l3v3e

Ez a könyv, amely bővelkedik humorban és meglepő részletekben, egy őrült utazásra invitálja az olvasót. “Szabó Levente vagyok, barátoknak Levi. Balunak emós Levi. Totyának Levigyerek. Egyeseknek csak Lecsó. A tévénézőknek Cápa. A taxisnak Művész Úr. A zenefüggőknek a harmadik kerület abszolút válasza a frontember szóra. Az amerikai producernek a sármos Kelet-európai Figura, a holland szállodaigazgatónak Levee a magyar gitáros. A szomszéd sávban tíz perce indexelő Swiftes srácnak Hülye Majom, az APEH-nak adóalany.” (Magyar Narancs)

És ez csak a jéghegy csúcsa. Levee megdöbbentő őszinteséggel mesél vad korszakáról, a végeérhetetlen csajozásokról, az öltözőszagú balett táncosokról, ételről, italról, barátokról, ellenségekről, sikerről és kudarcról egyaránt. Szó lesz még színházról, eszement filmtervekről, átverésekről, szerelmekről, szakításokról, házasságokról és válásokról. Visszatérésekről, jó borokról, finom pálinkáról, reklámokról, velős pacalról, golfról és milliós fogadásokról. Kilencven kilóról, majd száznegyvenről, reklámokról, gyúrásról vazze, egy elszalasztott amerikai karrierről és egy megtalált magyarról. Amszterdamról és Las Vegasról, Mexikóról és a Dunakanyarról, titkokról, pletykákról és hajnalig tartó bulikról.

“Igazi fordulatokban gazdag könyv, amely elénk tárja Levi magánéletét, balhéit, zavaros nőügyeit, a szórakoztatóipart, a televíziós bizniszt, a zene világát, az igaz kemény rock ‘n roll éjszakák hangulatát!” (Index)

Levee mindent elmesél. Azt az estét, amikor barátaival megúszták a dutyit egy közösen átkokózott éjszaka után, pedig a közrend őrei nagyon kellemetlen helyzetbe hozták, egy homoszexuális rendőr inzultálta a tévésztárt - az ORFK szóvivője rögtönzött sajtótájékoztatóján bejelentette, vizsgálatot indítanak az ügyben - de az egy szál alsógatyában menekült végig a Szentendrei úton az őt üldöző rendőrök elől. “Máig nem tudom, rendőrök voltak-e, az biztos, hogy rám pályáztak” - mondta el a híres celebritás, aki azóta csak nevet az ügyön. Ez a könyv, amely bővelkedik humorban és meglepő részletekben, egy őrült utazásra invitálja az olvasót. Apropó utazás! Levee azzal a feltétellel vállalta el ennek a könyvnek a megírását, hogy biztosítunk számára egy repülőjegyet a világ egyik távolabbi országába (erről megállapodásunk értelmében sajnos nem mondhatok többet) amit majd a könyv megjelenése után fog felhasználni, mert úgy érzi, szükséges lesz néhány napra eltűnnie. Ha Önök most ezeket a sorokat Levee életéről szóló könyv hátsó borítóján olvassák, akkor ez azt jelenti, hogy a Cápa épp a Zöldfoki-szigeteken bujkál a Capo Verde szállóban és várja, amíg elül a vihar… hoppá.

“Elképesztő olvasmány, lenyűgöz! Nem bírtam letenni, hihetetlen, hogy egy alig húszéves pasinak milyen titkai lehetnek a világ előtt.” (Cosmopolitan)

A könyv, amely megjelenésekor felforgatta az eladási listákat - bestseller lett, megelőzve az év sikerét, a Harry Potter sorozat befejező kötetét is. És ha ez még mindig nem volna elég, Levee azóta ünnepelt sztár, gyakori vendége az esti showműsoroknak, a tinédzserek bálványa lett. “Annyi levelet kapok mostanában, hogy nem is tudok velük mit kezdeni. Legutoljára a tévműsoraim után kaptam ennyi kedves és szeretetteljes üzenetet a rajongóimtól, de ezekre már válaszolni sem tudok. Jelenleg tárgyalok a United Artistsszal, hogy a könyvemet filmre vigyék. Nagyon érdekli őket, úgy hírlik, hogy maga Brad Pitt játszaná a főszerepet. De egyelőre még nagyon korai bármit is mondani, az is lehet, hogy Csányi Sándorral készül majd el egy magyar verzió.”

“Levee mindent kitálal. Én meg csak csodálom az őszinteségét. Provokatív és pimasz, egy igazi csillag robbant be az irodalmi életbe.” (Est.hu)

És ez nem minden. Levee a befolyó összeget karitatív célokra ajánlotta fel, a kisfókák megmentésére fordítja a könyvből származó nyereség nagy részét, a fennmaradó összegből pedig kifizeti a régóta esedékes távhőszámláját. “Az a büdös helyzet, hogy 48 000 forint a távfűtésem. Havonta. És akkor gondoltam bele, hogy szegény kis fókák mennyire fázhatnak a hidegben - hát én még mennyire! Úgyhogy meg is kerestettem a menedzseremmel azt a szervezetet, ami ezzel foglalkozik. Ha minden jól megy akkor mentőakciót szervezünk, amit élőben közvetít majd valamelyik kereskedelmi csatorna, de ennek részleteiről sem beszélhetek, ugyanis az eddigi csatornám elégedetlen, de én is az vagyok. Nem kaptam elég teret a műsoraikban, úgyhogy váltani kényszerültem. Remélhetőleg az RTL Klub fókusza különkiadással jelentkezik majd a helyszínről, de Hajdú Péter az imént hívott fel telefonon, hogy őket is érdekelné.”

