsem az ideológiával, egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogy mit mondanak azok az emberek, akik lassan két éve gerjesztik (és ez most lehet pozitív és negatív jelző is) a kormányellenes közhangulatot, hiszen eddig semmiféle kézzelfogható programot nem kaptunk tőlük, maximum csak a Jobbiktól láttunk hasonlót, ők már megint hozták a formájukat, előrukkoltak a Szent Korona Tannal, meg a többi untig skandált marhasággal. Nyilvánvalóan minden részletére nem leszek képes kitérni, mivel - és ez lehet akár pozitívum is - ez a program alapvetően a legtöbb fajsúlyos témára kitért, azzal a kis szépséghibával, hogy én még mindig csak a marketingszövegek pufogtatását fedeztem fel benne, na meg azt, hogy ez az első plakát, amelyen Tomcat nem gyakorlóban és acélbetkósban tetszeleg. Elöljáróban mondjuk úgy, hogy kicsit több negatív dolgot is be kellene vállalniuk, hogy egy ilyen program hiteles és sikeres legyen, nem lehet csak a szépet és a jót ígérni az embereknek. Mert ugye az elsőszámú bizonyíték a populizmusra mindig csak az ígérgetés. Mivel egy témában sem nevezhetem magamat szakembernek, de mivel ők sem, ezért azt hiszem egál az én véleményem az övékkel, sőt, bármelyik internetezőével szemben. Ez csupán egy vélemény, én meg úgyis egy hat ember által látogatott blog vagyok az interneten, ha valakinek nem tetszik, lapozzon tovább egy másikra. Nem én fogom megváltani a világot, de véleményem természetszerűleg ettől még lehet. Elsőre úgy gondoltam, hogy az igazságügyi programot, vagy ahogy ők nevezik, reformot fogom górcső alá venni. Éppen elég lesz ez is…

Bárki, aki az elmúlt húsz évben találkozott a bírósággal, megerősítheti, hogy a jelenlegi igazságszolgáltatási rendszer csaknem működésképtelen. A korrupció látható mértékben elárasztotta, és feladatát már csak korlátozottan képes ellátni. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az elmúlt évek politikai kirakatperei, a diszkrimináció látható jelei, az egyes ügyek aránytalan felnagyítása vagy bagatellizálása. Polgári jogunk zilált, és az átlagember számára átláthatatlan, ellentmondásos, a büntetőjog területén pedig egyre inkább a bűnözők védelme kerül előtérbe. Általános és átfogó rendszerváltás szükséges az igazságügy terén is. A törvények irányelvek legyenek, ne kössék meg a bírók kezét. Szabadulnunk kell a törvénygyártás sablonjaitól, amelyek minden egyes esetben a bíró kezére játszanak úgy, hogy az nem egy magas, magától értetődő jogot gyakorol, hanem csak mérlegelés nélküli merev technikát hajt végre. A törvények nem alapulhatnak azon a nézeten, hogy van elvonatkoztatott, a közfelfogástól teljesen független jog. A törvényhozó és a bíróság nem helyezheti az értelmi elvonatkoztatásokból eredő önkényt a valódi jog helyére. A törvényeknek a társadalom védelmét kell szolgálniuk, nem pedig a bűnözőkét, és nem is homályos, idealista elképzeléseket. A bíróság nem kísérleti terep.

