l3v3e

http://www.nemzetiliberalis.net/

A parlament az Alkotmány módosítására készül. Az Alkotmány megváltoztatása a TASZ szerint nem fogja a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos problémákat megoldani, de rendkívül veszélyes precedenst teremthet. A javaslat példa nélküli módon szűkítené le a véleménynyilvánítási szabadságot Magyarországon - ezúttal alkotmánybírósági kontroll nélkül, hiszen az Alkotmány módosítása esetén a testület tehetetlen. Arra kérjük az országgyűlési képviselőket, hogy szavazzanak nemmel az Alkotmány módosítására. Arra kérjük Önt, hogy támogassa törekvésünket azzal, hogy levelet küld képviselőjének és Ön is aláírja a nyílt levelet!

Ha a képviselők kétharmada június 29-én igennel szavaz, akkor az Alkotmány egyebek közt a következő szöveggel bővül:

„A nemzeti, etnikai, faji vagy vallási gyűlölet keltését, valamint a faji felsőbbrendűségre vagy fajgyűlöletre alapozott eszmék terjesztését a büntető törvény akkor is szigorúan bünteti, ha az mások alapvető jogát vagy a köznyugalmat közvetlenül nem sérti vagy veszélyezteti.“

Az alkotmánymódosítás azt az alapvető demokratikus elvet igyekszik felülírni, mely szerint alkotmányos jogok gyakorlását csak abban az esetben lehet korlátozni, ha mások alkotmányos jogai sérülnek. Ha senkinek nem sérülnek alapvető jogai, és a köznyugalom sem forog veszélyben, akkor a szólásszabadságot nem lehet korlátozni.

Magyarország már megtapasztalta, hogy a véleménynyilvánítás korlátozása nem akadályozza meg a szélsőségesek előretörését. Sőt, a szóláskorlátozó szabályokat épp a megerősödőtt szélsőségesek használják fel arra, hogy elnémítsák a humanizmus szenvedélyes szószólóit. Az 1930-as években – mások mellett – Illyés Gyulát 1 hónapi fogházra ítélték nemzetrágalmazás miatt. József Attilát sajtó útján elkövetett izgatásért ítélték nyolc nap fogházra. Radnóti Miklós felfüggesztett elzárást kapott, mert meggyalázta „az állam által elismert hitfelekezet vallásos tiszteletének tárgyát”.

Az állam elsődleges feladata, hogy megvédje a polgárokat az erőszaktól és a megfélemlítéstől. Az Országgyűlésnek és a Kormánynak világossá kell tennie, hogy nem tűri a kirekesztést.

A hatályos törvények biztosítják a politikai és a jogi eszközöket a gyűlölet és az erőszak elleni fellépéshez, az állam intézményei és a politikai vezetők mégsem tesznek eleget feladataiknak. A rendőrség a rasszista indíttatású bűncselekmények kapcsán nem látja el megfelelően feladatait.

Az ügyészség nem indított eljárást a melegfelvonulás elleni uszítókkal szemben, a bíróság nem hozott jogerős döntést a Magyar Gárda feloszlatásáról, az Országgyűlés és a Kormány nem tette helyre a cigányozó állami vezetőket és nem lépett fel kellő eréllyel a náci masírozókkal szemben.

Az Alkotmány ezirányú módosítása a világon egyedülálló lenne – azt, hogy a büntető törvénykönyv mit büntessen, az alaptörvények nem szokták tartalmazni.

Olvassa el az Alkotmány-módosítást ellenző nyílt levelet és csatlakozzon az aláírókhoz Ön is!

A gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés nem Alkotmánymódosítást kíván, hanem a meglévő jogszabályok következetes betartatását, az állam aktív szerepvállalását a diszkrimináció és kirekesztés felszámolásában. Az Alkotmány a demokratikus berendezkedés záloga. Nem csupán szimbolikus eszközök tárháza, hanem normatív ereje van. A büntetőpolitika nem lehet az alaptörvény tárgya. Az Alkotmány hosszú távra szóló törvény, a benne foglalt rendelkezéseknek időtállónak kell lenniük. A meglehetősen lakonikusan indokolt alkotmánymódosítási javaslat végiggondolatlan: az ad hoc fogalmak használata, az alapjogi tesztek figyelmen kívül hagyása nagy károkat képes okozni a demokratikus berendezkedésben.

A jogalkotó és az Alkotmánybíróság közötti szemléletmódbeli különbséget alkotmánymódosítással feloldani cinikus hozzáállás, hiszen éppen az alkotmánybírósági kontrollt próbálják a képviselők kikerülni. A TASZ álláspontja szerint a Holokauszt-tagadás súlyos társadalmi problémát jelez. Azonban Alkotmánymódosítással nem lehet társadalmi problémákat megoldani, és tévedés azt hinni, hogy e problémák oka az alapjogok korlátozásában keresendő. A kirekesztés, a szegregáció, a méltánytalanság, az intézményesült diszkrimináció az antiszemitizmus nem fog az alapjogok korlátozásától megoldódni. A Magyar Köztársaság felelőssége, hogy oktatáspolitikával, a diszkrimináció és a szegregáció felszámolásával az elfogadást és tiszteletet biztosítsa minden nemzeti, etnikai és vallási kisebbség számára. Az előítéletes gondolkodásmód mindenfajta megnyilvánulását utasítsa el, ideértve az állami előítéletességet is.

A TASZ álláspontja szerint a benyújtott Alkotmánymódosítás nagyon veszélyes. Veszélyezteti az alkotmányos alapjogok rendszerét, ezen keresztül pedig a demokráciát.

Gondolkoztam azon egy keveset, szabad-e egyáltalán erről posztot írni, de aztán rövid úton eljutott az agyamig az a felismerés, hogy manapság semmiről se szégyen véleményt írni, főleg akkor, ha az alanyaink az ország botrányai, s jelen esetben abszolúte adekvátnak érzem, hogy kibökjem, mi kapacitálja nálam a feszt ezen a péntek estén.