“Rock ‘n roll, még Lemmy is megirigyelné!” (Wan2)

“Nem volt sok idő megírni, de azért utólag így átgondoltam az életemet. Leírni mindig nehezebb az ilyen sztorikat, mint átélni, mert tudod, hogy valamit közvetíteni kell az olvasók felé. Ebben a média által uralt világban kell valaki, aki megmondja a frankót, aki laza, de elegáns is egyben, ezért döntöttem úgy, hogy egy lezser farmer-zakó kombinációban kerülök a borítóra, hogy a könyv közel kerülhessen az emberekhez. Hogy lássák, hogy ez is csak egy hétköznapi ember, tehát ember, és itt a lényeg. Hogy belőled is bármikor lehet sztár, csak akarni kell, és ezt főleg a fiatalságnak üzenem. Otthagyott a csajod, kikosaraztak? Küzdeni kell, csak akkor lesz a munkának gyümölcse! Persze jó, ha van pár ismerősöd, de mindenki ki tud emelkedni valamivel, és az a legjobb ha megtalálod magadban ezt a specialitást. Meg kell hódítani a közönséget.”

Bizony ám, mostanhoz egy hétre betöltöm a második ikszet. Rohadt öreg vagyok, már csak egyetlen hétig élvezhetem a tinédzserkedést, aztán elkezdhetem a komoly húszévesek világát, majd pedig a komolyabb huszonévesekét, mire észreveszem, hogy negyven lettem… most persze mondhatnék mindenféle nosztalgikus sorokat, de egyrészt ennek még nem jött el az ideje, másrészt pedig ez nem is nosztalgiázás, hanem inkább amolyan múltidézés, korom és fejlődésem görbeszerű megjelenése, ahol látom, hogy mi maradt konstans az életemben és mi nem. Nos, azt kell hogy mondjam, hogy a naplóírás az egyik konstans, fixpont az életemben, hiszen kisebb-nagyobb megszakításokkal, de tizenhat éves korom óta csinálom, és így utólag, még mindig nem bántam meg, még annak ellenére sem, hogy az olvasottságom még mindig konvergál a nullához, persze mindig reménykedem, hogy ebben egyszer majd valami megváltozik, aztán visszatérek a földre, és rájövök, hogy ennek nem sok esélye van. De ennek ellenére jó dolog rendszerezni a gondolataid, megszabadulni az ügyes-bajos dolgaidtól, és ha ennek egy rövidebb-hosszabb írás a feltétele, hát nekem az sosem baj. Kivéve, ha más magánéleti gondjaim vannak, akkor képtelen vagyok bármi értelmesről írni, csak értelmetlenekről, amikről pedig blogos ars poétikám szerint nem fogok írni, illetve megpróbálok nem írni. Ígérem annak a talpon maradt mintegy maréknyi olvasónak, hogy nem hagyom abba, ha lesznek is megszakítások, nem adom fel és írom tovább életem regényét virtuális keretek között. Meg talán mást is, sokszor gondolkoztam valami hosszabb hangvételű okoskodáson is, de nem volt még erőm nekivágni, pedig lehet, hogy nem volna rossz dolog, legalább respektálás céljából. Talán majd egy újévi fogadalom, egyéb más babonéria lesz belőle, kiderül. Egyszerűen persze csak végiggondoltam a dolgokat, hogy hol kezdtem és hol tartok most, és azért túl sok kontinuitást nem fedeztem fel. De talán ez volna az élet rendje? De legalább más hülyéket is magammal rántottam, ami azért kisebb dicsőséggel felér. Az érintettek tudják, miről beszélek. És persze innen jutottam el odáig, hogy vannak szituációk, amikor egyszerűen kiderül, hogy ki mennyire becsüli meg a másik embert, mivel van értelme foglalkozni, és mivel nincs. És vannak ugyanígy olyan szituációk, amikor az embernek egyszerűen fel kell ismernie, hogy a másik nem elég érett ahhoz, hogy felülkerekedjen önnön önzőségén és saját helyzetén, ennél fogva pedig értelmetlen mindenféle kardoskodás, mert egyszerűen a másik nem érdemli meg. Élje akkor az életét úgy, ahogy szeretné, vagy ahogyan tudja, csukja be a szemét a világra és maradjon bezárva és lezárva mindenki elől, ha neki úgy tetszik, nem lehetek mindenki felvilágítója, megmosdatója. És akkor nagyon képletes maradtam. Bármiféle egyezés a valósággal csupán a véletlen szüleménye.

Nem szoktam ám ilyesmiken oly sokat filozofálni, de azért tegnap eszembe jutott, amikor láttam kisebb baráti körömben, hogy ki merre fejlődik. Van, aki elhúz itthonról egy időre, van, aki már vissza is tért, van olyan, aki még tegnap kezdte el a SOTE-t, és holnap már szinte végez, és van olyan, aki tegnap még gimnazista volt, de ma már Svájcban tanul. És ez nem kesergés, épp ellenkezőleg, azért néha jó látni, hogy a dolgok - még ha az ember tiltakozik is ellene - tudnak a saját medrükben maradva folyni arra, amerre kell. De ez tényleg nagyon zárójeles megjegyzés volt (- egyébként meg Lzs szerint rondák a térdeim, de aztán rájöttem, hogy csak takartam a látványt, pedig már megijedtem, hogy tényleg nagyon öreg vagyok). És akkor már tudom, hogy a progressziót hiányolom, az értelem továbbfejlődését, ami hál istennek legalább a barátaimban megvan.

Túl direkt volnék, ha most még idebiggyesztenék bármit is. Nem fogok. Csókolom.

Sok mindenről írnék, azaz írok is, csak aztán mégsem teszem ki. Nem alkotói válság, egyszerűen rájövök, hogy vannak végletek, amik már nem publikusak egy olyan blogon, ahol elvileg a véleményemről van szó - és nem a magánéletemről. És ugyanígy valahol meg kell húzni a határt, hogy az ember mit tereget ki a blogján, és mit nem. Mindenesetre tanulságos időszak ez megint, mint mindig, rá kell jönnöm, hogy sok dologgal meg kell tudni birkózni az életben, ha sikeressé szeretnék válni. Egyáltalán a siker az első?