Ez megint egy jól hangzó kampányszöveg. Üres és semmitmondó. Mi számít aránytalan felnagyításnak, vagy bagatellizálásnak? Kicsit erős szavak ezek, egy jogásztól is annak gondolnám, hiszen országos szinten így átlátni az igazságszolgáltatás, és intézményeinek helyzetét, kissé nehéz dolog egy szakember számára is, noha azt elismerem, hogy az igazságszolgáltató és a végrehajtó hatalom néhol igencsak összefonódott a múltban, ez kétségtelen. De mitől menne ez másként egy esetleges első Tomcat-kormányban? Kirakatperek mindig vannak, egyesek szerint már a Tánczos-ügy is az volt, 1998-ban, sőt az októberi események perei is azok voltak, sőt a Budaházy ellen indított “alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekmények előkészítése” is egy buta, ócska, a diktatúra időszakaira emlékeztető húzás volt a kormányközeli ügyészek részéről. Nyilvánvaló, hogy az ország minden, a demokratikusságát jelentő tulajdonságát egycsapásra elveszítette volna, ha marasztaló ítélet születik. De nem történt meg, ettől függetlenül tény, hogy ilyet egy országban nem lehet csinálni, nevetséges, hogy a BTK egyáltalán ismer ilyen kategóriát. Törvények irányelvek legyenek? Ezt nem egészen értem, a jogban ma is vannak irányelvek. Már a Római jog is ismerte a szigorú jog (ius strictum) fogalmát, véleményem szerint nagyon nehéz körülhatárolni, hogy mely fogalmak és kategóriák azok, melyeknél a jogot, mint a leírt betűt kell 100%-osan kell alkalmazni, és melyik az, ahol nem. (Jogbölcseleti téma ez már, a ius és a non ius-ról.)

Meg kell honosítani a bírói gyakorlatban a precedens fogalmát. Ma két azonos ügyet teljesen eltérően ítélhetnek meg a bírák, más-más helyen vagy más-más időben. Kötelezni kell a bíróságokat, hogy azonos körülmények között, azonos eredménnyel történt eseményeket azonos súllyal is vegyenek figyelembe, és ez ne képezhesse mérlegelés tárgyát.

Ez is teljesen jól hangzik, mert ugye a precedens fogalma az itthon nem ismert, de a bírák így is hivatkozhatnak korábbi esetekre ítéleteik során. Innentől kezdve gumicsont ez a precedens téma, hiszen ehhez a bírói jogalkotást kellene megvalósítani, ami meg Magyarországon elég nehézkes volna, hiszen nálunk az írott jog (ius scriptum) játssza a fontosabb szerepet. Attól nem lesz jobb egy jogrendszer, hogy precedens értékű ítéleteket alkot… eleve ehhez az kell, hogy ne legyen arra az esetre irányadó írott jog (ami azért az esetek 80%-ban megvan, ha meg nulláznánk mindent, akkor honnan lesznek precedensértékű ítéleteink?), az összehasonlított esetek között lényeges összefüggések legyenek (itt meg a kategóriák hibádzanak). Még nem vagyok jogász, elnézést az okoskodásért, de azért ezt, egy a jogtól még totálisan távol álló ember is beláthatja, hogy attól még, hogy más a jogalkotás szisztémája, maga a jogrend nem feltétlenül lesz szilárdabb. Nem beszélve arról, hogy nevesebb jogtudósok művei szólnak a precedensjog hátrányairól (Michael Trotter).

Helyre kell állítani a bűnözők jogai és kötelességei között felborult egyensúlyt. Nevetséges, hogy aki egy bűnöző támadásától megvédi magát, már készülhet is a börtönbüntetésre. Jogot kell adni az embereknek, hogy önmagukat, családjukat, vagyonukat akár fizikailag is megvédhessék, és ne attól kelljen rettegniük, hogy mi fog történni akkor, ha a betörő úr a bűncselekmény elkövetése közben véletlenül megbotlik a küszöbben. A bevált szlovák példához hasonlóan meg kell engedni, hogy az emberek akár a betörő sérülését okozó eszközökkel is megvédhessék otthonukat, termőföldjüket, magánvagyonukat, vagy éppenséggel magukat. Az utcai erőszak megfékezése érdekében engedélyezni lehet az önvédelmi eszközök vásárlását, viselését és használatát, amit Európában egyedül Magyarországon tiltanak.

Az önvédelmi részével egyetértek, az önvédelmi eszközök használatával nem teljesen. Bár tény, hogy illegalitásban több olyan fegyver is forgalomban van (pl. boxer, vipera), amit nem szívesen engednék az utcára. Ellenben a magántulajdon védelmét teljes mértékben támogatom, megváltozna a morál, ha lenne erre is lehetőségünk.

