l3v3e

Erősen rákkeltő, elsősorban a tüdőt roncsoló radioaktív polónium is van a cigarettákban, állítja egy amerikai tanulmány, és erősítik meg magyar szakemberek - írja a Népszabadság. A lap pénteki számában az egyik legtekintélyesebb amerikai orvosi folyóirat, az American Journal of Public Health cikke alapján azt írják, hogy a polónium 210 jelenléte a cigarettában évtizedek óta ismert a dohányipar előtt, de erről csak most kerültek nyilvánosságra belső feljegyzések Amerikában. “Hallgassanak, inkább ne ébresszék fel az alvó óriást!” - kapták a kutatók az utasítást még 1978-ban a Philip Morris egyik vezetőjétől, amikor kimutatták a polónium-210, az egyik legveszélyesebb radioaktív anyag jelenlétét a cigarettában.

Leszögezném, nem vagyok dohányos, cigarettát maximum csak társaságban szívok el nagyon ritkán, tehát semmi okom arra, hogy védjem a dohánycégeket, nem is fogom, mivel elég tekintélyes szerepük van a huszadik századi ember egészségének leromlásában. De a hülyeség mellett sem szeretek elmenni, úgyhogy kiváltképp odavagyok a “brit tudósok” által leleplezett tényekért, na meg a “legrangosabb amerikai orvostudományi szaklap” állításaiért. Tegnap már az interneten olvastam ezt a cikket, és éreztem, hogy estére szép kis bemutató lesz belőle a tévében, kiemelten fog vele foglalkozni az összes kereskedelmi tévé szenzációhajhász hírműsora. Ők persze már elfelejtették megemlíteni, hogy a polónium egy radioaktív izotópjáról van szó, nem sima polóniumról - mivel az természetes formában nem fordul elő az uránércen kívül - sőt, valahogy úgy nyomták a dolgot be, hogy “210 polónium van a cigarettában”. Kétszáztíz mi? Gimnáziumban volt egy fizikatanárom, aki megtanított rá, hogy ne higgyek a hülyeségeknek, ha pedig tudományos dolgokról van szó, használjam az eszemet, esetleg olvassak utána a témának. Neki egyébként egy rakás ilyen cikke van mindenféle vízzel működő autókról, magasfeszültségű vezetékek által okozott leukémiákról, és a lista még hosszan folytatódik. Ez az eset meg eléggé hasonló a dihidrogén-monoxid hülyítésre, amikor közölték, hogy a mezei víz egyszerűen fulladást okoz, ezért tiltsák be.

A polónium a Curie-házaspártól kapta nevét, ugyanis ők állították elő uránércből, sok-sok kísérletezés árán. De most nem is ez a lényeg, mivel a polónium rövid felezési ideje miatt eléggé ritkán fordul elő a természetben, azonban ismerjük majd huszonöt izotópját, amelyből a leggyakoribb a polónium-210. Való igaz, hogy nagyon veszélyes anyagról van szó, könnyű hőforrásként ezt az izotópot használták például az űrkutatásban is, meg persze az is igaz, hogy Litvinyenkót is ezzel ölték meg, ahogy a tegnapi híradókban is lehetett hallani. Ez is igaz. Azon kívül persze, hogy megölhették volna késsel, pisztollyal, méreggel, de simán sóval, cukorral, alkohollal, vagy bármilyen háztartásban fellelhető anyaggal is. Zárójel bezárva.

A Polónium 210 mindenhol előforduló elem. Jelen van a levegőben, a talajban és a talajvízben. Minden növény képes minimális mennyiségű Polónium 210 felvételére a talajból és vízből, vagy a levegőből lerakódott részecskékből. Egy 1977-ben készült amerikai tanulmány kimutatta, hogy felnőtt férfi dohányosok esetében a Polónium 210 a következő arányban kerül a szervezetbe: a napi mennyiség 77.3%-a élelmiszerből, 4,7%-a vízből, 0,6%-a levegőből és 17,1%-a a dohányfüst belégzése révén jut a szervezetbe. Az Egészségügyi Világszervezet jelenleg próbálja meghatározni, hogy a dohányfüst melyik egyedi összetevője a legmeghatározóbb a betegségek, többek között a tüdőrák kialakulásában, de mindeddig nem jutottak arra a következtetésre, hogy a Polónium 210 lenne ebben az elsődleges összetevő. A szokásos hétköznap élet folyamán egyetlen személy sem tudja elkerülni, hogy ne kerüljön Polónium 210 a szervezetébe.

Biztos vagyok abban, hogy a dohánycégek aljasnál aljasabb eszközöket használtak fel arra, hogy a cigaretta polóniumtartalma ne lehessen köztudomású, de azért azt állítani, hogy IGEN, ettől lesznek “rákosak” az emberek, na az egyenesen szánalmas. Egy újabb gumicsont a médiának, amin lehet ugrálni és marcangolászni, mert hát polóniumszívó minden dohányos. Miért pont a polónium lenne a daganatok elsődleges oka, ott van még a nagy mennyiségű kátrány, a szén-monoxid, fenol, formaldehid, és még sorolhatnám. Ahelyett, hogy ilyen marhaságokkal etetik az embereket, szigorú rendeleteket kellene hozni a dohányzás ellen, mivel ebben az évben sem sikerült elérnünk azt az EU-s normát, hogy az általános szórakozóhelyeken tilos legyen a dohányzás, vagy éppen drasztikusan kellene emelni a dohánytermékek jövedéki adóját és főleg a legveszélyeztetettebb korosztályt, a tinédzsereket kellene szigorúan védeni a cigizéstől, dohányfüggőség kialakulásának lehetőségétől is. Mert egy negyven éve dohányzó ember nem fogja azt mondani, hogy mivel polónium van a cigarettában, holnap le fog szokni róla… ugyan már. Ugyanígy bunkó paraszt módjára el fogja dobni a csikket az utcán - tisztelet a kivételnek - mert ez a leszaromság és alapvető önzőség valahogy jellemző ezekre a szellemileg retardált emberekre.

Cselekedni kellene. Normális drogfelvilágosítást kellene tartani az iskolákban, így ezek az előadások magukba foglalnák a dohányzás témakörét is, példákkal kellene igazolni a dohányzás káros hatásait, nem csak ráírni a dobozokra, hogy a dohányzás árt a terhes anyukáknak, mert ezeket a feliratokat a tizenévesek csak lekaparják, átírják arra, hogy a “hányás halált okozhat”. Senki nem veszi komolyan, se a fiatalok, se az öregek, a dobozt meg csak elrondítja. Kijelölni egy vállalható dátumot arra, hogy mikortól legyen tilos - szigorú penitencia mellett! - a dohányzás az ország szórakozóhelyein, ugyanígy kijelölni egy céldátumot arra vonatkozólag, hogy mikortól legyenek a dohánytermékek kitiltva a nagyobb hiper- és szupermarketekből. Angliában már azt fontolgatják, hogy már az utcán se lehessen rágyújtani, mondjuk úgy, hogy Magyarország nem az az intelligens ország, ahol egy ilyen rendelkezést le lehet tuszkolni az emberek torkán, de törekedni kell rá, hogy a közterületeken - például parkok, zöldövezetek, iskolák - a minimálisnál is alacsonyabbra csökkentsék a dohányzók számát. A lehető legnagyobb szigorral kell azokra az üzletekre lecsapni, ahol kiskorúaknak adnak el dohányárut, legyen az egy koszos kis trafik, vagy egy kisebb ABC, vagy egy nagyobb szupermarket. Ha ezeket a rendelkezéseket véghezvinnénk, akkor javulhatnának az elsősorban dohánytermékek által okozott daganatos megbetegedések statisztikái, hiszen évente majd húszezer ember hal meg (kissejtes) tüdőrák következtében, amelynek elsőszámú okozója a dohányzás.