Az a büdös nagy igazság, hogy ezek jó kérdések, olyannyira, hogy nem is lehet rájuk elégséges választ adni, mivel mint minden ember alkotta fogalom, ez is relatív. Jogfilozófia szemináriumon azt mondta a professzor, hogy már az sem létezik, hogy férfi és nő, mert nincsen az emberi természetbe vésve semmi, sőt, egyáltalán nincsenek ok-okozati összefüggések a dolgok között, nincs semmiféle animal rationale, sőt, minden létező hatalmi konstrukció maga az elnyomás, az oktatási intézmények, a családi kötelékek, az egyház, a buszsofőr, a férfi és a nő kapcsolata, egyszóval ez a marxi gondolat mégiscsak igazzá vált a huszonegyedik század elejére. Az már egy másik kérdés, hogy ez mennyiben befolyásolhat engem, szabadon gondolkodó embert, mert legalábbis ezt hiszem magamról. Hiszem? Hiszem egyáltalán? Jó kérdés.

Jó esély van rá, hogy az átlagolvasónak fogalma sincs most arról, hogy miről is beszélek. Talán jobb is. Próbálok úgy tenni, mint valami erélyes gondolkodó, miközben belül minden sekélyes és átláthatatlan. Talán a holnap majd változtat rajta.

Cause I fell on black days…

Na, ez is megvolt, adásba kerültem a tévében, mindenki láthatott saját dobozában, ha ráhangolt az adott mágikus időpontban. Egész sokan látták, pedig az égést elkerülendő próbáltam megint titkolni, amennyire csak lehetett, de végül győztek a rajongók, úgyhogy egy kis információt mégis elhintettem a műsorról. Na. Benyomásaim. Egyrészt iszonyatmód megvágták, sok beszélgetést és poént kiszedtek belőle, ennek eredményeként az én viccelődésem a mennyei hanggal sem volt érthető a laikus néző számára, de alapvetően elégedett vagyok. Ózra nincs mentség, hiszen az egyik kedvenc gyerekkori élményem, láttam filmet, olvastam könyvet, néztem a rajzfilmeket is - apámmal mindig felvettem videóra, múltkor meg is találtam belőle pár részt. Szóval bár nálam nem szokott, mégis beütött valami blackout, nem gondoltam végig a dolgot és elszóltam magam, na ilyet nem szabad, gondolkozni kell, de erre valóak a játékostársak. Az olajos kérdés a másik, a szerkesztők folyamatosan presszionáltak minket, hogy először üssük be a választ, utána beszéljük meg, nekem meg valami probléma volt a gombommal (emiatt le is álltunk egyszer), úgyhogy idegbetegen nyomtam valamit a kérdés elolvasása nélkül. A többiben szerintem jó voltam, az idő előrehaladtával egyre jobb, a földrajzos kérdéseket meglepő módon tudtam is, gimnáziumi tanárom talán büszke is volna rám… tipikus persze, hogy pont a Harry Pottert tudtam, a nézők biztos azzal jöttek elő, hogy “na persze, ezt bezzeg tudja”. Kínosabb, hogy mindkét hibánk sportkérdésből fakadt, tudták, hol kell és hol lehet megfogni minket, be is jött a próbálkozás. De ennek ellenére azt hiszem az adott szituációnak megfelelően osztozkodtunk, Erika érett, intelligens - szinte anyaszerű - nőként oldotta meg a dolgot, sikerült megegyeznünk a pénzeken. Megjegyzem, amint véget ért a tétje a játéknak - tehát megálltunk - leesett a kő a szívemről, megnyugodtam, éreztem, hogy nem fogunk üres kézzel távozni, köszönhetően annak, hogy a két játékostársam nagyon korrektül játszott. Sándor egy nagy dumagép volt, aki gondolkodott és irányított, Erika tudta a nőiesebb kérdéseket, emlékezett az ólomra (ez nagy mentés volt!), én pedig a herripotterben, földrajzban, latinban tudtam befolyásolni őket, úgyhogy megvolt a csapatmunka. Jó mulatság, férfimunka volt! Amint tudom, be fogom posztolni videó formájában is az adást, egy kedves ismerősöm felvette nekem DVD-re, úgyhogy annak változata kint lesz az oldalon. Nem dicsekvésből, csak úgy olyan emlékezés céljából, hogy a harmadik médiaszereplésem már követhető legyen.

Hogy mit fogok kezdeni a pénzzel? Tudjátok, az ember még nem is nyert semmit, gondolatban már eldönti, hogy mire költi a pénz hatszorosát. Ezzel én is így vagyok, az biztos, hogy rossz helyre nem fog menni a pénz, pár tankönyvet muszáj leszek venni, egy új számítógép se ártana, pár új ruhadarab se jönne rosszul, szeretnék egy órát is mióta, jó volna magamra is költeni belőle egy kis szórakozás erejéig, szóval még egyáltalán nem tudom. Na meg az a sajnos, hogy adóznom is kell ebből a negyedmillióból, összesen 36%-ot, amelynek egy bizonyos részét (talán 70%-át akár) vissza fogom tudni igényelni jövő májusban, ehhez viszont ki kell töltenem egy adóbevallást is, szóval ez még a jövő zenéje, ha sikerül egyáltalán. Az tuti, hogy diákként egymillióig adómentes vagyok, így valamekkora részét vissza kellene tudni szereznem, ebben segítségemre lesz egy barátom édesanyja, aki könyvelő, felajánlotta, hogy segít nekem. Ezúton is köszönöm neki. Persze még nem is beszélhetek pénzről, hiszen a szerződés szerint az adásba kerülést számított harminc napon belül várhatok bármiféle fizetést, tehát elég valószínű, hogy ez csak az október eleji születésnapom utánra időzíthető, de nem siettetem, jöjjön csak az a pénz. Sokkal kellemetlenebb, hogy Allianz Bankos (most már csak allias (aljas) banknak nevezem) számlámon volt háronszáz forintnyi mínusz, mivel mindig vonják a havidíjakat, én meg most nem használtam ezt a kártyát. Na de most ráterheltek egy háromezer ötszáz forintos tételt, gondolom ez az éves kártyadíj összege, amit ha nem fizetek be, felmondják a szerződésem. Elég kellemetlen volna, ha emiatt nem jönne be a pénz a számlámra, úgy hogy ha fogcsikorgatva is, de muszáj leszek befizetni nekik ezt az összeget. A hangnemmel nem értek egyet, mert hányadék dolognak tartom, amikor egy szánalmasan kicsi ügyféllel viaskodnak, ez nem európai dolog. Felszólítani lehet, fenyegetni nem. Pláne nem egy ekkora tétel miatt.