A megelőzés miatt vissza kell állítani a halálbüntetés feltételét a kirívóan súlyos, élet- és társadalomellenes bűncselekmények elkövetésétől való elrettentés érdekében. Ide tartozna az előre megfontolt gyilkosság és más, különösen brutális bűntettek, de emellett szóba jöhet még a fokozottan élet- és társadalomellenes bűncselekménynek számító keménydrog-kereskedelem, vagy akár a különösen nagy kárt okozó gazdasági bűncselekmények is. Ezek valódi súlyosságát nemcsak pénzben kell mérni, hanem a társadalom széles körében kifejezésre jutó morális hatását, a jogállamban való hit elvesztésének erősödését, és az egyes emberek ebből eredő anyagi ellehetetlenülésének okát, vagy az emiatt bekövetkező tragédiák és öngyilkosságok megtörténtének összefüggéseit is vizsgálni és értékelni kell.

A halálbüntetés nem “szerintemek” kérdése. 23/1990. (X. 31.) AB határozat szerint a halálbüntetés ellenkezik az alkotmánnyal. A természetjog szerint amúgy sincs az államnak joga élet kioltására, nem beszélve arról, hogy megváltoztathatatlan ítélet (ún. justizmord ítélet, melynek során a halálraítéltről bebizonyosodik, hogy ártatlan volt), illetve a halálbüntetésnek, vagy egyáltalán nincs, vagy csupán csekély az elrettentő, visszatartó hatása, illetve a halálbüntetés egyáltalán nem elrettentőbb, mint a hosszú időtartamú szabadságvesztés. Elég csak megnézni a statisztikákat, elég elrettentő számokat takarnak. Magánvéleményem pedig, hogy a halálbüntetés inkább megtorlás, mint büntetés, ami viszont egy modern jogállamban, már csak a humanizmus miatt is ellenezendő. Békeidőben pedig egyszerűen célszerűtlen.

A bírósági korrupciót visszaszorítandó, szigorú átvilágításra kell kötelezni a teljes bírói kart, és feltérképezni a társadalmi kapcsolataikat. Ne lehessen bíró az, aki politikai körökkel, bűnözőkkel, vagy gazdasági érdekcsoportokkal tart kapcsolatot.

Szép gondolat, csak totálisan megvalósíthatatlan. Döntsük el, hogy gépekkel, vagy emberekkel működünk együtt. Ha utóbbiakról van szó, akkor az ember gyarló, akárhány diplomája is legyen. Sajnos ez a bíróságokkal sincs másként, mindig vannak megkenhető emberek, úgy ahogy megkenő emberek is vannak. Szigorúan kell szabályozni, de azért az átvilágítás eléggé diktatórikusan hangzik. A politikai játszmák mögött ezernyi szálak mozoghatnak, s ez politikai rendszerektől független, ezeknek feltérképezését, kontrollálását kell megvalósítani, sokkal demokratikusabb megfogalmazás…

Meg kell szüntetni a parlamenti képviselők és más politikusok mentelmi jogának intézményét. A tényleges népképviselet és a valódi demokrácia jegyében lehetővé kell tenni az ország vezetőinek, a kormánynak, a közjogi méltóságoknak, a parlament tagjainak és az önkormányzati vezetőknek a tisztségükből való visszahívhatóságát, amit meghatározott számú aláírásgyűjtés útján bárki kezdeményezhet.