De mit is várjunk egy olyan országgyűléstől, amelyet ezerrel támogat a dohánylobbi? Mert hogy a British American Tobacco teljesen ingyen és bérmentve, felebaráti és keresztyén szeretetből kifolyólag felújította országházunk dohányzóját, mert hogy az így elszeparálja a dohányzókat a nemdohányzóktól, és hogy ez sokkal kulturáltabb lett, tudniillik a bőrbútorokhoz és sárgaréz hamutartókhoz jobban illik a politikusok imázsa, ott jobb rágyújtani. Mert amúgy az egész ott kezdődött, hogy egy szemfüles tévés felvette, ahogy az elvileg nemdohányzó területen pofátlan módon rágyújtottak a képviselők. Lett is belőle botrány, és nagyszerű megoldás is született, demokratikusan kitiltották a sajtót az országházból. A Magyar Hírlap reflexióját idézném cikkem zárásában.

Az Országgyűlés gazdasági hivatala boldog, mert közpénzt nem kellett áldozni a felújításra, a dohánycég úgyszintén, mert így megvédheti a nikotinmentes képviselők jogait és egészségét. Mi mást tehet az ember, csatlakozik a mosolykampányhoz, és üdvözli az államháztartás rendbetételének újabb ötletét. Holnap jöhetne egy útépítő cég, és ingyen elkészítené a sztrádát Pécsig, hogy a baranyai képviselők is könnyen hazajuthassanak, vagy egy bank, és berakhatna néhány száz milliárdot a költségvetésbe, hogy a politikusok ne idegeskedjenek a rekordhiány miatt. Csak úgy, merő jótéteményből. Ahogy Virág elvtárs is segített Pelikán gátőrön, szerzett neki jó állást, mindent, ami kell. De ő legalább hozzátette: egyszer majd kérni fogunk magától valamit.

Végezetül pedig visszautalnék néhány nappal ezelőtt írottaimra. Nemcsak a dohányzást kellene visszaszorítani, de segíteni kellene abban is, hogy a fiatalok sportoljanak. Mert a számítógép előtt döglődve, a cigarettát szívva senki sem lesz sportosabb. Persze hogyan magyarázzam a parlamentben dohányzó képviselőknek…

Tegnap műsorra került a Cápák című vetélkedő első adása, amely egészen meglepő tapasztalatokkal szolgált, mégpedig, hogy örülhetek, hogy én jobb helyzetben voltam, mint a tegnapi játékosok, akik mind nulla pénzt vittek haza. Mármint nem is pénz tekintetében, hanem megegyezés tekintetében, ők ugyanis konokul ragaszkodtak a pénzükhöz, ami ebben a játékban kétségkívül nem igazán kifizetődő. A jó hír viszont az, hogy ezentúl mindegyik adást meg lehet majd nézni a TV2 Webcast oldalain, csak keressetek rá a cápák kifejezésre, első találatként dobálja ki a napi adásokat. Továbbra is kérdéses, hogy én mikor kerülök majd képernyőre, sajnos ez úgy fog kinézni, hogy mindennap rá kell kukkantanom a videóra, hogy benne voltam-e, ha esetleg nem vagyok tévé előtt, mert bármi elképzelhető, nem felvételi sorrendben nyomják le a műsorokat a tévében. Persze ez már könnyedség, hogy weben elérhető a videó, de azért én is elmentem magamnak, ha lehet egy kicsit jobb minőségben. Ha a műsor lement, ígérem, hogy szólni fogok, a blogra a videót is kiteszem. Tanulságos mindenesetre ez a játék, mert én egyfajta szociológiai tanulmányként fogtam fel, s ha megnézi a kedves olvasó az első adást, akkor láthatja, hogy nem igazán a tudás dönti el, hogy ki mennyit visz haza. Ugyanis jelen esetben az az ember követelte a legtöbb pénzt, aki a legkevesebbet tett hozzá az eszéből a játék során. No de hát ez a játék lényege.

Más. Véget ért az olimpia, ezzel véget ért a többhetes tévé előtt ülős semmittevés, evés-ivás, hízás. Az olimpia hatására ki kellene mozdulni, biciklizni, sportolni, hiszen valahol ennek az egésznek ez a célja, bár az az igazság, hogy minden csoda három napig tart, nem tovább, de én úgy döntöttem, hogy legközelebb, 2012-ben, kiutazom Londonba, s ott fogom szemlélni élőben a játékokat, vagy legalább valamilyen a magyarok számára fontos döntőt, játékot - hiszen ki kell használni, hogy London közel van, legalábbis az eddigi helyszínekhez képest, mert se Atlanta, se Sydney, se Peking nincsen egy köpésnyire (és bár Athén egész jó helyen volt nekünk, oda mégse mentem, mert fiatal voltam). Most azonban érdekel London, mert egyrészt fantasztikus város, másrészt a beharangozó reklámokból úgy tűnik, fiatalos, lendületes olimpia lesz 2012-ben, remélhetőleg több arannyal mint ami ebben az évben volt. Mert azért szép ez a három arany, meg három a magyar igazság, meg mentjük a bőrünket, de azért ez a három arany az eddigi stabil nyolchoz, tízhez képest nagyon nagy visszaesés. Lehet keresni a felelősöket, szerintem se pénz nem volt elég, a kínaiak és az amerikaiak is túlnyerték magukat, na meg a sok bírói ellenszél mellett sem haladhatunk el: nem vagyunk túl erősek a sportdiplomáciában (sem). Ezeken kellene, legalábbis illene változtatni, hogy Londonban öt arany tuti legyen, hogy onnan újraépíthessük a magyar sportot, hogy visszatérhessünk oda, ahonnan indultunk nagyrégen. De ehhez azt is el kellene érni, hogy sportolni ne kiváltság, ne előny, ne pénz kérdése legyen, egy klubba, egyesületbe beiratkozni ne havi többezrekbe kerüljön, hanem elérhetővé váljon akár a szegényebb, de tehetségesebb fiatalok számára is… és akkor azt még meg sem említettem, hogy annak is jó volna valamit csinálni, aki nem élsportoló. Ugye?

Talán túlságosan idealista vagyok, hogy komolyan veszem az olimpiai eszmét, de egyre inkább csalódnom is kell, s nem azért, mert nem mi nyerünk, hanem azért, mert mindenütt azt látom, hogy az eredmények előre le vannak boltolva, így a kisebb országoknak, mint amilyen Magyarország is, semmi esélyük nincsen. Sok igazságtalan pontozást láttunk már ezen az olimpián, például Mincza Ildikó azért nem játszhatott az aranyért, mert az ellenfelének beadott egyértelműen pontos és tiszta találatát a bírók nem adták meg, a kis kínai pedig egy együttes találat után tisztán nyerni tudott. Amikor videót kértünk, meg se nézték, mondván, úgysincs meg az a tus, nem kell azt megnézni, hiszen nem Amerika, Kína, vagy Oroszország vagyunk, örüljünk, hogy kint vagyunk egyáltalán. Legutóbb tíz aranyat szereztünk, igaz, ebből kettőt doppingvétség miatt elvettek, mivel két atlétánk nem tudott rendes vizeletmintát produkálni, de még így is hazavihettünk nyolcat, mindegyik a klasszikusan magyar sportokból született: vívásból, vízilabdából, kajak-kenuból, öttusából, sportlövészetből és birkózásból. Ugyanezen sportágakból is, de ezen felül még úszásból, atlétikából is érmeket szereztünk, és akkor ez már egy felemásabb eredménynek számíthatott. Én azt mondom, magyar ember sosem elégedett, a magyar ember mindig reklamál, de azt egyszerűen nem vagyok hajlandó megérteni, hogy miért fújnak állandóan ellenünk?