Erről jut eszembe, hogy a napokban reggel egyetemre menet beugrottam egy CBA-ba. Eddig nem volt rossz véleményem róluk, hiszen annyira vagyok fasisztoid, hogy a magyar árut preferálom, a magyar üzletláncokat segítem, ahol tudom, a CBA meg általában egy korrekt helynek tűnt nekem. Az Astoriánál lévő boltjukba ugrottam be némi reggeliért, tudjátok, valami péksüteményt szerettem volna, hogy azért a sósavas pepszinem ne vájjon magának lyukat a beleimben, szóval kerestem a pékpultot. Ez érdekes, mert minden boltban más a szokás, itt az, hogy kérni kell a búra alól, amit a néni a kezedbe ad. Mindenesetre feltűnt, hogy sehová nem volt kiírva semmiféle árjelzés, se arról, hogy a kifli mennyi, se arról, hogy most merre hány óra. A hatályos jogszabályok szerint ez kötelességük volna, annyira, hogy szemmel láthatóan még keresnem se kelljen. Gondoltam biztos kint van valahol, ám sehol se volt. Rendben, akkor majd megkérdezem.

- Jó reggelt, egy pizzás csigát kérek szépen.
- Jó napot, tessék.
- Valószínűleg én nem látom csak, megmondaná hol vannak kiírva az árak?

Nézett rám, mint borjú az újkapura.

- Öhm.. elég ha megmondja, hogy mennyibe kerül a csiga.
- Asszem olyan százhetven, száznyócvan körül van.

Érted csezzeg,száznyócvan “körül”! Mintha az árakat így határoznánk meg, hogy reggel épp mi a hasfájásom, szép is volna, ha egy kiló kenyér most attól függne, hogy nekem mennyim van. Nem tudok máig túlmenni rajta, egyszerűen felfoghatatlan, többszörös jogsértéseket követnek el, nincsenek kiírva az árak, se vásárlók könyve, se működési engedély, se egy tábla ami azt jelezné, kihez fordulhatnék probléma esetén. Mindemellett még bunkó módon is viselkednek, mert hogy nekem örülnöm kell, hogy ők kiszolgálnak. Érted, ez így dívik, hogy tegyem össze a kezem, hogy náluk vásárolhatok. Közröhej. De nehogy azt higgye a kedves olvasó, hogy most ezzel vége a történetnek! Folytassuk ott, hogy lenyelem a dolgot, viszem a csigát a vesztőhelyre, de előtte még felkapok egy szelet csokit is, hogy valami agyserkentőm is legyen, ennyivel le is van tudva a reggeli és az ebéd (azok a szép egyetemi évek, igaz?), szóval elindulok a kasszához, leteszem a cuccot. Várok perceket, mire végre sorra kerülök (mintha akkora forgalom lenne). Igaz, hogy vonalkód leolvasók vannak már itt is (hisz ez EU szabvány), de ezt a csigát, csak úgy belehányják egy nejlonba és kész. Semmi egyéb, nem kell megjelölni mennyi és hány, még csak egy fecnit se tolnak rá, amin valami információ szerepel, hogy ez most micsoda. Az Auchanban szokott ilyen lenni, az eladó megkérdezi a péksüteményre, hogy mi ez? Nekem kéne tudnom? Jó hogy nem küld vissza, hogy megnézzem. Tetszett, étvágygerjesztő volt, kiszedtem. Ennyi. Nehogy már nekem kelljen rohangálnom, mert ők lusták.

Bambultam magam előtt, mire a leányzó odakurjant a másik kasszásnak.

- Te, Manyi, mennyi ez a pidzás’ csiga?! Háromkilencvenöt, ugye?

Tessék? Ez most komoly? Ma, Magyarországon egy sajttal és pizzakrémmel (mert ennek köze nincs a Pizzához) töltött pékáru majd négyszáz forint? Ez most valami vicc?

- Tessék, jól hallottam? Ennyibe kerül, elnézést, de ennyiért én ezt nem veszem meg.

Nem tudom, hogy mennyibe kerül, csak azt, hogy “mennyi körül”, alávetem magamat annek a megalázottságnak, hogy fogalmam se lesz róla, hogy mennyit fizetek, erre még az árát se tudja, és kurjant a másik eladónak, majd kiderül, hogy horribilis, amit kérnek érte. Ez abszurd!

- EZ A KÓDJA, JÓVAN? HÁROMKILENCVENÖT A KÓDJA!!!

Üvöltött rám. Mea culpa maxima, te jó ég, nincsenek kiírva az árak, érdeklődöm, saccolnak, mint a piacon, erre még rám is üvölt, mert nem vagyok olyan mulya, hogy ezt hagyjam. És akkor még én vagyok a bunkó vásárló, aki kérdez. Mert ezt tilos, hogy merészelem, különben is! Úgyhogy a magam részéről egy darabig agyő CBA, inkább vásárolok olyan helyen, ahol legalább az árak ki vannak téve, mert gondolom udvarias kiszolgálást nem találok sehol, hiába keresném. Azért próbálkozni lehet, de az biztos, hogy nem jó kedvvel ettem meg azt a csigát, jobban tettem volna, ha be se megyek, megkímélem magamat egy felesleges jelenettől. Tudom, Magyarország, meg blabla, de én ehhez nem akarok hozzászokni, hogy ebben az országban minden ilyen. ‘Sszameg!

Úgy megfáztam, mint a disznó.