Ez megint csak a “jól hangzik” kategóriája. Egy olyan országban, ahol viccből ingyen sörért indítanak népszavazást valószínű, hogy egyik, másik párt emberei előszeretettel fognak mindenféle aláírásokat gyűjteni. Nem beszélve arról, hogy az aláírásozás, meg a többi korteshadjárat inkább a szélsőjobb eszköze, ebben a formájában pedig röhejes. Mentelmi jogról. Na ez már egy érdekes kérdés. Elvileg kétféle mentelmi jog létezik, az immunitás (sérthetetlenség) és az inviolabilitás (felelősségmentesség), előbbi a felelősségre vonás ellen, a másik pedig a magánemberként való felelősségre vonást jelenti. A mentelmi jogot fel lehet függeszteni, ebben az országgyűlés bizottsága az irányadó, mindkét jog egyébként egyfajta közjogi garancia arra vonatkozólag, hogy a képviselőket ne lehessen ad hoc jelleggel zaklatni, nagyobb hibát vétenénk annak megszüntetésével, mint életben hagyásával.

Ahogy látható, ez a program már egy elsőéves (pontosabban: kis szaros) egyetemista számára is enyhén szólva is, hogy úgy mondjam, több sebből vérzik. Tele van nagy szavakkal, meg kemény gondolatokkal, de ezek mögött sem szakmaiság, sem emberiesség nincsen, megint az a probléma, hogy jó kérdéseket tesznek fel, viszont a válaszok borzasztóak, és akkor még a közbiztonság javításáról szóló részt még nem is vettem górcső alá. Pedig az is megérne egy misét. Minden elégedetlenkedőnek mondanám, köztudott, hogy melyik oldalra húzok, és ha így nem elég közeli, akkor azt is tudja mindenki, hogy az nem bal irányú. Ennek ellenére elegem van már a magyarországi szélsőségeskedésből, mostanában az összes ilyen irányú kezdeményezés csak a cigányokig, zsidókig, egyebekig lát, egyszer talán valós problémákról is kellene beszélni, jelenleg mondjuk jobbnak látnék egy gazdasági tervet, éppenséggel aktuálisabb volna egy olyan országban, ahol úgy néz ki, negatív lesz a növekedés.

A minap egy koncerten voltam az egyetemen, pontosabban egy előadással egybekötött zenélős estén, de a lényeg nem is itt van, hisz ez önmagában még nem egy túl izgalmas dolog, ellentétben azzal, hogy az énekes és gitáros posztot gyakorló zenész nagyon híres ember volt, úgy hívták: Szabó Levente. Nem viccelek. És milyen kiváló hangja volt, egészen élvezhető műsort adott ez a kedves névrokonom, engem az este során annyiszor konferáltak fel, mint még soha, nem is hagyhattam szó nélkül, a koncert után odamentem bemutatkozni, és mindketten rájöttünk, hogy idáig a világon nem ismertünk más Szabó Leventét. Már amikor láttam a plakáton, hogy a sztárvendég Szabó Levente lesz, azon gondolkoztam, hogy szépen haza fogom hozni ezt a fecnit, és elteszem valahová… egyébként a hangja hasonló volt, mint az enyém, tenorhoz közelítő bariton, szóval erős közepei és lírai magasai voltak, és egész sok stílusban játszottak, egész sok stílusban énekelt, szóval le a kalappal az összes Szabó Levente előtt. A Szabó persze nagyon gyakori név, de ezzel a kombinációval sokszor még nem találkoztam, bár tény, az általános iskolai tesitanáraim mindig szerették azt üvölteni, hogy “Szabóóóleventeeee”. Szóval megértem a Szabó szülőket, ha azt egy ilyen szép névvel - mint a Levente - párosítják. Ennyit az önnyalásról.