I. Vajh’ milyen lehet az az ország, ahol Molnár “Nagy Ő” Anikó könyveket írhat?

Az még hagyján. Milyen ország az, ahol Molnár “Nagy Ő” Anikó és Havas Henrik összeáll egy újabb toalettpapírnak való írás megalkotására? És a téma mi más lehet, mint a csöcseit - elnézést, a megfelelő szóhasználat szerint emlőit - mutogató, párkapcsolati válságokat átélő celebség, elviselhetetlenül depresszív élete, melyet az általunk oly sajnált Anikó él át. Tisztázzuk, ha ebben az országban valaha médiatisztogatás lesz - mert bízom benne, hogy valaha ez is eljövend - az elsők között lesznek a valóságshow-sztárok, akik a pixisből még nem estek ki, s most is uralják a nagybetűs médiát fantasztikus életélményeikkel. Molnár Anikó köré egy egész iparág épült, megműttette hatszor melleit - elnézést, emlőit -, legalább ennyiszer realitiműsort indított valamelyik kertévé az ügy vizsgálatára, mert hogy a magyar embereket érdekli Anikó mellyének kedvező, vagy éppen kedvezőtlen mértékű változása, sőt, le is kell ám fotózni, arra liheg a nép.

II. Már bocsássanak meg, de ki a halál az a Molnár Anikó?

Kezdem unni, hogy minden kivénhedt realitisztár fennmarad az éterben még évekig, villognak a képernyőn, hol debütáló lemezeikkel, bestsellereikkel, rádió- és tévéműsoraikkal, és még ki tudja mi a pékkel. Mikor mondja meg már egy ország, hogy unjuk a celebeket, s még Magdi anyust is jobban kívánjuk, mint az ilyen Majkákat, Leókat, Anikókat, és egyéb noname ismeretlen, legalja népségeket. Mikor adunk ki ezekre bojkottot, mikor tiltjuk be végre őket, hogy ne süllyedjünk tovább a szellemi nyomorba’? Ez lesz az én eroicám. Hősies bukás, mert hogy megoldás az nem lesz, ez már csak faktum - már a szótól, hogy celeb is kiráz a hideg. Már a sztárok is túlzó szóhasználatnak volt tekinthető, de valahogy beletanult az a szegény, roskadozó magyar nyelv. De a celeb, szép magyarosan, valami elviselhetetlen, fülnek rosszul hangzó, s hangszalagoknak sem épp csiklandó kiejteni.

III. Könyörgöm, mégis ki mondta hogy Anikó jó nő?

És mióta? Már először is csak egy elhasznált prostit láttunk belőle, mást nem. Véget ért a valóságshow, lett belőle egy másik, ahol hirtelen az uruszág legszexibb nagy nőjévé avanzsált. Gyors szakmaváltás: kurvából mégis lesz szalonna. Zseniális marketingguruk munkája, avagy csak ilyen hányadék volna a magyar közízlés? Már meg sem lepődöm, Zalatnay csöcsvillantásai óta Pokrvitsák (vagy pok-vrit-csáháhköhök, ahogy a klasszikus tartja) jónőségén sem lepődtem meg, na de Anikó?

IV. Quousque tandem abutere, Anica, patientia nostra?

Meddig játszol még türelmünkkel, ó drága Anikó? Húzd le a rolót, húzz el valahova jó messzire, mert baromira unalmas már, hogy te vagy a modern nő, akinek mindenütt szerepelnie kell. Melyik párhuzamos univerzumban repült ki ennek a hölgynek a száján eddig egyetlenegy értelmes mondat? Ments meg minket a gonosztól, Uram!

V. Közös könyv Tanár Úrral

Havas Henrik. Rajta már meg se lepődöm, ő Magyarország Tanár Ura. Nagy tével, nagy úval, aperte ki szabad mondani, mert hát mégis csak a katedra fura ura Havas úr. Öntödei munkásból lett botcsinálta - szakmáját sose gyakorló - jogász, majd önjelölt újságíró, mert hogy ebben az országban mindenki önjelölten csinál mindent, mindenki celeb, zenész, színész, író, miniszter… hát Havas kitalálta, hogy ő lesz ennek az országnak a Tanár Ura, kinek jelszava, J. A. után szabadon:

A képlet egyszerű. Végy egy idióta szemüveget, hizlald magad malaccá, legyél két napig kormányszóvivő, csinálj egy botrányosan béna reggeli műsort egy feleannyi IQ-hányadossal rendelkező társalkodónővel, írj néhány könyvet, melynek címében legalább szerepeljen az hogy “kurva”, s ha nagyon kemény legény vagy, provokálj magad ellen néhány sajtópert, távozz színpadiasan, s mindezt spékeld meg egy elviselhetetlenül überbunkó stílussal, mintha te volnál az atyaúristen, s hitesd el az emberekkel, hogy ez rendben van így: te vagy az őszinte ember. Öregem, de kemény vagy! Irigyellek.

T’od öreg, apámmal együtt vagyunk a z’irigyeid. Me’ érted, ő csak egy senki, harmincéves oktatói pályája után úgy érzi, hogy ha őt tanár uraznák, az már téged degradálna. Bocsi öreg, hogy tegezlek, csak, na érted. Olyan jóban vagyunk így tévén keresztül - ’szal remélem nem zavar?! Húsz éve még Szentágothai tanár úr volt a Tanár Úr. De ugyammá, hagyjuk mán’ békén egymást Henrici! Te vagy az igazi flessmájer. Szentágothai az hozzád képest egy nímand senki.

VI. Sicc! Tranzit. Glória meg a mundi.

Amondó vagyok, kedves barátaim, hogy kitágítottuk a teret. Sztáríróink vannak, sztárzenészeink, sztárszínészeink, meg celebjeink, akik tudhassák a frankót. Régen volt még némi kultúra a médiában, ma már még csak nyomokban tartalmaz mogyorót. És még attól is anaphylaxiás sokkot kapok… Megyek is: elfogyott a popkorn, s mindjárt kezdődik a Győzike!