És, hogy miért fázom meg állandóan? Egyszerű a válasz, fizetjük a havi 48 000 forintos távhőszámlát a nagy büdös semmiért, mivel a radiátorom nem működik rendesen, és az ablakom sem szigetel jól, ennek pedig az az eredménye, hogy minden átlagos reggel rhinitis acutára ébredek. Tegnap éjszaka aludni nem bírtam, folyton felébredtem, hol arra, hogy sípol az orrom levegővételkor, hol arra, hogy kapar a torkom, ez pedig egyszerűen elviselhetetlen. Több kérdésem is van. Egyrészt, minek fizetjük a távhőt, ha azt bekapcsolni napok eredménye, illetve, ha nem is kapcsolják be, akkor minek fizetünk készenléti díjakat? Másrészt, miért nem tudnak rendes panelfelújítási programokat hirdetni, miért várják meg, amíg minden ember beledöglik a saját kis kockájába? Harmadrészt, miért nem lehet rendes megfázás elleni készítményeket kapni? Olyanra gondolok, amiben nem két milligrammnyi C-vitamin van, és a paracetamol tartalom sem a nullához konvergál, tehát nem csak valami kamu mentolos izé, amit szopogatsz, hanem van benne hatóanyag, ergo tényleg működik. Ja és persze a legjobb, ezeket a keverős löttyöket elvileg forró vízbe kell önteni, viszont a forró löttyben meg tönkremegy az értékes termék, a C-vitamin. Azt hiszem bemegyek a gyógyszertárba és veszek egy zacskós C-vitaminport és lenyelem az egészet úgy ahogy van. Ha esetleg elhaláloznék a megemelkedett oxalát-szint miatt, intézzétek a temetésemet, a blogot meg valami értelmes emberre hagyom.

De most komolyan. Úgy szivárog a hideg levegő a becsukott ablak mellett, hogy az valami felháborító. Oké, mocskos ruszki lakótelep, a legkevésbé se érdekelte a beruházókat a komfort meg az, hogy a nép ne fagyjon meg, de azért valami minimális hozzáértést tanúsíthattak volna építkezés közben. Nemrégiben olvastam, hogy a panelban lévő nyílászárók minősége a béka segge alatt van, felújításuk pedig nyilván senkinek sem érdeke, minél több gázt (és távhőt) pazarolsz el fűtésre, annál jobb. Arra persze senki sem gondol, hogy van akinek erre egyszerűen nincsen kerete, és én meg már rohadtul kezdtem unni azt, hogy az ősztől tavaszig terjedő időszakban folyamatosan beteg vagyok. És kurvára elegem van abból, hogy az életminőség egyre lejjebb és lejjebb kerül, ezek pedig még mindig csak játszogatják szánalmas operettjüket a parlamentben, mintha minden a legjobb rendben volna. Nekem meg, mint felelős választónak ezt néznem kell.

Most felhördültek a baloldali olvasók. De óriásit csalódtam az SZDSZ-ben, abban a rendszerváltó pártban, aminek általában mindig ez a rendszerváltó énje szokott lenni a hangosabb. Annyi mundér becsület nem szorult beléjük, hogy kiálljanak amellett, amit kijelentettek? Az év eleje óta már látszatkormányzás folyik, belső harcok mindegyik pártban, és pont a nagy megmondó liberálisok képtelenek az összezárásra, arra, hogy azt mondják: elég volt? Idealista volnék? Lehetséges. De elképesztő, hogy az SZDSZ most meddig süllyedt, valaha volt rendszerváltó erőből egy átlátszó, hataloméhes, helyezkedő párttá vált, amely vállalhatatlan egy felelős baloldali gondolkodó számára. Eljutottam odáig, hogy lassan inkább az MSZP, mint bármikor az SZDSZ, azok legalább kitartanak amellett, amit összehazudtak eddigi hat évük alatt. Gyurcsány egy vállalhatatlan ember, de hihetetlen politikai fricskákkal sikerült megint saját pozícióját véglegesíteni, nem kérdés, hogy a Kóka-vonalas SZDSZ megszavazza a költségvetést és az adótörvényeket, Fodor Gábor ide, vagy oda. Meglepően hallgattam reggel az ex-SZDSZ-es, de a párt külső tanácsadói, gondolkodói közé tartozó Tölgyessy Péter megrökönyödöttségét és cinizmusát, erre végképp nem számított. Ő sem az atyaúristen, de azért ismeri a liberálisok módszereit, és erre a helyzetre nem számított. Na de erről majd egy következő posztban.

Mozi- és filmkedvelőként, de hajdani képregényrajongóként is nagyon vártam már az újjáélesztett Batman-filmet a vásznakra, még 2005-ben. A Joel Schumacher által elfuserált Batman mozikhoz azonban sokáig nem is mertek nyúlni, féltek, hogy még nagyobb kritikai bukást okozna, ha valamilyen, az utóbbi két filmhez hasonló, komolytalan filmet készítenének belőle, így érthetően, elég sokáig nem is erőltették a folytatásokat, amivel én magam is egyetértettem. Amikor felröppent a hír, jön az új Batman mozi, úgy voltam vele, akár jó is kisülhet belőle, bár maga az ötlet nem tetszett, hogy újraindítják a franchise-t (van erre jobb magyar szó…?), így az egész sztori indulhatott az elejéről egy nagy reboot után (ismét csak keresem a szavakat). Amikor megtudtam, hogy a Mementót is jegyző Christopher Nolan kezébe került a direktálás lehetősége, minden kétségem eloszlott: rajongója vagyok a szerzői filmeknek.

Read more »

Tegnap volt az első latinórám, azaz lett volna, mert időközben sikerült leadnom a tárgyat. Történt ugyanis, hogy a tanjegyző tanárnő, akinél az órát felvettem, érdeklődött, ki tanult latint gimnáziumi tanulmányai során, és kiderült, hogy ketten vagyunk az egész csoportban, akiknek már vannak fogalmaik a dolgokról - hiszen én négy évig tanultam latint a gimnáziumban. Nem mondom, hogy sokat tudok, eléggé ingadozó volt a tanulás, amikor épp jó tanárom volt, akkor eléggé jól ment, amikor rosszabb volt a tanerő, akkor kevesebbet tanultunk, de jó pár kifejezést és kultúrtörténeti alapot szereztem meg latinórán, úgy is mondhatnám, hogy a “klasszikus” műveltség alapjait, ha nem is teljes egészét. Tehát például a Bibliotheca Classica sorozat kötetei hiába figyelnek bölcsészkedő apám polcain, azért nem volnék képes Ovidiust csak úgy azonnal a fejembe varázsolni, de azért képes vagyok analitikusan megfejteni bizonyos dolgokat latinul, nekem ennyi bőven elég. Na meg emlékszem pár memoriterre, iam luerat poenas frater numitoris et omne, pastorum gemino, sub duce vulgus erat!