Bronzért játszhatott a női kézilabda válogatottunk, az a válogatott, amely Sydneyben - akkor inkább saját hibájából - ezüstérmes volt, az a válogatott, amely azért bőven Európa élvonalába tartozik még ma, 2008-ban is. Egyértelmű fölényben voltunk, az első félidőben kis fölénnyel vezetni tudtunk, és ezt az előnyünket a meccs végéig tartani tudtuk, amikor aztán a bírók rászálltak a magyar csapatra, a huszonötödik percben kétszeres kiállítást fújtak, majd két hetest, míg a magyarok ellen elkövetett szabálytalanságokat észre sem vették, a koreai válogatott pillanatok alatt elhúzott öt góllal, a magyar lányok pedig összeestek, két perccel a vége előtt már nem lehetett megfordítani. Korea azért játszott “csak” a bronzért, mert kikaptak az elődöntőben, s meg is óvták azt a meccset, hátha a pénz beszélhet és újrajátsszák. Már majdnem meg is kapták a meccsüket, amikor visszavonták a fellebbezést, gondolom ment a sportdiplomácia ezerrel, hogyha már az arany nincs - mert ezek szerint azt másnak adták el - akkor a bronz meglesz, ott lesznek majd az orosz bírák, akik majd szépen a döntő pillanatokban eladják a meccset a koreaiaknak. Ennyin múlik egy olimpia, ennyin múlik egy érem, ezért vagyunk most a táblázat alján, ezért van az utolsó előtti napon csak egy érmünk: akkora showbiznisz lett az olimpia, hogy nekünk csak a kevésbé népszerű számokban jut érem, lefogadom, hogy a holnapi amerikaiak ellen vívandó vízilabda döntő is a szétdoppingolt, hirtelen előkerülő amerikai pólóválogaottról fog szólni - akik eddig sehol sem voltak ebben a sportágban… olyan olimpia se volt még, ahol öttusában ne lett volna aranyunk. Persze én már mindenhol mumusokat látok, de valahogy nem bírom felfogni, hogy mind a két esélyes magyart ledobta a lova, a kínai versenyző meg újat kapott, mert az övé a bemelegítés során “lesérült”. Megkaptuk a két legkehesebb állatot, egy tizenötéves, a mezőny legidősebb lovát, s egy herélt hétévest, a pálya meg csúszott ezerrel. És a sor folytatódik tovább. Most Vajda Attila a hős. Hozott nekünk egy aranyat. Kezdem elfogadni, hogy ezentúl ez így lesz, sehol nem várhatunk már több érmet, a jövő olimpiái a világ nagyjairól szólnak majd, nem a magyarokról. Kína már most 89 aranynál, az USA pedig 102 éremnél tart, mi pedig nem nyolc aranyat, maximum nyolc érmet viszünk majd haza. Akit nem érdekel a sport, az ne jöjjön most azzal a szöveggel, hogy “minek nekünk ennyi érem”, meg hogy “örüljünk ennek is”, inkább olvasgasson kommentálás helyett. Az eddigi stabil 8-10 aranyérmünk most ugyanis ezzel az olimpiával megtörni látszik, örülhetünk, ha hazavihetünk párat.

Tegnap volt augusztus huszadika, az államalapítás ünnepe. Persze sokan nem is tudják, hogy valójában ez az ünnep honnan eredeztethető, miért ünnepeljük pont huszadikán, vagy hogy egyáltalán mit is ünneplünk ezen a napon. Igazából kissé viccesnek tartom, hogy a ma eléggé elvetemülten antiklerikális kormánypártok egy ilyen keresztyén ünnepet celebrálnak minden évben, csak úgy, minden további említés nélkül, bár ha kicsit rosszmájú vagyok, akkor azt is mondhatom, hogy ők még mindig a kommunista alkotmány megszületését ünneplik, mert ugye az átkosban ezt még így hívták. Az igazság persze az, hogy Szent István királyunk minden év augusztus idusán (azaz 15-én), azaz a Nagyboldogasszony napján összehívta a királyi tanácsot, vagy ha úgy tetszik a törvénynapot - mert így is nevezték. Később ezt a napot Szent László királyunk áttette huszadikára, s valódi ünneppé akkor vált, amikor 1083-ban szentté avatta az államalapító István királyunkat, s kijelölte, hogy minden évben ezen a napon “Szent István napja, mint szent ünnep megtartasson“. Később ez a nap szimbolikusan az ország ünnepévé, kvázi születésnapjává is vált, s tényleg minden évben meg is tartották azt, Mária Terézia idejében országos ünneppé vált, de a dualizmus idejében is megtartották, sőt, ekkor alakult ki a klasszikus két eleme, a Szent Jobb-körmenet és a tűzijáték. A kommunizmus idejében érthető módon egy ilyen ünnep eléggé ciki volt ahhoz, hogy megünnepeljék, elvégre alapvetően keresztyén gyökerekből táplálkozik, de a hagyomány miatt nem volt pofájuk ahhoz, hogy véglegesen eltöröljék azt. Épp ellenkezőleg, jobbat találtak ki, elnevezték a kommunista alkotmány ünnepének (1949. évi XX. törvény életbelépése), vagy éppen csak lefelejtették az államalapítást és csak annyit mondtak, hogy ez az új kenyér ünnepe (egyébként valóban az is, de nem elsősorban ezért ünnepnap).

Ma már semmit sem kell mondani, úgyse tudják milyen ünnep, egyesek csak a tűzijáték ünnepeként aposztrofálják a dolgot, és ez eléggé szörnyű állapot. Mert ma már azért a tűzijáték sem akkora dolog, mint amilyen régen volt, naponta lődöznek mindenféle rakétákat, ilyen-olyan alakzatokat az égre, túl nagy jelentőséget nem tulajdonítok a dolognak, főleg, hogy két évvel ezelőtt mennyi áldozatot követelt ez az ártatlan tűzijáték, midnezt azért, mert komolytalannak vélték a Meteorológiai Szolgálat jelzéseit, és nem küldték haza az embereket. Meg is lett az eredménye. Nyolc ember életét vesztette, valakire rádőlt egy fa, de volt olyan, aki vízbefúlt. Most komolyan, ez bármelyik nagy rendezvényen előfordulhatott volna, de a Duna azért mégiscsak egy potenciális veszélyforrás! Emlékszem kint voltam én is, egészen jól éreztük magunkat, amikor egyszercsak elkezdett süvíteni a szél, egyre csak rángatta magával a törmeléket, ott nyomkodtam a szememet, hogy lássak valamit, ráadásul piszok kellemetlen egy idő lett, hirtelen lehült minden, az emberek elindultak hazafelé, ez votl a vihar előtti csend. Én már éreztem, hogy valami szörnyű közeledik, elindultam a legközelebbi fedett pont felé, a Lánchíd alá, de ott már több százan gyülekeztek. Futottam már, mikor eleredt az eső. Eső? Vihar. Vihar? Orkán. Talán ez volna a legjobb kifejezés. A hirtelen melegből jött a pusztítás, igazi katasztrófafilm vette kezdetét, én meg azt se tudtam, hol vagyok. Hihetetlen belegondolni, hogy volt olyan, aki békésen kiment aznap este, hogy megnézze a tűzijátékot, de a többit már nem élte túl. Lehangoló és elképesztő, hogy ennyin múlik az emberi élet. Persze felelős azóta sincsen, néhány hétig élt a botrány, aztán elfelejtette mindenki, mert kidagadt egy nagyobb. De ez már csak így megy.