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (azaz az AMPAS) 1929 óta osztja ki az Oscar-díjakat a legjobb filmek alkotóinak és szereplőinek több kategóriában. A díjakat látványos gála keretében osztják ki minden év februárjában, melyet a legfontosabb csatornák egyenes adásban közvetítetenek, de gyakorlatilag nincs olyan médium, amely ne emlékezne meg erről a jeles eseményről - de magát a gálát is több hónapnyi felhajtás előzi meg, egyesek pedig a legrangosabb filmművészeti elismerésként emlegetik. De vajon tényleg így van ez? Valóban a legrangosabb esemény az Oscar-gála, és a nyertes filmek tükrözik-e a kritikusok döntő többségének véleményét? Ér-e annyit ez a díj, hogy heves viták tárgya legyen, s hogy a filmrajongók mintegy cáfolhatatlan és oszthatatlan forrásként hivatkozzanak rá?

A legelső díjkiosztón a szobornak még neve sem volt, s bár több anekdota is napvilágot látott már arról, hogy miért is nevezték el Oscarnak, a legvalószínűbb és a legelfogadottabb teória szerint Margaret Herrick, az Amerikai Filmakadémia könyvtárosa első munkanapján a házat végigjárva vette szemügyre az aranyszobrokat, majd megállapította, hogy a figura hasonlít Oscar bácsikájára Texasból. Így 1931 óta gyakorlatilag az összes médium Oscar-díjként hivatkozik rá, holott hivatalosan sosem volt ez az elismerés neve. A díjátadó oly nagy bevételi forrás, hogy a három-négyórás ceremónia egészében előre fedezi az Akadémia éves munkáját, ennek tudatában pedig egyáltalán nem meglepő, hogy a sztárok egyik legfelkapottabb eseménye ez az este, hiszen már a gála előtti hetekben a bulvársajtó arról regél, ki milyen ruhában feszít majd az eseményen. Azt hiszem, teljes nyugodalommal kijelenthető, hogy az Oscar-díj az egyik legtúlértékeltebb médiaesemény, az utóbbi tíz-tizenötévben pedig szinte minden addigi jelentőségét elvesztette, sőt, talán ortodoxabb megfogalmazás volna, ha azt mondanám hogy már igazából előtte sem volt sok neki. De mire ez a rosszmájúság ezzel a díjjal kapcsolatban? Vegyük sorra a pontokat, példák sokasága támasztja alá az ellenoldal véleményét.

Az aranypolgár, Orson Welles egyik legnagyszerűbb filmje bár nominált volt 1941-ben, mindössze csak forgatókönyvéért kapott elismerést, a filmet nem jutalmazták a legrangosabbnak számító kategóriában, mindez egy befolyásos mágnásnak - W. R. Hearstnek - köszönhető, aki a későbbiekben Wellest nem hagyta igazán érvényesülni a filmes világban, csak azért, mert Welles eléggé negatív portrét festett (feltételezhetően) róla az előbb említett filmjében. Az Amerikai Filmintézet száz legjobb filmjét felsoroló listájának első helyén áll az Aranypolgár. De Hitchcock is megjárta a magáét, a Psycho-t jelölték, de nyerni nem nyert - a Psycho máig a rendező egyik legelismertebb alkotása, filmnyelvi újításai pedig a mai napig meghatározóak. De talán sokkal nagyobb félrenyúlás, hogy Hitchcock az egyik legújítóbb filmjéért (melynek képi világa még mai szemmel is zseniális, gondoljunk csak a tériszony bemutatására), a Szédülésért (Vertigo) nem kapott Oscart. A remény rabjaira úgy emlékeznek, mint a 90-es évek egyik legnagyobb filmje, s bár több kategóriában jelölték is, a szobrot nem kapta meg. Ugyanebben az évben a Ponyvaregény is elbukott a nomináltak között, holott ennek (pop)kulturális és filmtörténeti hatása is jelentős, Tarantino szokatlan látásmódjával szinte berobbant a filmművészetbe. De ott a Tizenkét dühös ember, Óz a nagy varázsló, Káosz (Kuroszava: Ran), Volt egyszer egy vadnyugat, A taxisofőr, 2001: Ürodüsszeia, Apokalipszis most, Nagymenők, Mementó, Dark City, Mulholland Drive, A John Malkovich menet, s a lista még folytatódik - nagyon hosszú.

Ehelyett az Oscart mindig odaadták azoknak a nőknek, akik a legjobban alakítottak kurvát. Charlize Theron csak a tizedik a sorban, Anne Baxter, Claire Trevor, Donna Reed, Jo Van Fleet, Dorothy Malone, Elizabeth Taylor, Jane Fonda, Mira Sorvino - ők mind ugyanezért kapták meg az elismerést. Talán nem is meglepő ennek fényében, hogy 1999-ben Trey Parker és Matt Stone, a South Park alkotói Jennifer Lopeznek és Gwyneth Paltrownak öltözve jelentek meg a gálán, ezzel is jelezve a díj komolytalanságát. Oscart nem is nyertek. Jelölésekben a Mindent éváról vezet, tizennégy kategóriában szerepelt, s ebből hatot el is vitt, egyébként pedig a Titanic vezet tizenegy Oscarral, osztozva a képzeletbeli dobogón a jóval korábbi Ben Hurral. Mindezek mellett pedig a Gyűrűk ura trilógia harmadik mozija, a Király visszatér pedig tizenegy szobrot vitt haza, abban pedig az egészséges filmízlésű is egyetérthet, hogy ennyire nem volt jó az a film.