Szóval a lényeg, hogy a kedves tanárnő felajánlotta, hogy elfogadja a gimnáziumi latinomat, csak keressem elő a bizony(h)ítványomat, s mutassam be neki. Én azt hittem ennyi elég is, majd félévkor megkapom az aláírást. Hát rosszul hittem, ki kellett töltenem egy kreditátvitelről szóló formanyomtatványt, ahol mindenre rákérdeztek az elfogadtatandó tárgy felelősétől kezdve a neptun kódig, s még egy ezerforintos csekket is fel kellett adnom hozzá, illetve mellékelnem egy tértivevényes borítékot négyszázforintnyi bélyeggel megáldva, bőséggel. Eztán visszamenni, tanjegyzővel aláíratni, titkárságon leadni, kitölteni ezt, kitölteni azt, közben hazaszaladni a hiányzó papírokért. Ennyit persze a dolog megér, hiszen a latinnal kapcsolatban még annyit elmondanék, hogy a csoportomban volt olyan, aki harmadévesen még mindig nem teljesítette a tárgyat, úgyhogy úgy tűnt, hogy ez nem kismiska, készülni kell rá ezerrel, ami főleg vizsgaidőszakban kellemetlen. A tanárnő figyelmeztetett erre, s nagyjából igaza is van, egy nehézséggel kevesebb, amely az egyetemen várna rám. Szó se róla, nem a könnyebb végét akartam megfogni a dolognak, hanem egyszerűen éltem a kínálkozó lehetőséggel, a latin sajnos az a tárgy, amit ha nem használsz, még jobban elfelejtesz, mint bármi mást. El tudom ragozni a dolgokat, de vannak kivételek, egyeztetési szabályok, amikre nagyon oda kell figyelni a feladatok során, volt gimnáziumban tanárom, aki olyan dolgozatot írattatott, melyben öt egyeztetendő szó, bármelyikben elkövetett hiba annulálja az adott feladatrészt, minimum két helyesen kitöltött rész hoz egy kettest a konyhára. Nos, amikor háromvégű szavakat kell egyeztetni, akkor nagyon kell figyelni a nemekre, például neutrumban a singularisokban és pluralisoknál arra, hogy a nominativus és az accusativus ugyanaz. És mennyien beleesnek mégis ebbe a hibába, s még sorolhatnám. A latin nem az a tárgy, amit reggel a héven átnézhetsz, keményen gyakorolni kell, hogy menjen, oldogatni kell a nyelvtani példákat, hogy ne ejts hibát, a latin annak megy jól, aki jó matekból is, mert oda tud figyelni, koncentrálni a dolgokra. Apám szerint - aki latin szakon végzett az egyetemen - a latint nem lehet eleget gyakorolni, s ez valamelyest helytállónak bizonyult. Kicsit azért biztos hiányozni is fog az érdekessége miatt, de mondjuk a folyamatos számonkérés annyira nem fog hiányozni. Így összességében - bár még nem kiabálom el, hiszen a bizottság döntése, hogy elfogadják-e a tanjegyző által javasoltakat - örülhetek, hogy megszabadultam egy kínzó állandó feladattól.

Az egész, amiért írtam a posztot az az, hogy valahol nem értem mire fel ez a bürokrácia. Nem volna egyszerűbb, ha a tanár eldöntené, hogy megadja a jegyet és az aláírást, és kedves hallgató, félévkor a jegybeíratáson találkozunk? Az EU legfőbb jelmondata az volt, hogy csökkenteni kell a bürokráciát, nos, ez nem valósult meg. Szinte mindenhol a papírok és a formanyomtatványok számítanak, például nem értem, hogy nekem a Neptun tanulmányi rendszerben miért kell megadnom a TAJ kártyám számát? Vagy egy ilyen kérvényen miért kell leírnom minden személyes adatomat? Kissé röhejesnek tartom, hogy ma mindenhol mindent meg kell adnom magamról, hogy megfelelő szolgáltatáshoz jussak, holott ez teljesen indokolatlan. És még így sem érzem elég modernnek az egyetemi rendszereket, egy ilyen kérvényt miért nem lehet elektronikus úton leadni az intézménynek? Erre találták ki az egységes tanulmányi rendszereket, így például az oly sokat szidott Neptunt is. Most az index, vagy leánykori nevén, a leckekönyv rendszerét se értem nagyon, Szegeden már eltörölték azt is, haladtak a korral. Persze, kell egy írott igazolása is annak, hogy milyen tárgyakat végeztünk el, de az aláírásokért rohangálás módszere nevetséges és hatalmaskodó: nem írom alá az indexét, ha nem jön be reggel nyolcig. Bürokrácia, jobb, ha hozzászokom.

- Igen, lehetőség lesz majd börtönlátogatásra is, de nem nagy csoportokban, tudják eléggé vicces lenne, ha kétszázan bemennénk a Csillagba és kijönnénk kétszázhúszan!”

Nos, hát ez is elkezdődött.

Eddig a Magyar állam- és jogtörténet a kedvencem, Horváth Attila állítólag nem a legjobb fej a vizsgákon, de hogy órán jól szórakoztam, no meg, hogy az idő is egész gyorsan eltelt, na az tuti - azt hiszem, erre az előadásra be fogok járni. A közgáz felejtősebb, de az is lement a torkomon egész korrektül, a Római jog meg már egy másik tészta. Finomabban szólva erősen no komment, de hosszútávú egyetemi pályafutásom reményében nem mondanék semmit erről az egészről. Nem a diszciplínával van bajom, hanem az oktatás módjával. És akkor már sokat mondtam, azért remélem a szeminárium korrektebb lesz. Mellesleg érdekes dolog beülni egy olyan előadóba, ami elvileg kétszáz ember befogadására hivatott, de sajnos lépcsőzetes elrendezéssel nem rendelkezik, ennél fogva mondjuk az akusztikája sem a legmegfelelőbb, ami mondjuk nem is volna gond, ha az oktatóknak volna kedvük rendesen beleszólni abba a fránya mikrofonba…