Nem azt mondom, hogy buta dolog a tűzijáték, csak azt, hogy több száz milliót elköltünk rá minden évben, miközben maga a műsor egyáltalán nem lenyűgöző. Átlagos, egyszerűen csak átlagos. Semmi több, és mégis megy a népámítás, mert az kell. Persze a tűzijáték hagyomány, ezt meg kell tartani, már ha az ember hagyománytisztelő, ugyanakkor bosszantó, hogy egyre kevesebb szó esik arról az emberről, akiről ez az ünnep szól. Nem is az ember ünneplendő, hanem az a kor, az a távlat, amit megnyitott, hogy megindulhatott Európa egyik legrégibb jogfolytonosságban máig fennálló állama. Mi pedig csak ámulunk és bámulunk, mert színes kis vonalak rajzolódnak ki az égen? De én is miről beszélek, amikor tegnap focimeccsen voltam, talán életem egyik legsemmitmondóbb mérkőzésén, nem vagyok egy nagy focirajongó, de egy kedves régi barátom invitálásra nem tudtam nemet mondani. A meccs rémunalmas volt, a Puskás Ferenc Stadion (vagy leánykori nevén Népstadion) T szektorában ültünk, ez nagyjából a “B” közép. Nem voltunk túl sokan, de elegen, mindenesetre az a százfős keménymag nem hiányzott, akik büdösrománoztak és köcsöggyurcsányoztak egy Montenegróval szembeni focimeccs alatt. Ők legalább boldogok, felszabadulnak ilyenkor, kiengedik a fáradtgőzt, azt hiszik valami komolyat cselekdenek a haza érdekében. Látjátok, hogy az együgyűség mennyi előnnyel jár? Néha azon gondolkozom, hogy nem gondolkozom, kiköpöm az agyamat, és nem túrok elő a blogomon egy egész regényt három sornyi hírből. De aztán sosem működik, mert mindig szükségét érzem folytatni.

Végülis a hagyományokat érdemes folytatni. Csak nem szabadna elfelejteni, hogy honnan indultak. Ez igaz a karácsonyra, húsvétra, de az államalapítás ünnepére is. Végtére is, ez a kommunista alkotmány egy nagyon ciki dolog, de ugyanúgy sok ember számára ez a “szentistvánozás” meg “magyarkodás” a ciki. Én ezt is megértem, feszült a politikai helyzet, rossz az ország sorsa, de könyörgöm, legalább a gyerekeinknek engedjük meg majd, hogy másképp gondolkozzanak erről. Ha ők még fognak gondolkodni.

Megtisztelő feladatot kaptam nemrégiben Athinától, mégpedig, hogy kapcsolódjak bele a blogajánlási láncba, mivel az ő listájában én is szerepelek. A kis játék lényege, hogy mindenki ajánl öt bloggert, s az ajánlottak pedig folytatják a sort. Ez kicsit hasonló, mint az öt dolog, amit nem tudsz rólam, illetve még sok más hasonló kezdeményezés, de mivel uborszakeszon van, azt hiszem nem probléma, ha egy picit ilyenekkel is foglalkozunk. Mert amúgy egész nap a tévé előtt ülve bámulom az olimpiát, és várom, csak várom, hogy végre nyerjünk valamilyen érmet, már a színe is mindegy nekem. Csak legyen valami. De ez csak zárójeles megjegyzés, hogy legyen valami blogszaga is annak, amit írok, no meg hogy történjen is valami érdekes. Írnék amúgy mindenféléről, de most ezekre a dolgokra a blog nem alkalmas, meg egyébként is, készülők az új évadra.

A viccet félretéve visszatérnék az öt bloggerre, akit ajánlanék. Nos, elsőként, nagy örömmel jelenthetem be, hogy a nagy mesélő, Lzs, alias Fülig Jimmy barátunk visszatért a szakmához, és ismételten írni kezdett. Vajon miért van az, hogy mindig valami személyi számát tekintve 0-val kezdődő lény presszionálja a klasszikusan író lelkületüket arra, hogy a dolgukat végezzék, tehát írjanak? Nos erre nem tudok választ adni, azt viszont tudom, hogy kellemes olvasnivalót ígér, mindenkinek bátran ajánlom a kedves urat, tolmácsolásában még az is érdekes, ha arról ír, hogy aznap milyen gasztronómiai élménnyel lepte meg magát. Foglalkozását tekintve amúgy ő is jurátus, de egyre inkább karcolgatja az írói karriert, na meg persze a világ nagy basszgitárosainak nyomdokaiba lép félelmetes szlepjeivel, arról már nem is beszélve, hogy zenét is ír - bár ezt is csak akkor teszi, ha valamilyen problémái akadtak a gyengébbik nemmel. Lzs, ugye nem haragszol ha azt mondom, hogy az ilyen embereket be kellene zárni, jó sok lakatra, hadd fulladjanak bele a melankóliába a világ nagy örömére?

A másik blogger, akit ajánlanék nektek, az Zs-, akivel bár mostanában egy tisztességes sörözős-beszélgetős találkozót sem sikerült megbeszélnünk - úgy sejtem lassan két éve - de ettől függetlenül nagyon kellemes és szép blogot üzemeltet. Mostanában úgy hírlik, hogy az egyik óbudai székhelyű műszaki főiskola tanára is lesz az ősztől - a kis gólyák legnagyobb örömére (?). A képeit is ajánlom, na meg jó sok helyen megfordult már, hol biciklivel, hol anélkül. Nagy szakértője a mesterséges intelligencia területének, erről sok érdekes beszélgetést folytattunk már, na meg szintén zenész, sőt!

Ő pedig egy bolond ember, aki képes volt egy barátjával kis zsebpénzzel megpakolva végigstoppolni a fél világot, csak hogy eljussanak a francia riviérához. Sok sztori van a blogján, némelyik megdöbbentő, én mondjuk mégis a stoppolós történeket ajánlanám, mert amúgy Vacz az az ember, aki éjjeli háromkor is talált magának olyan autóst, aki hazavitte Tahitótfaluig. Ja, és finomak az epreik, ha arrafelé jártok, akkor vegytek. Ha pedig véletlenül arra sétálgattok, akkor ne lepődjetek meg azon, ha a garázsból mindenféle csinadratta hangját halljátok, mert ez az ember megszállott dobos. Ha még beljebb mennétek, akkor azon ne tessék megijedni, hogy kis kolbászok lógnak a garázs mélyében!

S bár szinte ezeréve nem beszéltünk, Marlenkát is szívesen ajánlom. Mostanában kezdtem el visszaszokni a blogjára, amióta ismét szabadon olvasható. Friss házas, így már azt se tudom, hogyan szólítsam, mindenesetre elég intellektuell blog, ha jól tudom kedves férjével öt (vagy hat?) diplomát tudnak megszámolni közösen. Szerencsére megszállott blogger, a grafománia nála is előrehaladott stádiumban van, szinte mindennap van valamilyen újabb poszt.

Ötödikként pedig Laurenart ajánlanám, ha nem hagyott volna fel a blogolással. Most viszont így szeretnék nyomást gyakorolni rajta, hogy feléledjen hamvaiból, hogy irogasson ő is valamit…!