De mi alapján ítélik oda az Oscar díjakat? A Filmakadémia 5829 tagja szavaz a nominált filmekről, de magáért a jelölésért is óriási harcot vívnak a stúdiók. De mi alapján ítélik oda az Oscar díjakat? A Filmakadémia 5,829 tagja szavaz a nominált filmekről, de magáért a jelölésért is óriási harcot vívnak a stúdiók, mivel marketingszempontból nagyon erős címszó azzal eladni egy filmet, hogy akár csak jelölték a díjra - hát még ha nyernek is! Pedig miben több vagy kevsebb hatezer ember véleménye más díjakhoz képest? A többi jelentős díj, mint a BAFTA vagy az Arany pálma, Ezüst medve, mind szakmai szempontok alapján ítélik oda ezeket a díjakat, s bár a politika ott is megjelenik, valamennyire az aktuális ítész-testület véleményét tükrözik a kiosztott díjak, s nem akarják azt sugallni, hogy az ő véleményük az egyetlen és megcáfolhatatlan, mivel az Oscar már rég erről szól. Nem egy emberrel beszéltem már aki az Oscarokkal jött elő, ha filmek minőségéről esett szó. Sok olyan is van, aki szinte rajongóként áll ki valaki mellett, hogy azok a gonoszok még sosem adtak neki Oscart, illetve érthetetlen szőrösszívűként figyelem Heath Ledger esetét is, nem vagyok képes felfogni, mire ez a felhajtás körülötte. Zseniális alakítás volt Jokert odatenni a vászonra, ennek megfelelően nominálandó a címre, ugyanakkor voltak más színészek is az utóbbi évben, akik megérdemelhetnék ezt a díjat, ráadásul úgy érzem, hogy pont a halála teszi ezt az elismerést számára jelentéktelenné. Mármint Ledger számára, hiszen már meghalt - nem rajongom a posztumusz díjakért.

Ez a hatezer ember a jelölést követően mindenféle ajándékot, DVD-t kap a gyártó stúdióktól - többször is próbálták már mindezt megszüntetni, persze hiába. Az Oscar tehát nem csak a netes fájlcserélést segíti elő a screener dvd-k másolása folytán, de még meg is vesztegetik az ítészeket mindenféle ajándékokkal, így tehát mindenki számára busásan jövedelmező biznisz kiostani az Oscart. Ez mind rendjén van, egy jó kis show, amit felkapnak a tabloidok, lehet róla beszélni a bulvársajtóban, na de miért is nevezzük ezt a díjat egy és oszthatatlan forrásnak? Miért számít az ő nevük garanciának egy film értékelésekor? Nézze mindeni az Oscart, de vonja le belőle a megfelelő következtetéseket, ha tényleg a szavazatokon múlik, akkor is több mint valószínű, hogy néhány százon, esetleg néhány darabon dőlhet el, kihez kerül ez a díj, nem véletlen hogy a konkrét adatokat utólag már sohasem tudjuk meg, a szavazás minden tekintetben titkos, így nem is árulnak el róla semmit.

Nem a filmkedvelőket akarom bántani, bár én az utóbbi időkben elpártoltam Hollywoodtól. Unalmasak és nézhetetlenek a filmjeik, egyre kevesebb az önálló ötlet, mindenütt csak adaptáció és (sok felesleges) folytatás, úgy tűnik a filmezés is egyre butább szórakozássá válik a tengerentúlnak köszönhetően. Talán ezért is olyan üdítő a bollywoodi Gettómilliomos, ez szokatlan azoknak akik még nem láttak bollywoodi filmet. Hát talán ebben az évben nyerjen olyan, aki meg is érdemelné, az In Bruges kapjon legalább egy oszkárt a legjobb forgatókönyvért, a háborgó rajongók pedig kapják meg az övéket Heath Ledger helyett… sic transit gloria mundi!

Minden évben eljátsszák ezt az oroszok. Ha nem fogadjátok el az árainkat, megvonjuk a gázt. Jó, ha ti megvonjátok a gázt, mi ellopjuk a többiekét. Jó, akkor mi elkezdjük a stratégiai anyagot használni. Jó, akkor mi elkezdjük visszafogni a gyárakat, jó, akkor elkezdjük visszafogni a közhivatalainkat… 1997-ben volt a legsúlyosabb, akkor a negyedik lépcsőig is eljutottunk, igaz, csak félórára, mivel sikerült megegyezniük a feleknek egymással. De az sokkal aggasztóbb, hogy az ötödik fázis lett volna a legsúlyosabb, a lakossági korlátozás, eleinte csak hatásfokában gyengülve, majd szakaszosan, de teljesen elzárva azt a fogyasztóktól. Szakértők azt mondják, ez az év lesz a legsúlyosabb, mivel itt a gazdasági válság, az európai országok számára meg a recesszió maga volna a mennyország, a gáz világpiaci ára amúgy is az egekben van már, hova lehet jobban szívatni még az embereket? Nos, mi “csak” 60%-ban függünk az orosz gáztól, energiaimportunk van még máshonnét is, de például ott vannak a szlovákok, ők 100%-ban az oroszoktól függnek, náluk csak tíz napra elegendő a tartalék. Hogy ott mi lesz, ha nincs megegyezés, na azt ne kérdezzétek.

De most megint napirenden van a Gyurcsány, a hős. Levelet írt az orosz és ukrán elnököknek, hogy ezt tessenek befejezni, mert a népek Európája ezt megszívja. Mondjuk tökös legény, hogy kiáll mellettünk, hisz ez a dolga, persze amikor egy másik miniszterelnök anyázott az oroszoknak, akkor volt felháborodás. Mindenesetre ez a helyzet tényleg tarthatatlan, de Gazprom versus Nabucco ügyben én az utóbbi mellé állnék, eszembe nem jutna még egyszer elkötelezni magamat a ruszkik mellett. Az a büdös helyzet, hogy mi még mindig ütközőzóna vagyunk, az ukránokig még elér a Nagy Testvér keze, de minket, magyarokat már csak pofozgatni tud. De az a pofozgatás is elég erős ahhoz, hogy egy pillanat alatt összedőljön egy ország a semmitől, recesszió, mínuszos növekedés, egy alig elkerült államcsőd van eddig a számlánkon, ha a gázt is megvonják a még működő hazai ipartól, na ott végünk van. Örülnének a Feriék, ha a tavalyi, amúgy szánalmas gazdasági növekedéshez akárcsak hasonlót tudnánk produkálni, mert sajnos a mínusz az várható dolog. De hogy nem csak a könyvelésben lesz mínusz, hanem az éterben is, nos az már hétfő körülre biztosra vehető, ugyanis meteorológusok szerint az lesz az év leghidegebb napja - nagyon remélem nem jutunk el az ötödik fázisig, a lakossági gáz korlátozásáig, márpedig minél hidegebb van, annál több gáz kell. Mínuszokban pedig nem lehet azt tanácsolni a fogyasztóknak, milliós öltönyökkel, hogy “tessék lehúzni otthon a gázórát egy-két fokkal”. Mert ma az energiaügyi miniszter ezzel jött elő. Persze, lesz nekik Kádár-alagút meg óvóhely a duna jegén, ezt nem kétlem…