Normális embereket annál nehezebb találni - tisztelet a kivételnek. Nem értem, hogy páran minek jelentkeztek jogra, bár ez nem egészen az én dolgom, elismerem. Ennek ellenére persze nem értem, hogy minek kell a szőkített cicababának az előadás közepén betopognia a doboz cigijével, magassarkúban. Az se tetszik, hogy ennyire korán kell kelnem, de majd beleszokom valahogy. Holnap kiokítanak a katolikus hit alapjairól, bevezetnek a jogfogalmakba, és már két szemináriumom is elmarad a négyből ezen a héten. Jó csoportot választottam…

A reggeli közlekedés pedig nem is olyan káosz, mint amire számítottam, paraméterkönyv ide, vagy oda, van pár egészen korrekt megoldása a BKV-nak, például itt Óbudán egész jó buszközlekedést csináltak, meglepő, hogy valami fejlődik ebben az országban. A HÉV-ek mondjuk tele vannak reggel, de amint leáll a MÁV felújítás, onnantól lesz sok plusz járatunk is, úgyhogy emiatt nem aggódom. Persze addig nem jutunk el, hogy legyen éjszaka is használható közlekedés, de legalább a hatos villamos fél egyig közlekedik, ami határozott előny annak, aki eddig sietett, hogy még éjfél előtt hazajusson. Igazából a hatosnak éjszaka óránként kéne járnia legalább egyszer, nem lenne túl nagy költségkiesés a BKV-nak, de ebben nem is reménykedem, sosem lesz belőle semmi. Már csak a jegy- és bérletellenőrzést kellene jelen kaotikus állapotából emberivé és európaivá változtatni, mert nevetséges és elfogadhatatlan, hogy a mozgólépcsőnél kiismerhetetlen, milyen elv szerint engednek tovább embereket, ma például egy lányt visszarángattak, de egy csomó embert - akik meg se mozdultak - továbbengedtek. Mi ebben a logika? Mikor tanuljuk meg, hogy bitte rechts stehen, tehát tessék jobbra állni?

Ezeken kellene javítani.

Órarend a 2008/2009-es tanév első félévéhez

Holnap kezdődik, itt van az egyetem, közgáz előadással megkezdem tanulmányaimat a jogi egyetemen, meglátjuk hogyan bírom, és hogyan tetszik az egész. Az órarenddel egészen elégedett vagyok, ahhoz képest, hogy elég sok jó időpontot elvettek előlem, a pénteki nap feláldozásával sikerült tűrhetően összeraknom az időbeosztásomat. Az a hétfői lyuk kicsit zavarja a szememet, de majd kiderül, hogy mennyire fontos ez a közgáz, szóval még nem kiabálom el a dolgot, a nagyobbak szerint ez nem annyira problémás tárgy, hogy mindig bent legyek. A fenti táblázat kissé elnagyolt, mivel technikai okokból kifolyólag nem tudtam megoldani a cellaegyesítést, de pénteken lesz egy félórányi szabadidőm a latin és a jogi szemináriumok között, az talán jól fog jönni - alapvetően szerencsém van, mert úgy tűnik az évfolyam nagyobbik részének derogált péntekre felvenni órát, úgyhogy én oda be tudtam suvasztani a hiányzó dolgokat, asszem az elég bölcsész nap lesz, latin, római jog és jogfilozófia, a többi meg olyan vegyes, remélem a táblázatban nem szereplő informatika gyakorlatot sikerül elintéznem a beugró teszttel, mert akkor egyel kevesebb felesleges program. Ez a katolikus hit alapjai meg biztosan mumus lesz azoknak, akiket nem érdekel ez az egész, engem azért egy picit érdekel, majd kiderül mennyire lesz élvezhető maga az előadás. Összességében tehát lukasnak és szellősnek tűnik az órarendem, sőt, Laurenar barátomtól megkaptam, hogy “alig van órád”, de azért ezt szerintem nem fogom elismerni a vizsgaidőszakban, a két jögtöri vizsga, na meg a róma együtt elég ütős kombót alkotnak.

Nagyon sok könyvet nem tervezek venni az alapokon kívül, a Földi-Hamza Római jog könyvet azért beszerzem, mert a nővéremé használhatatlan állapotban van, na meg a jogtörihez se árthatnak a könyvek, de azért nem hiszem, hogy túlköltekezem magam - perpillanat mondjuk nincs is nagyon mivel. Talán, ha nyertem valamit a Cápákban, a tévéből majd kiderül, bár sajnos még mindig nem voltam, ez pedig elég sajnálatos tény, mert amíg nem leszek, addig nagyon pénz se lesz - feltételezve, hogy nyertem egy fityinget is, mert ugye ez elvileg titok, szóval figyeljétek a képcsöveteket otthon, hátha! Sokan kérdezik, nem lesz-e furcsa, hogy ezentúl nem gimnáziumba kell járjak. Nos, elárulom, hogy a gimnázium minden egyes percét utáltam, mint az eszbetűs szót, felesleges időhúzásnak, pazarlásnak tartottam, a tanerőből és az oktatási szisztémából kifolyólag - eléggé untam a porosz módszert és a pálcázást, én azért kicsit idősebbnek és érettebbnek gondoltam magamat ennél, de azt kell mondjam, egy kicsit azért mégis furcsa lesz a dolog. Nyilván a túlzott szabadság is rengeteg felelősséggel jár, igyekszem majd javamra kihasználni azt, hogy ne legyen belőle probléma - hogy ne szakadjon rám minden a vizsgaidőszakban. Már ha ezt ki lehet kerülni. Az első félév márpedig mindig tanulópénz, szóval leállok az okoskodással. A jó hír, hogy mobilis leszek, szóval a szabadabb időkben lesz időm majd további egyetemista sorstársakkal találkozni, leülni itt-ott, mászkálni erre-arra, nos, ez az amit mindig is hiányoltam a gimnáziumból, ezt a túlzottan kötött időt, ettől szeretnék megszabadulni, és kész.