Már napok óta szerettem volna erről írni néhány sort, de aztán mindig csitítottam magamat, hogy nem kell vészmadárkodni, történhet még bármi, nem kell elkiabálni, de azt hiszem itt most már nem húzhatom a dolgot tovább: az eddigi olimpiáink tükrében katasztrofális a szereplésünk a pekingi olimpián. Hogyan lehetséges az, hogy egyedül Cseh Laci képes megmenteni a mundér becsületünket, hiszen, habár a sportban, de főként a történelemben nincsen “ha”, ha nincsen Phelps, a mi fiunk háromszoros aranyérmes lenne, talán az utóbbi idők legsikeresebb úszója, aki három ilyen nehéz számban is képes ezüstöt szerezni, ami azért nem kis teljesítmény, nem beszélve arról, hogy mennyire megszorongatta az amerikai Lochte-t is, de az előbb említett Phelps is tartott tőle azért. Megmondom őszintén, megvolt az az érzésem, hogy a magyarok nem fogják túlnyerni magukat ezen az olimpián, de abban biztos voltam, hogy a klasszikusan magyarok által (is) uralt sportágakból - mint a vívás, birkózás, kajak-kenu, vízilabda, egyes atlétaszámok - összejön néhány érem. Mi történt a vívóinkkal? Legutóbb egy aranyat és két ezüstöt szereztünk, csapatversenyben olyan nem volt, hogy ne kerüljünk a döntőbe, most pedig még a kardcsapatunk is kiesett? Hihetetlen, érthetetlen, hogy a vívóink ilyen rosszul teljesítettek, egyszerűen nincs rá magyarázat. Ilyen jók volnának az amerikaiak és a kínaiak? Ugyan már! Arról ne is beszéljünk, hogy az olimpiai felkészülésre szánt pénzt, tehát a felkészülésre szánt pénzt, ismétlem, a felkészülésre szánt pénzt valószínűleg majd ősszel megkapják sportolóink. Zseniális, ugye?

Most már csak reménykedni lehet, én a magam részéről szurkolok még Pars Krisztiánnak kalapácsvetésben, hátha nyer most délután, egyébként reális esélyt csak a pólós fiúk és lányok esetében látok az aranyra, valamint Janics Natasa és Kozmann György érmében reménykedem, ha már a legnagyobb kiválóságunk, szegény Kolonics Györgyünk tragikus körülmények között itthagyott minket. Így még összejöhet három, esetleg négy arany, talán ha nagy csoda történik, akkor akár egy ötödik is, de erre nincs reális esély. Három a magyar igazság, fiúk-lányok, tessék menteni. Ha összeszámolnánk hány lehetőséget szalasztottunk el, akkor már nagyon soknál tartanánk, bár tegyük hozzá, hogy a sydney-i és az athéni olimpiai eredményeinkkel most nagyon előkelő helyen lennénk az éremtáblán, ugyanis a többi ország sem áll valami fényesen, a kínaiak, amerikaiak, britek szétnyernek minden számot, a többi országnak esélye sincsen. A pólósokban, kajakosokban minden remény, úgy látszik ezek a sportok fogják túlélni a jövőben is a magyar nemzet sporterejét, ha már a vívás is ennyire letűnőben van. Mert semmire sincs pénz, se a sportra, se a felkészülésre, se az utánpótlásra. Mindenki elhúzna külföldre, és lehet hogy jobban is teszik, mert itthon egyre kevesebb a lehetőség. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Nos, úgy hozta a sors, hogy tartalékjátékosból pótjátékossá lettem a mai nap folyamán, így megtörtént a felvétel, vagyis megvolt a játék - nagyon kellemes csalódást okozott, sok-sok pozitív élményt. Hogy mikor kerül az én műsorom adásba, nos, azt még ne kérdezzétek, mert még a szerkesztők se tudták megmondani, ez majd a vágásoktól függ, hogy egy-egy adás alkalmával hány játék fér bele az adott műsoridőbe (40-45 perc). De mivel én a második forgatási napon kerültem sorra, feltételezem, hogy még a szeptember folyamán adásban leszek, mivel maga a műsor augusztus végén debütál majd a Mónika ellen, kiderül, hogy milyen sikerekkel. Túl sokat a műsorrol, annak készítéséről, a forgatásról, a játékomban lezajlott eseményekről az aláírt szerződés értelmében nem mondhatok, így be kell érjétek ennyivel, illetve annyival, hogy amint közeleg a műsor, itt is szólni fogok, hogy csavarjatok a TV2-re, hogy láthassatok engem. Ígérem, hogy izgalmas és pörgős adás lesz a mienk, ugyanis két nagyon erős és jó játékossal hozott össze a sors! Tervezem ezt a műsort is digitálisan rögzíteni, ahogy azt a Kvíz Show Maraton esetében is tettem, bár ott az anyagot egy kedves játékostársamtól kaptam, viszont a DVD karcos és hibás, úgyhogy más forrásból kell azt majd megszereznem, hogy meglegyen az is. Ha ezek meglesznek, majd beszúrom ide a blogba, hadd okuljatok. A tíz évvel ezelőtti Kölyökklub adást ne is várjátok, az a csodával határos volna, ha sikerülne valahonnan előkaparni… bár kétségkívül szeretném előkeresni valahonnan majd azt is, talán az RTL Klub archívumában még fellelhető. Nagy bánatomra ugyanis a NAVA archívumában sem szerepelnek a 2006 előtti anyagok, bár a Nagy Kvíz Show Maraton például igen. Probléma persze, hogy a NAVA-t használni csak az arra kijelölt helyeken lehet - könyvtárakban, iskolákban, művházakban, stb. - egy amúgy ingyenes regisztráció ellenében. Úgyhogy az otthonról való nézelődés sajnos le van fújva… de dolgozom az ügyön!

Nagyon űgy tűnik tehát, hogy lassan csatlakozom azon barátok, ismerősök sorába, akiknek hobbijuk kvízműrorokba járni, ismerek olyat, aki már háromszor volt a milliomosban, de olyat is aki ugyanígy vágózott már, de az örökösben is remekelt, sőt, az iskolámba járt az a fiú, aki megnyerte a százmilliót az áll az alkuban. Na, őt nehéz felülmúlni.

Talán páran emlékeztek még arra, amikor egy évvel ezelőtt egy televíziós vetélkedőben vettem részt - a Nagy Kvíz Show Maratonban - s bár nyerni nem nyertem, tapasztalatnak mindenképpen jó volt, mivel egyrészt megismertem sok olyan embert, akivel ugyanazon a napon - október negyedikén - születtem, másrészt pedig kissé átformálta a gondolkodásomat az élet bizonyos dolgairól, például arról, hogy milyen versenyhelyzetben meddig szabad elmenni, és meddig nem. Akkor jóindulatomból és jólneveltségemből kifolyólag hagytam a másik játékost nyerni, mely nagyon sok embert megindított - majdnem száz levelet kaptam egy este alatt, és még napokkal később is jó páran bejelöltek az iwiw-en - családom, barátaim, ismerőseim pedig azon vitatkoztak, szabad volt-e hagynom a másik játékost ennyire érvényesülni, tehát megválaszolni egy neki feltett kérdést. Amikor a felvételek zajlottak, nos, akkor még nem nagyon gondolkoztam ezen, úgy voltam vele, hogy mindegy, már nem érdekel az egész, és végül… végül nálam volt az ötvenmilliós táska. Igazából nem bántam a dolgot, mivel tapasztalatnak, élménynek teljességgel megfelelt, de azt már akkor eldöntöttem, ha legközelebb ilyenre kerül sor, okulni fogok korábbi hibáimból. Aztán persze sokáig azon is gondolkoztam, hogy nem akarok többet tévéműsorban szerepelni, mivel elég necces dolog, bármikor mondhatsz egy kisebb hülyeséget, bármikor bukhatsz egy nagyobb összeget, eléggé oda kell koncentrálni, hogy ne bőgj le, és jól szerepelj. Kicsit sport ez is, egyfajta agyi sportjáték, azzal a különbséggel, hogy ezekben a műsorokban nem csak a tudás számít, hanem az állóképesség, mégpedig a szellemi állóképesség, értsd hidegvérűség és ébrenlét. Érdekes, hogy a legtöbb ember ebben szokott megbukni, leblokkol, összeesik, nem tud koncentrálni, s bár a tényleges kvízmenetben én is eléggé úgy éreztem, hogy meg vagyok fogva, nagy meglepetésemre ez a képernyőn kevéssé látszódott meg, volt aki szerint egyáltalán nem, és a teljesítményem sem alább.