A papírforma persze az, hogy kilábalunk ebből a gázvitából is, ahogy eddig minden évben. Viszont az is biztos, ha megússzuk fagyások nélkül, akkor azonnal tárgyalásokat kell kezdeményezni, nem szánalmas nemzeti csúcsokat, de tárgyalásokat mindenképp, melyben a haza politika végre lezárja ezt a gázkérdést, ugyanis ez így rettentő gáz, gyerekek, hogy Európa közepén fekvő ország tisztán az oroszoktól függjön, ha energiáról van szó. Az Európai Uniónak is figyelmeztetés ez, mi a francnak van az unió, ha nem ezért? Oké, kell nekünk az orosz gáz is, de a Nabucco épp őket fúrná végre ki a tervből, a törököktől jönne egészen Ausztriáig a gáz, és akkor nem kellene folyton attól tartanunk, hogy az ukránok és az oroszok közt ennyire elvaduljon a vita. Érdekes dolgok ezek…

A minap fedeztem fel az interneten a Zöld Párt hivatalos programját, melyet a szervezet egyetlen nyilvános arca, a polgárpukkasztó világhadjáratairól is ismert Tomcat jegyez. Mielőtt még bármely szimpatizánsuk a nyakamnak ugrana, hangsúlyoznám, hogy nem a személyekkel van bajom, mintsem az ideológiával, egyszerűen csak kíváncsi voltam, hogy mit mondanak azok az emberek, akik lassan két éve gerjesztik (és ez most lehet pozitív és negatív jelző is) a kormányellenes közhangulatot, hiszen eddig semmiféle kézzelfogható programot nem kaptunk tőlük, maximum csak a Jobbiktól láttunk hasonlót, ők már megint hozták a formájukat, előrukkoltak a Szent Korona Tannal, meg a többi untig skandált marhasággal. Nyilvánvalóan minden részletére nem leszek képes kitérni, mivel - és ez lehet akár pozitívum is - ez a program alapvetően a legtöbb fajsúlyos témára kitért, azzal a kis szépséghibával, hogy én még mindig csak a marketingszövegek pufogtatását fedeztem fel benne, na meg azt, hogy ez az első plakát, amelyen Tomcat nem gyakorlóban és acélbetkósban tetszeleg. Elöljáróban mondjuk úgy, hogy kicsit több negatív dolgot is be kellene vállalniuk, hogy egy ilyen program hiteles és sikeres legyen, nem lehet csak a szépet és a jót ígérni az embereknek. Mert ugye az elsőszámú bizonyíték a populizmusra mindig csak az ígérgetés. Mivel egy témában sem nevezhetem magamat szakembernek, de mivel ők sem, ezért azt hiszem egál az én véleményem az övékkel, sőt, bármelyik internetezőével szemben. Ez csupán egy vélemény, én meg úgyis egy hat ember által látogatott blog vagyok az interneten, ha valakinek nem tetszik, lapozzon tovább egy másikra. Nem én fogom megváltani a világot, de véleményem természetszerűleg ettől még lehet. Elsőre úgy gondoltam, hogy az igazságügyi programot, vagy ahogy ők nevezik, reformot fogom górcső alá venni. Éppen elég lesz ez is…

Bárki, aki az elmúlt húsz évben találkozott a bírósággal, megerősítheti, hogy a jelenlegi igazságszolgáltatási rendszer csaknem működésképtelen. A korrupció látható mértékben elárasztotta, és feladatát már csak korlátozottan képes ellátni. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az elmúlt évek politikai kirakatperei, a diszkrimináció látható jelei, az egyes ügyek aránytalan felnagyítása vagy bagatellizálása. Polgári jogunk zilált, és az átlagember számára átláthatatlan, ellentmondásos, a büntetőjog területén pedig egyre inkább a bűnözők védelme kerül előtérbe. Általános és átfogó rendszerváltás szükséges az igazságügy terén is. A törvények irányelvek legyenek, ne kössék meg a bírók kezét. Szabadulnunk kell a törvénygyártás sablonjaitól, amelyek minden egyes esetben a bíró kezére játszanak úgy, hogy az nem egy magas, magától értetődő jogot gyakorol, hanem csak mérlegelés nélküli merev technikát hajt végre. A törvények nem alapulhatnak azon a nézeten, hogy van elvonatkoztatott, a közfelfogástól teljesen független jog. A törvényhozó és a bíróság nem helyezheti az értelmi elvonatkoztatásokból eredő önkényt a valódi jog helyére. A törvényeknek a társadalom védelmét kell szolgálniuk, nem pedig a bűnözőkét, és nem is homályos, idealista elképzeléseket. A bíróság nem kísérleti terep.

Ez megint egy jól hangzó kampányszöveg. Üres és semmitmondó. Mi számít aránytalan felnagyításnak, vagy bagatellizálásnak? Kicsit erős szavak ezek, egy jogásztól is annak gondolnám, hiszen országos szinten így átlátni az igazságszolgáltatás, és intézményeinek helyzetét, kissé nehéz dolog egy szakember számára is, noha azt elismerem, hogy az igazságszolgáltató és a végrehajtó hatalom néhol igencsak összefonódott a múltban, ez kétségtelen. De mitől menne ez másként egy esetleges első Tomcat-kormányban? Kirakatperek mindig vannak, egyesek szerint már a Tánczos-ügy is az volt, 1998-ban, sőt az októberi események perei is azok voltak, sőt a Budaházy ellen indított “alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekmények előkészítése” is egy buta, ócska, a diktatúra időszakaira emlékeztető húzás volt a kormányközeli ügyészek részéről. Nyilvánvaló, hogy az ország minden, a demokratikusságát jelentő tulajdonságát egycsapásra elveszítette volna, ha marasztaló ítélet születik. De nem történt meg, ettől függetlenül tény, hogy ilyet egy országban nem lehet csinálni, nevetséges, hogy a BTK egyáltalán ismer ilyen kategóriát. Törvények irányelvek legyenek? Ezt nem egészen értem, a jogban ma is vannak irányelvek. Már a Római jog is ismerte a szigorú jog (ius strictum) fogalmát, véleményem szerint nagyon nehéz körülhatárolni, hogy mely fogalmak és kategóriák azok, melyeknél a jogot, mint a leírt betűt kell 100%-osan kell alkalmazni, és melyik az, ahol nem. (Jogbölcseleti téma ez már, a ius és a non ius-ról.)