Kezdek ledöbbenni magamon. Éveken át maga voltam a pontosság, iskolából, munkahelyről ritkán késtem el, az óra meg én mindig tisztes viszonyban voltunk egymással, így hát az idő nem jelentett számomra problémát és nehézséget - úgy látszik mostanáig. Nem tudom mikor kezdődött, de azt tudom, hogy lassan elmekórtani szakvéleményt fogok kérni esetemről, mert amit csinálok, az közröhej; nemcsak hogy az utóbbi időben többször is elkések innen-onnan, hisz ez mással is előfordul (és ennek amúgy is inkább a nővérem a mestere), de az, hogy újabban egyre bizonytalanabb vagyok a megbeszélt időpontok tekintetében, arra enged következtetni, hogy ereszt a fejem. Ugyanis háromnegyed hat helyett képes vagyok háromnegyed hétre órára menni, a megbeszélt időpontot eltéveszteni, mindezt úgy, hogy már az előző héten is megbeszélt időpontot rontok el, és ez ijesztő. Ma például Ferivel mentem volna filmet nézni az ELTE-re, és mivel előrelátó voltam magammal kapcsolatban, üzenetben jeleztem egy ötperces késést, legyen, ami legyen. Na ebből az ötből előbb-utóbb tíz is lett, én meg vártam, mint a hülye az épület előtt, és mikor telefonálni akartam volna, kiderült, hogy egység nincsen, elfogyott, tessék feltölteni. Leszámítva azt a szinte már axiomatikusan bosszantó tényt, hogy a telefonok mindig a legfontosabb pillanatokban merülnek le (ha nem egyenlegszerűen, akkor fizikálisan), úgy érzem, kicsit szórakozottá váltam az utóbbi időben. Pénteken is azon járattam az agyamat, hogy most akkor háromra, avagy négyre kell-e zeneiskolába mennem, s végül is azon logikám győzedelmeskedett, miszerint mindig négytől van óra a többi napon is, gondoltam, ez alól a péntek sem kivétel (még véletlenül sem a korábbi tapasztalataim alapján mondtam), és a tippem bejött, az a bizonyos ötven-ötven százaléknyi esély, amely ilyenkor fennáll. Lehetséges az is, hogy itt volt az óraátállás, és az kavart meg, vagy egyszerűen csak figyelmetlen vagyok, mindenesetre kezdem magamat kellemetlenül érezni. Innen is elnézést kérnék Feritől, most egy jó időre megjegyeztem, hogy negyed öt, és nem negyed hat, de ennek a kínos kis epizódnak az ára egy Muratova film volt, no mindegy… ez is azt mutatja, hogy most már tényleg be kellene szereznem egy órát, úgyis odáig vagyok az elegánsabb darabokért, továbbá piszkosul unom, hogy a mobiltelefonért kell kutatnom a nadrágzsebemben, ahányszor csak a pontos időre vagyok kíváncsi. Úgyhogy lassacskán elkezdem rendszerezni a dolgaimat, mert ez a kaotikus rendezetlen állapot nem tesz jót az imázsomnak. Svájcban már kinyírtak volna. Vaú.