Ma egyébként megállapítottam, hogy rabló az egész ország, bár ezt megszokhattam volna, elmentem Laurenarral a MüPába, hogy megnézzünk, hallgassunk egy hangversenyt. Maga az esemény amúgy jó volt, leszámítva azt az apró tényt, hogy Gustav Mahler egy őrült, aki nem képes egy szimfóniát megírni úgy, hogy egy tétel ne hatórás legyen, sőt, a művet magát neki elég nehéz befejeznie, valahogy ragaszkodik a húszperces kódákhoz, ahol sosem tudhatod, hogy az épp előtűnő dallam a végét jelenti-e az adott tételnek, műnek, vagy csak egy álzárlattal szórakozik a szerző. Amúgy Mahler tényleg egy zseni, csak két modern zenemű után végigülni egy ilyet úgy, hogy odakünn tételesen negyven fok van, nos, azért egy kissé nehéz helyzet. Na és itt a gond, bemész, folyik rólad a víz, és eleve alig lehet folyadékhoz jutni, mert a büfében egyrészt csak háromdecis ásványvíz van, vagy kétdecis kóla, és mindkettő olcsó háromszáz forintos áron kapható. Oké, én nem várom el, hogy egy büfé szociális alapon, csak a népnek, csak úgy karitatíve létezzen, de azért három királyi deciliter dihidrogén-monoxidért ennyit elkérni egyszerűen paraszt dolog. Főleg, hogy maga a MüPa egy nagyon szép hely, kulturált, a legtöbbször tényleg jó programokkal várják az embert, de azért annyi vendégszeretet és marketing szorulhatna beléjük, hogy legalább fél literes vizet lehessen kapni, de szerintem az igazán európai dolog az volna, ha sima mentes vizet ingyen osztogatnának ilyen alkalmakkor, főleg, hogy egy csomó nyugdíjas van ilyenkor, ők főleg veszélyeztetettek, fennáll a dehidratáltság lehetősége. Nyugaton ez bevett szokás, itt keleten meg végig kell állni a sort, hogy a marlenkát és perecet zabáló embertömeg után pár deci folyadékhoz hozzá lehessen jutni. A többiről már nem is beszélek, mint hogy miért nem képes kikapcsolni valaki egy előadás közben a telefonját, vagy legalább lehalkítani, mert valahogy sosem sikerült még egy olyan koncertet se végigülnöm, hogy ne szólalt volna meg valakinek a bunkofonja jó hangosan. De ez már tényleg csak zárójel, lehet, hogy pont a piano részbe illik a torreádor zenéje, csak én nem vagyok képes megérteni ezt.

Most pedig iszom, mert hihetetlenül meleg van, és szomjan fogok halni.

Erotika: (gör.) a. m. szerelmi, p. E. költészet a. m. szerelmi költészet, különösen a lira termései közt a szerelmi dalok; egyszersmind az érzékiség költészete, a minő költemények az ókorból nagy számmal maradtak fenn s az ujkorban is XIV. és XV. Lajos feslett korában gyakran nyomtatásban is megjelentek. Legnevezetesebb szerzők Crébillon és de Sade voltak. Gyüjtemény: Erotopaegnia seu Priapeja veterum et rec. Veneri jocosae sacrum (Páris 1798). Erotika, a szerelem tana.

Írja a Pallas nagy lexikona. Kedves olvasóim, szerintetek lehet erotikának nevezni egy olyan kiállítást, ahol a hazai pornóipar legjava felvonultatja magát? Kiállítás egy olyan hely, ahol műmellű, átoperáltatott szőke libák vonulnak végig, mint valami divatbemutatón? Lehet a nyílt színi baszást erotikának nevezni? Komolyan, a férfitársadalom legaljának gondolom azt a réteget, aki ilyen “kiállításokra” elmegy, nyáladzik, mint valami kutya, nézi, ahogy ezek a gusztustalan “hölgyek” - jobbik esetben - maszturbálnak, és örülnek, ha lenyalhatják róluk a habot, lekvárt, csokoládét, akármit, ami rajtuk van, a lényeg, hogy kielégítsék beteges vágyaikat. Komolyan. Ez két dolog megcsúfolása, egyrészt a normális, egészséges szexuális értékekkel, libidóval rendelkező férfiaké, másrészt pedig az erotikáé, mert az egy normális, és továbbra is egészségesnek tekinthető érdeklődés, egyes esetekben művészeti érték. Nincs azzal bajom, ha ezek az emberek ezt művelik, csak ne csúfoljuk már a dolgot erotikának, és ne csináljunk már ennek ekkora médiakampányt!

A szexuális élet mindenkinek magánügye. Hiába vagyok elviekben keresztyén, az egyháznak sincs semmiféle beleszólása az ilyen dolgokba, sosem kértem számon senkit a szexuális élete miatt, mivel az bármilyen formában nem igazán rám tartozik. Senkire nem tartozik igazából, hogy ki mit tart normálisnak, reálisnak, perverznek, betegnek, az ember saját magának szabja a határt. Így mindennek megvan a maga helye is: a hálószobában. Minek ezeket kivinni? És ez most nem prűdség, vagy szent szöveg, egyszerűen csak nevetségesnek és okafogyottnak tartom ezt a rendezvényt, hiszen nem a gyönyörködés, a művészet, a nem látható dolgok, a sejtetés van a háttérben, hanem a durva, állatias pornográfia. És ennek is megvan a maga helye, éjszaka a tévében, egy DVD-n, az interneten, tehát a dolog célja igazából teljesen adott. Nem is folytatnám, mert lassan tényleg szenteskedésbe megyek át, amit meg nem szeretnék.

A pornográfia olyan irodalmi művet, képet vagy filmet jelöl, melyben mezítelenséget vagy közösülést ábrázolnak nemi izgalom elérése céljából. A kifejezés a görög πορνογραφια szóból ered, aminek jelentése: “prostituáltakról való írás vagy rajz”. A pornográfia eltér az aktábrázolástól abban, hogy a test szépségének ábrázolása helyett a hangsúly a nemi aktus, illetve a nemiszervek közvetlen módon való megmutatásán van. Elfogadott vélemény szerint nem azonos az erotikával sem, ami hasonló nemi izgalom elérését tűzi ki célul, de a közösülés vagy a nemi szervek közvetlen bemutatása nélkül.

A wikipédia szerint a pornográfia korunk egyik legnagyobb profitot biztosító üzlete. Meg se szólaltam. Tud valaki egy jó állást, mondjuk Kovinál?