Meg kell honosítani a bírói gyakorlatban a precedens fogalmát. Ma két azonos ügyet teljesen eltérően ítélhetnek meg a bírák, más-más helyen vagy más-más időben. Kötelezni kell a bíróságokat, hogy azonos körülmények között, azonos eredménnyel történt eseményeket azonos súllyal is vegyenek figyelembe, és ez ne képezhesse mérlegelés tárgyát.

Ez is teljesen jól hangzik, mert ugye a precedens fogalma az itthon nem ismert, de a bírák így is hivatkozhatnak korábbi esetekre ítéleteik során. Innentől kezdve gumicsont ez a precedens téma, hiszen ehhez a bírói jogalkotást kellene megvalósítani, ami meg Magyarországon elég nehézkes volna, hiszen nálunk az írott jog (ius scriptum) játssza a fontosabb szerepet. Attól nem lesz jobb egy jogrendszer, hogy precedens értékű ítéleteket alkot… eleve ehhez az kell, hogy ne legyen arra az esetre irányadó írott jog (ami azért az esetek 80%-ban megvan, ha meg nulláznánk mindent, akkor honnan lesznek precedensértékű ítéleteink?), az összehasonlított esetek között lényeges összefüggések legyenek (itt meg a kategóriák hibádzanak). Még nem vagyok jogász, elnézést az okoskodásért, de azért ezt, egy a jogtól még totálisan távol álló ember is beláthatja, hogy attól még, hogy más a jogalkotás szisztémája, maga a jogrend nem feltétlenül lesz szilárdabb. Nem beszélve arról, hogy nevesebb jogtudósok művei szólnak a precedensjog hátrányairól (Michael Trotter).

Helyre kell állítani a bűnözők jogai és kötelességei között felborult egyensúlyt. Nevetséges, hogy aki egy bűnöző támadásától megvédi magát, már készülhet is a börtönbüntetésre. Jogot kell adni az embereknek, hogy önmagukat, családjukat, vagyonukat akár fizikailag is megvédhessék, és ne attól kelljen rettegniük, hogy mi fog történni akkor, ha a betörő úr a bűncselekmény elkövetése közben véletlenül megbotlik a küszöbben. A bevált szlovák példához hasonlóan meg kell engedni, hogy az emberek akár a betörő sérülését okozó eszközökkel is megvédhessék otthonukat, termőföldjüket, magánvagyonukat, vagy éppenséggel magukat. Az utcai erőszak megfékezése érdekében engedélyezni lehet az önvédelmi eszközök vásárlását, viselését és használatát, amit Európában egyedül Magyarországon tiltanak.

Az önvédelmi részével egyetértek, az önvédelmi eszközök használatával nem teljesen. Bár tény, hogy illegalitásban több olyan fegyver is forgalomban van (pl. boxer, vipera), amit nem szívesen engednék az utcára. Ellenben a magántulajdon védelmét teljes mértékben támogatom, megváltozna a morál, ha lenne erre is lehetőségünk.

A megelőzés miatt vissza kell állítani a halálbüntetés feltételét a kirívóan súlyos, élet- és társadalomellenes bűncselekmények elkövetésétől való elrettentés érdekében. Ide tartozna az előre megfontolt gyilkosság és más, különösen brutális bűntettek, de emellett szóba jöhet még a fokozottan élet- és társadalomellenes bűncselekménynek számító keménydrog-kereskedelem, vagy akár a különösen nagy kárt okozó gazdasági bűncselekmények is. Ezek valódi súlyosságát nemcsak pénzben kell mérni, hanem a társadalom széles körében kifejezésre jutó morális hatását, a jogállamban való hit elvesztésének erősödését, és az egyes emberek ebből eredő anyagi ellehetetlenülésének okát, vagy az emiatt bekövetkező tragédiák és öngyilkosságok megtörténtének összefüggéseit is vizsgálni és értékelni kell.

A halálbüntetés nem “szerintemek” kérdése. 23/1990. (X. 31.) AB határozat szerint a halálbüntetés ellenkezik az alkotmánnyal. A természetjog szerint amúgy sincs az államnak joga élet kioltására, nem beszélve arról, hogy megváltoztathatatlan ítélet (ún. justizmord ítélet, melynek során a halálraítéltről bebizonyosodik, hogy ártatlan volt), illetve a halálbüntetésnek, vagy egyáltalán nincs, vagy csupán csekély az elrettentő, visszatartó hatása, illetve a halálbüntetés egyáltalán nem elrettentőbb, mint a hosszú időtartamú szabadságvesztés. Elég csak megnézni a statisztikákat, elég elrettentő számokat takarnak. Magánvéleményem pedig, hogy a halálbüntetés inkább megtorlás, mint büntetés, ami viszont egy modern jogállamban, már csak a humanizmus miatt is ellenezendő. Békeidőben pedig egyszerűen célszerűtlen.

A bírósági korrupciót visszaszorítandó, szigorú átvilágításra kell kötelezni a teljes bírói kart, és feltérképezni a társadalmi kapcsolataikat. Ne lehessen bíró az, aki politikai körökkel, bűnözőkkel, vagy gazdasági érdekcsoportokkal tart kapcsolatot.