Mellesleg nagyon unom már a közlekedést is, azt, hogy egyre balkánibb módokon ellenőrzik a jegyeket, ma a Batthyány téren próbálkoztam a hévről leszállva kijutni a megállóból, de mivel a legszélső peronnál állt meg a vonat, az utasok - érthető okokból kifolyólag - lépésben haladtak, akárcsak én. Az eszes BKV-s ellenőrök pedig fogták magukat, és vagy nyolcan beálltak abba az alig másfél méteres sávba, mely az anyaföldhöz vezető kijáratot jelentette a légszomjban döglődő heringes dobozból. Ennek megfelelően belülről és kívülről is ellenőriztek, vagy csak egy-két utas érthette félre, én nem tudom, mindenesetre kellemes volt ahogy a beszálló és a kiszálló utasok egymást taposták, a kallerek meg nemes egyszerűséggel bambán bámultak és “ellenőriztek”, ahogy kell. Megjegyezném, hogy nyáron majdnem két teljes hónapon át úgy utaztam, hogy a lejárt bérletemet villogtattam az ellenőrök orra alá, és egyikük sem vette a fáradságot, hogy meg is nézze, mi van ráírva. A havibérletes rendszer ezért volt tisztább; a hónap egyértelműen leolvasható volt arról a kis gyufásdoboznyi papírfecniről, nem úgy mint most, amikor ahány ember, annyi bérlet, az ellenőrök meg mintha immunissá váltak volna az utasokkal és munkájukkal szemben, a legtöbbje totálisan leszarja, hogy mit mutatsz neki, csak mutass valamit, az éberebbik csak akkor rángat(tat) vissza, ha nem mutatsz legalább egy vécéfecnit, nagyon ritka az, aki mást is kér, esetleg urambocsá, ellenőrzi érvényességét. Persze a bosszantó fajtája a diákot akarja megbüntetni, lévén mindegy, hogy kinek milyen bérlete van és hogy meddig érvényes, emberi tényező nincsen, ha lejárt a matrica, akkor lehet büntetni, a jóindulatúan naiv egyetemistalányokat a legegyszerűbb adataik bediktálására, vagy esetleges személyi okmányaiknak bemutatására kényszeríteni, illetve a slágert eldalolni, hívom a rendőrt! Nagyobbik nővérem járt úgy, hogy a bérlete ugyan érvényes volt, a matricája csak október végéig volt érvényes, őt meg november első hetében megvágták emiatt, holott minden hónapban - jogkövető és tisztelő állampolgárként - megvásároljuk, még akkor is, ha ez a családi büdzsének egyáltalán nem tesz jót. Mert nem tesz jót. Nem tett az se jobbat, hogy a nyolc napon belüli bemutatás díja 2500 forint, és az ember még érezze is rosszul magát, hogy ő volt a hülye. Nem, egyszerűen csak egy igazi szívtelen, bunkó ellenőr képes arra, hogy egy hatkilós könyvekkel megpakolt egyetemistát lehúzzon ennyi lóvéval. Farkastörvények, neki nincs vacsi, ha ezt nem teszi meg… komolyan ilyen világot élünk?

Ne játsszunk egymás idegeivel, mert másképpen sülhet el a dolog, mint szeretnénk, kérte a hívektől vasárnap a plébános a győrvári templomban, miután pénteken megverte a falu postását, mert Keresztény Élet helyett Szabad Földet kapott.

Elsőre kissé megdöbbentem a fenti híren, aztán hirtelen, ahogy ez szokás, tele is lett vele a média. Egy valamit leszögeznék posztom elején, az ilyesmi mélyen elítélendő dolog, de azért ne feledjük el, hogy ez egy vasi kistelepülésen zajlott le, és sem a meginterjúvolt plébános, sem az abuzált postás nem látszott az intelligencia - hogy is mondjam - bajnokának. A legnevetségesebb az egészben az volt, amikor a plébános magyarázta a bizonyítványt, hogy hát ugye neki sincsenek drótkötélből az idegei, és hogy ez egy sorozat vége már, most telt be a pohár, ez a postás őt direkt szívatta, márpedig Szabad Földet hozni az anyaföldet jelentő Keresztény Élet helyett, az valami fene érthetetlen dolog, azon felül, hogy egyszerűen fölháborító, és hogy tőle, az Úr szolgájától sem várhatjuk el, hogy mindent elviseljen. Kéremszépen, már hogy a pékbe ne kellene elvárnom, hogy normális ember módjára viselkedjék egy ilyen helyzetben? Nekem gyanús ez a hír amúgy is. Biztos hogy itt a Szabad Földről meg a Keresztény Életről van szó? Mert hát, ha melegmagazint kapott volna Playboy helyett, hát Istenuccse, ember az ember, nem igaz? Dehogy egy nevetséges hetilapon összeveszni, és jól agyonverni egy idióta postást, nem csak hogy bűncselekmény, de ritka lúzer dolog. Asszem az egyháznak van a legkevésbé arra szüksége, hogy ilyenekről harsogjon a média napestig, hogy lám-lám, már megint a katolikusok. Ejnye!

„Meg se tudtam mozdulni. Úgyhogy csak vártam, mikor halok meg. Azt vártam” – mondta Tóth Ferenc postás.