Következő találkozásom valamiféle kvízműsorral az Örökös című formátum volt, s bár a játékban nem vettem részt, elég sokat néztem esténként a kérdéseket és a győzteseket, amikor is megakadt a szemem egy hibás kérdésen. Hogy hívták az ókori Athénban a közhivatalt viselő polgárokat? Albigensek, idióták, helóták, metoikoszok, politészek, ezen öt lehetőség közül kellett választani. A kérdéses játékos rögtön bejelölte a helyes választ, azaz a politészeket, melyre a számítógép azt válaszolta, helytelen, majd kidobta a “helyes” választ, az idiótákat. Gundel Takács Gábor pedig magyarázni kezdte a bizonyítványt, hogy hát igen, ma is így nevezzük a politikusokat, ez nem is oly meglepő. Ilyenkor pedig fel sem merül, hogy esetleg a számítógép hibázott, nem a játékos. Holott az idióta szó azt jelenti görögül, beavatatlan, tehát épp az az ember volt az, aki nem foglalkozott politikával, a kérdés pedig pontosan ennek ellentettjére irányult. Ezzel szemben a politészek viselhettek közhivatalt, sőt, minden politikai szerepet ők viseltek, így hát ez a megoldás a helyes! De akár még a metoikoszokra is ráaggathattuk volna a jó megoldást, hiszen bár polgárjogot tekintve mindenben ugyanúgy ítéltettek, mint egy igazi athéni polgár, szavazati joggal nem rendelkeztek, kivéve azokat az eseteket, amikor egy metoikosz igazán nagy vagyonra tett szert, ezáltal pedig szavazati jogra is, így a kérdés mondhatnák, hogy több sebből vérzik. A szóban forgó játékosnak gyanús volt az idiótás megoldás, hiszen az orvostudományban az idiopathia ismeretlen okú betegségeket jelöl, de aztán nem is foglalkozott vele, örült, hogy a 625 000 forint biztosan megvan, és viheti haza a családjának és a gyerekeinek.

Rögtön fogtam magam, pontosan utánanéztem a kérdés valóságtartalmának, az MTV videótárában visszanéztem a kérdéses adást, hogy pontosan biztos lehessek benne, a játékos emiatt bukott el 625 000 forintot, mivel a játék szerint minden helytelen válasz felezi az ötmilliós főnyereményt, a kérdéses játékos pedig már így is 1 250 000 forinton állt, úgyhogy nem teketóriáztam, nyomozni kezdtem a kedves játékos kiléte iránt. Mivel a televíziózás újabban erősen tegeződésre épül, ezért az ilyen játékokban a vezetékneveket erősen kerülik, az átlagnéző csak azt tudja, hogy Péter, Sándor, János, Károly, Róbert, s még sorolhatnám, egyszerű szociolingvisztika, az ember közelebb érzi magát a játékosokhoz, ha csak a keresztnevüket tudja. Ennek ellenére plusz információkkal is rendelkeztem, tudtam, hogy az illető gyermekorvos, és hogy melyik kórházban dolgozik, ez alapján már nem volt nehéz megtalálnom őt, s nagy szerencsémre az iwiw-en is fent volt, így még aznap este üzenetet küldtem neki, s egyúttal az MTV szerkesztőségének is, akik később levélben tudatták velem azt, hogy továbbították azt az illetékeseknek. A hibát végül a játékos és a levelem, de nem kizárt, hogy az index tévés blogjában is megjelent cikk hatására elismerte az Örököst gyártó produkció, és kifizették a játékost azzal a pénzzel, amit nyerhetett volna, ha a számítógép nem hibázik. Én pedig megismertem egy nagyon intelligens és egyúttal nagyon korrekt embert, aki igazán meg is hálálta a segítségemet, ezúttal is köszönöm neki. Egyébként többször volt már kvízekben, játszott Vágó Istvánnal is, mellékesként így keres a szerény hazai orvosi fizetés mellett. Érdekes módon az MTV egy levéllel megoldotta a dolgot, semmiféle egyéb köszönetet nem kaptam, még csak lehetőséget sem arra, hogy a játékban részt vegyek, de tudtommal még a hibás kérdésről sem számoltak be később egyetlen adásban sem. De hát nem csodálkoztam, ez sajnos így működik, így is fog működni, a televíziók keresnek ezen a legtöbbet, a kellemetlen dolgokkal nem szeretnek foglalkozni. A kedves doktor arra biztatott, jelentkezzek megint kvízműsorba, próbáljam ki magamat, mert szerinte alkalmas lennék rá, s egyébként kiderült, ő is látta az én műsoromat - ilyenkor jut eszembe, hogy milyen kicsi a világ.