Szép gondolat, csak totálisan megvalósíthatatlan. Döntsük el, hogy gépekkel, vagy emberekkel működünk együtt. Ha utóbbiakról van szó, akkor az ember gyarló, akárhány diplomája is legyen. Sajnos ez a bíróságokkal sincs másként, mindig vannak megkenhető emberek, úgy ahogy megkenő emberek is vannak. Szigorúan kell szabályozni, de azért az átvilágítás eléggé diktatórikusan hangzik. A politikai játszmák mögött ezernyi szálak mozoghatnak, s ez politikai rendszerektől független, ezeknek feltérképezését, kontrollálását kell megvalósítani, sokkal demokratikusabb megfogalmazás…

Meg kell szüntetni a parlamenti képviselők és más politikusok mentelmi jogának intézményét. A tényleges népképviselet és a valódi demokrácia jegyében lehetővé kell tenni az ország vezetőinek, a kormánynak, a közjogi méltóságoknak, a parlament tagjainak és az önkormányzati vezetőknek a tisztségükből való visszahívhatóságát, amit meghatározott számú aláírásgyűjtés útján bárki kezdeményezhet.

Ez megint csak a “jól hangzik” kategóriája. Egy olyan országban, ahol viccből ingyen sörért indítanak népszavazást valószínű, hogy egyik, másik párt emberei előszeretettel fognak mindenféle aláírásokat gyűjteni. Nem beszélve arról, hogy az aláírásozás, meg a többi korteshadjárat inkább a szélsőjobb eszköze, ebben a formájában pedig röhejes. Mentelmi jogról. Na ez már egy érdekes kérdés. Elvileg kétféle mentelmi jog létezik, az immunitás (sérthetetlenség) és az inviolabilitás (felelősségmentesség), előbbi a felelősségre vonás ellen, a másik pedig a magánemberként való felelősségre vonást jelenti. A mentelmi jogot fel lehet függeszteni, ebben az országgyűlés bizottsága az irányadó, mindkét jog egyébként egyfajta közjogi garancia arra vonatkozólag, hogy a képviselőket ne lehessen ad hoc jelleggel zaklatni, nagyobb hibát vétenénk annak megszüntetésével, mint életben hagyásával.

Ahogy látható, ez a program már egy elsőéves (pontosabban: kis szaros) egyetemista számára is enyhén szólva is, hogy úgy mondjam, több sebből vérzik. Tele van nagy szavakkal, meg kemény gondolatokkal, de ezek mögött sem szakmaiság, sem emberiesség nincsen, megint az a probléma, hogy jó kérdéseket tesznek fel, viszont a válaszok borzasztóak, és akkor még a közbiztonság javításáról szóló részt még nem is vettem górcső alá. Pedig az is megérne egy misét. Minden elégedetlenkedőnek mondanám, köztudott, hogy melyik oldalra húzok, és ha így nem elég közeli, akkor azt is tudja mindenki, hogy az nem bal irányú. Ennek ellenére elegem van már a magyarországi szélsőségeskedésből, mostanában az összes ilyen irányú kezdeményezés csak a cigányokig, zsidókig, egyebekig lát, egyszer talán valós problémákról is kellene beszélni, jelenleg mondjuk jobbnak látnék egy gazdasági tervet, éppenséggel aktuálisabb volna egy olyan országban, ahol úgy néz ki, negatív lesz a növekedés.

Amikor a dolgok igazán jól mennek, nagyon figyeljünk oda, hogy észre is vegyük. Nem nagy diadalokról van szó, hanem egyszerű alkalmakról: olyasmiről, mondjuk mint limonádét inni az árnyékban egy forró délután, vagy egy közeli pékség illatát beszívni, vagy horgászni, vagy ügyet se vetni rá, fogunk-e valamit, vagy sem, vagy hallani, amint valaki csak úgy magában gyönyörűen zongorázik a szomszéd házban. - /Kurt Vonnegut/

Túl vagyok életem első egyetemi zárthelyijén, Római jogból, és annyira nem is volt nehéz, mint amennyire gondoltam. Persze most néhányan biztosan felhördültek, hogy én miért csak november elején írom az első zéhámat, de az igazság az, hogy itt a jogon maximum csak a gyakorlati órákon divatos a minden héten írunk valamiből szisztéma, egyébként a diákok jobban szeretnek szívni félévkor. Ugye ismerős a vicc, hogy miért jó az egyetemistáknak? Mert Mikulás és Szilveszter között mindössze kettőt kell aludni. Maga a dolgozat egyébként nem volt olyan nehéz, a történeti részt és az eljárásjogot kérte számon, némi teszt, némi kifejtés, rövidke volt, egy talán csak az lehet a gond, hogyha egy kicsikét felületes, vagy kapkodós voltam, de ennyi fért bele ebbe a rövid időbe, úgyhogy remélem gond nem lesz, meg hát ez úgyis csak gyakorlat, maximum annyiban érint, hogy megfelelt, vagy jól megfelelt eredménnyel zárom-e a félévet (remélhetőleg az elégtelen az nem jön szóba), a vizsga ígyis-úgyis hátravan. Úgyhogy most egy picit élvezem a semmittevést, bár nem sokáig, mert ha jól számolom, akkor innét nem sok időm lesz henyélni, nem egészen két múlva ismét zárthelyi lesz, csak akkor évfolyamszinten, s erről még a felsősök se tudnak sokat mondani, mivel először lesz ilyen hosszú idők óta, csak hogy ehhez már hozzácsappan a személyi és családjog is, és talán már a dologi jog eleje is, én meg most így az írás közben jövök rá, hogy ezek szerint megint tanulhatok egész héten, mert ez az évfolyamszintű dolgozat igencsak előttem áll… és akkor még nem is mondtam, hogy december 15-től vizsgaidőszak van, én meg úgy tervezem, hogy a Rómát és legalább egy jogtörit letudok karácsony előtt. A hangsúly a tervezésen van, nem szívesen vizsgáznék még nyolc tárgyból januárban, akkorra a jogfogalmak (~Jogi alaptan), a közgáz, egyetemes jogtörténet maradna. Meglátjuk, hogyan jön mindez össze.