Mert hogy az RTL már megint hozta a formáját. Szokásos napi sajtófigyelésemben kiemeltként szerepelt ez az amúgy szánalmasan mulatságos történet, figyeltem, melyik médium hogyan fogja tálalni ezt az esetet, illetve milyen szavak kíséretében, és meg kellett állapítanom, hogy az országos televíziókban a TV2 csak megkésve, egy nappal később reagált az egészre, ellentétben az előbb említett RTL-lel, akik még a napi sorozatokat is ezzel a hihetetlen hírrel szakították meg, természetesen minden alkalommal bemutatva a postás lábát egészen közelről - premier plán - egész passiójával, szenvedéstörténetével együtt. Többször - kellő súlyt adva a hírnek - elhangzott, hogy katolikus pap, illetve egyház, püspök, de tudjátok, szóval egy pap volt ez, aki nem hallotta volna, annak is mondom nagy hangsúlyokkal, egy pap volt. Oké, ez egy erősen baloldali beállítottságú televízió, és mondjuk a baloldalnak azon része felé húz, ahol nem szeretik az egyháznak semmiféle világi jellegű kiterjedt támogattatását és hatalmát, én meg toleráns ember vagyok, elfogadom, hogy ez a véleményük, de azért nevetséges, hogy egy ilyen nevetséges bulvárhírt is milyen felhangok kíséretében interpretálnak a nézőknek. Tehát rendben van, ez mindenképpen elítélendő cselekedet, teológiát tanult, elvben intelligens, középkorú ember, aki ráadásul közfunkciót lát el - mert jelen esetben egy kis községben plébánosnak lenni közfunckió - nem tehet ilyet, teljesen egyetértek abban, hogy ezt a barmot innentől nem sokan fogják komolyan venni, na de azért közröhejnek tartom, hogy minden más történésnél erősebb prioritást élvezzen egy olyan hír, amelynek maximum a Blikkben volna a helye. Komolyan, ez egy blöff, nevetséges vidéki csetepaté, mert ha utánanézünk a dolgoknak, akkor megtudjuk, hogy a postás, mint gyülekezeti tag sekrestyés volt, aztán itt romlott meg kettőjük között a viszony. Innentől nem nehéz elképzelni, hogy valószínűleg ez a postás se olyan ártatlan, mint ahogy kinéz, és hogy valószínűleg borsot törtek egymás orra alá, a Szabad Föld meg tényleg az utolsó csepp volt a pohárban - de ezt már csak az audietur et altera pars nevében mondom, nem lépek fel senki prókátoraként, de a média megint megmutatta mi van az álarca mögött, főleg az RTL híradója, ők pedig főleg azt, hogy milyen pitiáner elvek szerint szerkesztik a híreiket. Független hírügynökség, mi? Kabaré.

Amikor a dolgok igazán jól mennek, nagyon figyeljünk oda, hogy észre is vegyük. Nem nagy diadalokról van szó, hanem egyszerű alkalmakról: olyasmiről, mondjuk mint limonádét inni az árnyékban egy forró délután, vagy egy közeli pékség illatát beszívni, vagy horgászni, vagy ügyet se vetni rá, fogunk-e valamit, vagy sem, vagy hallani, amint valaki csak úgy magában gyönyörűen zongorázik a szomszéd házban. - /Kurt Vonnegut/