Nem gondolkoztam semmi konkréton, eszembe jutott a Pókerarc vetélkedő, de végül oda nem jelentkeztem, maradtam abban, ha lesz valamilyen érdekes formátum, arra benevezek. Véletlenül adódott a lehetőség, hogy egy barátomat kiszúrták az utcán és castingra - azaz válogatóra - hívták, úgyhogy vele tartottam. Ez egy új TV2-es játék, nevezetesen egy holland formátumra épülő műsor, mely szokatlannak tűnik a kvízjátékok között. Eredetileg a “Divided” címet kapta, amit a legjobban osztásnak, vagy a Nagy osztásnak fordíthatnánk, de a TV2 mégis a Cápa, hát hogy is mondjam, eléggé bizarr cím mellett döntött. A műsor alapkoncepciója eléggé érdekes. Adott egy zárt szoba, ahol nincsen közönség, sőt a játékot semmilyen host nem vezeti, tehát nincsen műsorvezetőnk sem. A terem közepén van egy asztal, amit körbe lehet állni, az asztalban pedig egy monitor, ahol majd a kérdések megjelennek. A játék kezdetekor megjelenik három ember, csak hogy itt jön az első csavar, hogy ez a három ember előzőleg nem ismerheti egymást, tehát totálisan ismeretlenekkel játszol. A cél a csapatmunka, piramis-rendszerben érkeznek a kérdések, tehát 5-4-3-2-1 kérdés, és mindegyik szinthez tartozik egy adott érték. Minden kérdéshez három választási lehetőség tartozik, s minden kérdést összesen kilencven másodperc áll rendelkezésre megválaszolni. A legfontosabb, hogy egy kérdést megválaszolni csak egyetértésben lehet, csak akkor fogadja el a számítógép a választ, ha mindhárom játékos megjelöli azt, s itt jelenik meg a következő csavar: mindaddig, ameddig a kérdésen gondolkoznak, addig az eltelt idővel egyenesen arányosan fogy a megnyerhető pénzösszeg, s amennyiben az óra letelik, az összeg eléri a nullát. Így értelemszerűen nem csak a tudás, hanem a gyorsaság is számít, no meg a megegyezés - hiszen csapatmunka nélkül nem lehet nyerni. Fontos, hogy kétszer lehet rontani, harmadszorra véget ér a játék, amikor is megjön a harmadik, de egyben legfőbb csavar: az osztás (ezért mondtam, hogy ez a cím sokkal jobban tükrözi a műsor lényegét). A nyereményalapban maradt összegből a számítógép véletlenszerűen, de leginkább aránytalanul három összeget csinál, melyet felkínál a játékosoknak, akiknek száz másodpercük van eldönteni, hogy a három felkínált összeg közül melyik melyikőjüké lesz. Csak hogy a felkínált összegek mindig igazságtalanok, lehet hogy a legmagasabb összeg ötmillió, a középső egymillió, a legkisebb százezer, s természetesen mondanom se kell, hogy ez alatt az idő alatt is folyamatosan fogy a pénz, s az osztás is csak akkor érvényes, ha mindhárom játékos áldását adja rá. Így már azért egészen más, mint egy hagyományos műsor, igaz? Nem tudásalapú vetélkedő, szükség van a gyorsaságra mind döntésben, mind gondolkodásban, szükség van a dominanciára és az erőre, amely majd az osztásnál adhat előnyt a legjobb játékosnak, hiszen valamilyen módon el kell dönteni, kié lesz az a megnyert összeg! Nehéz játék. Sajnos nem találtam róla nagyon felvételeket az interneten egy apróbb angol nyelvű trailert kivéve. Azt tudni, hogy egy teljesen új, az Endemol által gyártott formátumról van szó, amelyet sikerrel vetít egy holland tévécsatorna, de több információt sajnos nem tudtam levadászni róla. Egyébként itthon meglepő módon ez napi jellegű műsor lesz, igazi nehézsúlyú vetélkedő, mert beküldik az évek óta veretlen Mónika-show ellen, remélve a formátum győzelmét. Majd kiderül, mindenesetre jómagam és Feri barátom is részt fogunk venni a műsorban, s ha mást nem, egy zaftos sztorit mindenképp megér a dolog. A formátum egyébként nagyon jó ötlet, a kérdés az, hogy a magyar mentalitást ismerve a játékosok képesek lesznek-e megegyezni, vagy mindenki egyszerűen ragaszkodni fog a legnagyobb összegekhez - ezáltal elbukva minden addig megszerzett nyereményt. Ez majd kiderül, mindenesetre elég jó szociológiai tanulmánynak érkezik, és nem utolsó sorban elég jó blogtémának is, ígérem részletesen be fogok számolni a történtekről - már amennyire a szerződésem engedi. Már holnap lehet, hogy sorra fogok kerülni, de valószínűbb, hogy csak a jövő héten. Addig is kövessetek figyelemmel!

Az egész akkor kezdődött, amikor pénteken az olimpiai megnyitón végignéztem mind a kétszázöt résztvevő ország delegációját végigvonulni a pekingi Madárfészek Stadionjában, és megpillantottam ott egy egészen kicsi ország csapatát és zászlaját, nevezetesen a Seychelle-szigetekét. Rögtön eszembe jutott, hogyan lehetne egy szép kis cikket, de legfőképpen egy szép kis médiahekket kreálni az egész köré, úgy, hogy az frappáns, de még inkább hihető is legyen. Ugyanis milyen röhejes az, ha egy országnak - megjegyzendő, hogy teljesen véletlenül, heraldikailag végülis teljesen jogosan - olyan a zászlaja, mintha egyesítették volna Magyarországot Romániával? Kétségkívül röhejes egy európai, de főleg egy kelet-európai ember számára, aki a Balkánon él, és tudja, hogy a magyarok még egymással sincsenek rendben, nem hogy a szomszédaikkal. Nos, bevallom, ingert éreztem arra, hogy megvizsgáljam, hogyan reagálnak az emberek egy olyan hírre, miszerint egyesül Magyarország és Románia. Hiszen őszintén, melyik az a normális, alapvetően hazáját szerető, nemzeti érzületű ember, aki erre nem kapja fel a fejét, és nem háborodik fel? Sőt, ki az aki nem kapkod levegőért egy ilyen cikk elolvasása után? Persze nem ámítok senkit, nem kellett csalódnom az emberekben, mert a dolog szinte senkit sem érdekelt.

Először kisebb családi körben teszteltem az irományt, apám azonnal bekajálta, és csak annyit jegyzett, meg hogy mégis mit várok, ezektől bármi kitelik, meglepődni már semmin se kéne. Nővérem kisebb unszolás hatására elolvasta a cikket, és fel is háborodott, de ő is könnyedén lenyelte az egészet anélkül, hogy felmerült volna benne: a cikk valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető. Miután elmondtam nekik az igazat, erősebb vágyat éreztem arra, hogy leteszteljem a baráti körömön is, elküldtem hát azoknak, akik általában komolyan veszik a napi ügyeket, és nem jönnek azzal elő, hogy nemérdekelapolitika. Nos köreikben is osztatlan sikert ért el az iromány, s ekkor döntöttem úgy, hogy bár magam is utálom a kamuleveleket és körleveleket az iwiwen, szétküldöm mind az összes, számszerint ötszázhúsz ismerősömnek a cikket, hadd szenvedjenek. Az akció után mindenre gondoltam, pozitív és negatív reakciók százaira, arra, hogy mindenki másért fogja kikérni magának, hol azért, hogy ez felháborító, hol azért, hogy nem szereti a körleveleket, de arra a pangásra, ami azóta is van, nos, arra azért nem számítottam volna. Ugyanis az ötszázhúsz ismerősből összesen hat vette a fáradságot arra, hogy reagáljon valamit az irományra, s további ötre teszem azon ismerősök számát, akik más módokon, például egy MSN beszélgetés alkalmával reagáltak a körüzenet szövegére. Most gondoljunk csak bele. Egyesül Magyarország és Románia? Mit mond erre egy értelmes ember? Hogy reductio ad absurdum, ha ez az egész igaz, akkor az felháborító, sőt, elfogadhatatlan, hogy lehetséges ez? De nem. Az emberek inkább mit kértek ki maguknak? Hagyjam őket békén a “politikai tartalmú” körüzeneteimmel. Hihetetlen? Ugyan.