Túl vagyok életem első egyetemi zárthelyijén, Római jogból, és annyira nem is volt nehéz, mint amennyire gondoltam. Persze most néhányan biztosan felhördültek, hogy én miért csak november elején írom az első zéhámat, de az igazság az, hogy itt a jogon maximum csak a gyakorlati órákon divatos a minden héten írunk valamiből szisztéma, egyébként a diákok jobban szeretnek szívni félévkor. Ugye ismerős a vicc, hogy miért jó az egyetemistáknak? Mert Mikulás és Szilveszter között mindössze kettőt kell aludni. Maga a dolgozat egyébként nem volt olyan nehéz, a történeti részt és az eljárásjogot kérte számon, némi teszt, némi kifejtés, rövidke volt, egy talán csak az lehet a gond, hogyha egy kicsikét felületes, vagy kapkodós voltam, de ennyi fért bele ebbe a rövid időbe, úgyhogy remélem gond nem lesz, meg hát ez úgyis csak gyakorlat, maximum annyiban érint, hogy megfelelt, vagy jól megfelelt eredménnyel zárom-e a félévet (remélhetőleg az elégtelen az nem jön szóba), a vizsga ígyis-úgyis hátravan. Úgyhogy most egy picit élvezem a semmittevést, bár nem sokáig, mert ha jól számolom, akkor innét nem sok időm lesz henyélni, nem egészen két múlva ismét zárthelyi lesz, csak akkor évfolyamszinten, s erről még a felsősök se tudnak sokat mondani, mivel először lesz ilyen hosszú idők óta, csak hogy ehhez már hozzácsappan a személyi és családjog is, és talán már a dologi jog eleje is, én meg most így az írás közben jövök rá, hogy ezek szerint megint tanulhatok egész héten, mert ez az évfolyamszintű dolgozat igencsak előttem áll… és akkor még nem is mondtam, hogy december 15-től vizsgaidőszak van, én meg úgy tervezem, hogy a Rómát és legalább egy jogtörit letudok karácsony előtt. A hangsúly a tervezésen van, nem szívesen vizsgáznék még nyolc tárgyból januárban, akkorra a jogfogalmak (~Jogi alaptan), a közgáz, egyetemes jogtörténet maradna. Meglátjuk, hogyan jön mindez össze.

Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón - az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is. Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és cafatokra téphetjük a légkört. Hé, amíg nem lehetünk mások, mint Homo sapiensek, addig mit ugrálunk? Francba az egész szarsággal. Van valakinek egy atombombája? Kinek nincs manapság atombombája? - /Kurt Vonnegut/

Hogy telt a hetem? Érdekes volt. Halmozottan érdekes volt. És akkor még mindig nem tudtam kifejezni a súlyát, amolyan összevisszaság a köbön. Válaszok helyett csak újabb kérdések érkeztek, amolyan megfejtetlen bűnügy, aminek a puzzle-jait soha a büdös életben nem fogom tudni összerakni. Mondhatnám, hogy nagyon érdekel, de inkább azt mondom, hogy baromira unom, és igazából nincs is rá nagyon megoldás, se megfejtés, mert ha valami, akkor az hiányzik a történetből. A jövőt sem tudom dekódolni, nem láthatom előre, őszintén szólva nem is rajtam múlik, és asszem nem leforrázottnak, hanem egy nagy hülyének érzem magamat; sikerült belecsapni a lecsóba, és nemcsak megégettem magamat, de a kaja is még ehetetlenebbé vált (pedig újabban szeretem a lecsót). Nem szeretem az önsajnálatot, ez a poszt se arról szól, mindössze a bizonytalanságot és az érdektelenséget utálom, mindkettő fel tud húzni valahogy, pláne ha e kettőnek kombinációjáról van szó… senkit nem vádolok sehogyan, ez a poszt sem szól semmiről, már megint csak a gondolataim kalandoztak el jó messzire.

A mai átlagos emberismeret megdöbbentően együgyű. Legtöbb mai ember csak azt a felületet látja belőled, amelyet az ő kedvtelései és igényei felé mutatsz; nem nézi, hogy bensőd milyen; a nő aszerint ítél rólad, hogy szórakoztatod-e, hevíted-e, a férfi pedig aszerint, hogy miként illeszkedsz az ő elveibe, terveibe, megrögzöttségeibe. A jót összecseréli a vonzóval, csábítóval; nem csoda, ha a magánéletben is, közéletben is többnyire kalandorok vezetik. Örökös a csalódása és kiábrándulása, hibáztat minden égi és földi hatalmat, mások gonoszságát, néha még saját ostobaságát is; csak éppen arra nem gondol, hogy embertársait ne az ő igényein keresztül nézze, hanem önmagukban. - /Weöres Sándor/