Megszoktam már, hogy az emberi érdektelenség egyre nagyobb mértéket ölt Magyarországon, hogy az embereket nem érdekli semmi, főleg ha a hazájukról van szó. Mert a politika - mintha ez valami politika volna - senkit nem érdekel. A közügyek iránti érdeklődést sikerült a minimálisra csökkenteni, ma már az a legjobb, az a legtrendibb, ha azt mondod, hogy szarok a politikára, ugyan már, engem ez nem érdekel, tojok az egészre, az a lényeg, hogy én ne dögöljek meg, de körülöttem bárki azt csinál, amit akar. Mert felőlem akár megszűnhetne Magyarország létezni is, engem az se érdekel, a lényeg, hogy meglegyen a napi adagom a tévéből és a rádióból, hogy meg tudjam nézni az új ismerőseimet az iwiwen, s hogy halljam mi történt a barátok köztben. Egyébként semmi sem érdekel, hiszen már jó rég óta azzal etetnek minket, hogy a politika az a felnőtteké, igaz, hogy már elmúltál negyven is, de te még mindig úgy gondolod, hogy ez a nagyok játéka. És ez nagyon szomorú. Azt hiszem mindenki elérte a célját, totálisan érdektelenné váltunk a közügyekkel szemben, úgyhogy már meg se lepődnek semmin, annyi minden történt már Magyarországon. Igazándiból csak azok húzták fel magukat rajta, akik amúgy nem közönyösek az ilyen dolgokkal szemben, akiket érdekli, ami körülöttük van - de ötszázhúsz emberből öt ember azért irtózatosan rossz arány. Abba persze bele se merek gondolni, mi lett volna akkor, ha ez az egész cikk nem csak kamu, hanem egyszerűen tényleg igaz. Akkor is lecseszett volna a kolléga, hogy ne politizáljak meg ne körlevelezzek? Nem, mi bármit lenyelünk. Bármit. Kicsit lehangoló ez az ország. Lakói szerint akár Romániáé is lehetne, mert miért ne? Elképzelem, hogy micsoda magyarázkodás törne ki a kormányoldalról és annak támogatóiból, bizonygatnák igazukat, ahogy mindig. A kápó-jelenség sosem egyedi, a magyar lakosság pártszimpátiája pedig tökéletesen tükrözi azt, hogy mindegy, hogy mit mondanak, a lényeg, hogy ki mondja, innentől aztán óriási baromság is lehet, de fogadatlan prókátor módjára el kell fogadni, és hinni is kell benne, mert a vezér azt mondta. És ez megijeszt. Bár Balatonőszöd után már semmin sem lepődnék meg…

Gyurcsány Ferenc és Călin Popescu-Tăriceanu román miniszterelnök pénteken megkezdték tárgyalásaikat a két állam közt fennálló helyzet javításáról, az etnikai és vallási kérdések rendezéséről, legalábbis a péntek óta tartó román-magyar államközi kapcsolatokat elősegítő, évenként megrendezett diplomáciai konferencián e témákról is szó esett - tudta meg az AFP. Az AFP információi szerint a miniszterelnökök között egy szorosabb, akár föderatív-típusú együttműködés lehetősége is felmerült, közös pénz- és hadügyekkel, átfogó gazdasági struktúrával, melyben a kialakítandó közigazgatási rendszer nagy szerepet adna a nemzetiségeknek - így például a határon túli magyaroknak is. Gyurcsány Ferenc történelminek nevezte a tárgyalások megkezdését, Călin Popescu-Tăriceanu pedig azt nyilatkozta, egy ilyen magas szintű megállapodás végre rendezhetné a Trianoni békeszerződés után kialakult óriási ellentétet a két nagymultú nemzet között. Azt még nem tudni, hogy az Európai Unióra, illetve azon belül nemrég Magyarországon is ratifikált Lisszaboni szerződésre milyen hatást fog gyakorolni ez a lépés, egyes források szerint az Unió a Nemzetek Európájáért euroszkepticista Európa parlamenti képviselőcsoport vezetője, Cristiana Muscardini üdvözölte az önállósodási törekvéseket, mivel úgy látja, hogy az európai alkotmányosság nem vezethet semmiféle eredményre. Az Európai Unió soros elnökségét betöltő francia elnök, Nicolas Sarkozy egyelőre nem kommentálta az eseményeket, bár tény, hogy nem ez lesz az első pofon az uniónak, Írország ugyanis júniusban megvétózta az európai integrációt megszilárdító alkotmányos törekvést, a Lisszaboni szerződést.

Orbán Viktor szerint példátlan volna ez az együttműködés a két ország között, azonban a Fidesz elnöke azt is hozzátette, hogy Gyurcsány már megint tereli a témát az ország rossz helyzetéről, hogy populista eszközökkel szerezzen szavazókat egy esetleges őszi választásokhoz. “Amikor felhoztuk a kettős állampolgárság kérdését, az MSZP, élén Gyurcsány Ferenccel ellenezte azt, huszonötmillió román állampolgárral fenyegetett egy egész országot.” Az éppen vidéki nyaralását töltő Fidesz-elnök szerint “a miniszterelnök kétséges jövőt fest a csöppet sem felhőtlen múltból”, nem érti a döntések hátterét - “S mi lett a jutalma a magyar embereknek azért, hogy nem szavazták meg a kettős állampolgárságot? A nyugdíjak értéke csökkent, a munkanélküliség nőtt, a gazdasági növekedés visszacsúszott és a magyar egészségügy megrendült. Vagyis a magyarok jutalma az lett, hogy miután az összetartozást elutasították, a szomszédok győztes országokká váltak, a magyarországiak pedig a vesztes táborába kerültek. A győztesnek gratuláció jár, a vesztes pedig jól teszi, ha elemzi saját veszteségének okait. Gyurcsány Ferenc rájött, hogy Románia is előttünk jár még az euró bevezetésében is, s talán úgy gondolja, egy ilyen összefonódás felhúzhatná Magyarországot.” Orbán Viktor szerint példátlan és provokatív megnyilvánulás, amely sötét történelmi korokat idéz, és nem csak hogy az ország közjogi, de etnikai egységét is veszélyeztetheti. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szerint ez csak egy “kései áprilisi tréfa”, ideje volna, hogy Gyurcsány végre a valós problémákkal foglalkozzon, és “nem ilyen sületlenségekkel”.

Lendvai Ildikó az ATV reggeli műsorában elmondta, a nyár váratlan esélyt hozott a pártoknak az érdemi vitára. A szocialisták parlamenti frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt kérte a politikusoktól, hogy ezt az esélyt ne játsszák el, mert az ország valódi kérdéseiről van szó. “Nincs itt sületlenség, a Fidesz már megint csak vagdalkozik, miközben a problémák megoldására egyetlen valós javaslatuk sincsen” - fejezte be Lendvai, az MSZP frakcióvezetője.

“Az SZDSZ minden olyan tervet támogat, amely az ország érdekében történik” - reagált Fodor Gábor. Az SZDSZ frissen megválasztott elnöke szerint ugyanis jótékony hatást gyakorolhatna az országra egy ilyen együttműködés, azonban annak kivitelezésében körültekintőnek kell lenni. “Semmiképpen nem futhatunk neki egy ilyen megállapodásnak hosszú, alapvetően jogi jellegű kérdések átgondolása nélkül. Nem tudjuk, hogy mit okoznának a magyar törvények a román törvényeknek, és vice versa.” - mondta el a párt elnöke. Fodor Gábor elsősorban a nemrég elfogadott, regisztrált élettársi kapcsolatot óvná egy ilyen egyesüléstől. “Nem tudjuk, mit okozna egy ilyen egyesülés, mi lenne például a melegek jogaival, a regisztrált élettársi kapcsolattal? Romániában jelenleg nem él ilyen jellegű szabályozás, úgy ahogy a gyűlölettörvényt is súlyosan szabályozni kellene a Magyarországon egyre inkább megjelenő rasszizmus és újfasizmus miatt.”

A két legnagyobb magyarországi szélsőjobboldali párt, a MIÉP és a Jobbik közleményben határolódott el az eseményektől. Csurka István elnök szerint felháborító és undorító gondolat, amely csak még nagyobb gödörbe sodorhatja az országot - “Felháborítónak, sőt, elfogadhatatlannak tartom, hogy Gyurcsány Ferenc miután a szakadék szélére sodorta az országot, a nyíltan magyargyűlölő románokkal fúj egy követ” - mondta el a párt hetvennégy éves elnöke.