Az evolúció felőlem elmehet a pokolba. Hatalmas tévedés vagyunk. Egyetlen évszázadnyi közlekedési őrjöngéssel halálos sebet ejtettünk ezen a kedves, életadó bolygón - az egyetlenen az egész Tejúton. A kormány hadat visel a drogok ellen, nem igaz? Akkor menjen neki a kőolajnak is. Beszéljen arról, milyen káros a kőolaj bódulata! Ez aztán a káros bódulat! Ha tankolunk egy keveset az autónkba, akár száz mérföldet is megtehetünk óránként, elüthetjük a szomszéd kutyáját, és cafatokra téphetjük a légkört. Hé, amíg nem lehetünk mások, mint Homo sapiensek, addig mit ugrálunk? Francba az egész szarsággal. Van valakinek egy atombombája? Kinek nincs manapság atombombája? - /Kurt Vonnegut/

Hogy telt a hetem? Érdekes volt. Halmozottan érdekes volt. És akkor még mindig nem tudtam kifejezni a súlyát, amolyan összevisszaság a köbön. Válaszok helyett csak újabb kérdések érkeztek, amolyan megfejtetlen bűnügy, aminek a puzzle-jait soha a büdös életben nem fogom tudni összerakni. Mondhatnám, hogy nagyon érdekel, de inkább azt mondom, hogy baromira unom, és igazából nincs is rá nagyon megoldás, se megfejtés, mert ha valami, akkor az hiányzik a történetből. A jövőt sem tudom dekódolni, nem láthatom előre, őszintén szólva nem is rajtam múlik, és asszem nem leforrázottnak, hanem egy nagy hülyének érzem magamat; sikerült belecsapni a lecsóba, és nemcsak megégettem magamat, de a kaja is még ehetetlenebbé vált (pedig újabban szeretem a lecsót). Nem szeretem az önsajnálatot, ez a poszt se arról szól, mindössze a bizonytalanságot és az érdektelenséget utálom, mindkettő fel tud húzni valahogy, pláne ha e kettőnek kombinációjáról van szó… senkit nem vádolok sehogyan, ez a poszt sem szól semmiről, már megint csak a gondolataim kalandoztak el jó messzire.

A mai átlagos emberismeret megdöbbentően együgyű. Legtöbb mai ember csak azt a felületet látja belőled, amelyet az ő kedvtelései és igényei felé mutatsz; nem nézi, hogy bensőd milyen; a nő aszerint ítél rólad, hogy szórakoztatod-e, hevíted-e, a férfi pedig aszerint, hogy miként illeszkedsz az ő elveibe, terveibe, megrögzöttségeibe. A jót összecseréli a vonzóval, csábítóval; nem csoda, ha a magánéletben is, közéletben is többnyire kalandorok vezetik. Örökös a csalódása és kiábrándulása, hibáztat minden égi és földi hatalmat, mások gonoszságát, néha még saját ostobaságát is; csak éppen arra nem gondol, hogy embertársait ne az ő igényein keresztül nézze, hanem önmagukban. - /Weöres Sándor/

Nagyjából így festeném le a helyzetet, Római jogot tanulgatok, mellette pedig néha átkattintgatok különböző hírportálokra, mert már túl késő van ahhoz, hogy a tévében nézzem a CNN elő adását. Óriási médiahisztéria, cirkusz van megint az egész mögött, ami mondjuk érthető, mivel mégis csak a világ urát választják, nemde? Az Egyesült Államok politikai szerepe ugyanis még mindig vitán felül áll, hiába terjeszkednek az ázsiaiak, Amerika még tartja magát - amíg lehet. És itt van ez a két jelölt, akiről formálisan az egész világ szavaz, hiszen mindenkinek megvan a maga kis véleménye a dologról, bár az USA-ban, az ottani politikai kultúrából kifolyólag, főleg a bizonytalanok körében mindez csak a szimpátián alapszik. Rengeteg buta amerikai ember van, akinek fogalma sincs, hogy mit mondjon, hol turbánosnak, hol meg alkaidás terrorembernek nevezik a fekete elnökjelöltet, a másik oldal meg a vietnámi veterán állóképességét firtatja, sőt, Amerikában nem ismerik a kampánycsend fogalmát (nekik van igazuk, ilyen baromság is csak Magyarországon van), így a kampány gyakorlatilag az urnák lezárásáig tart. Sok exitpoll mérés van, bár ezeknek megbízhatósága vitatható, mindenesetre érdekesnek találom a dolgot, a 2000-es választások óta mindig figyelemmel követem ezt az eseményt, s mindenféle kilométeres cikkeket olvastam már a témáról, de azt tudni kell, hogy az amerikai választási rendszer nem az egyszerűségéről híres, így nem is lehet róla eleget olvasni. És persze az a tény sem elhanyagolható, hogy nem ott élek, így sokkal nehezebb objektív véleményt alkotni a politikai programjaikról, úgyhogy annyira állást nem is fogok foglalni ebben az ügyben.

Mivel nem is tudok. Ott van ez az Oszama, meg itt van ez a Káin, és igazság szerint egyik se jobb a másiknál. Obama nem felel meg az elveknek (white, anglo-saxon, protestant - fehér, angolszász, protestáns), McCain meg egyszerűen túl öreg már, nem beszélve arról, hogy mindketten egyformán demagóg kampányt folytattak, Obama “CHANGE!” dumájától kezdve McCain szexi alelnöknős allűrjeiig, nagyon rámozdultak minden médialehetőségre, például Magyarországon elképzelhetetlen volna, hogy a két pártvezér szórakoztató tévéműsorokban mutassa meg magát, kint ez teljesen normális, és még sorolhatnám, úgyhogy egyöntetűen elmondható, hogy a média tényleg kinőtte magát a negyedik hatalmi ággá. Hihetetlen, hogy mit nem tud eldönteni, akár még egy ekkora választást is képes ilyen-olyan irányban megváltoztatni. Kérdés csak az persze, hogy ez kinek jó. Persze nyilvánvaló, hogy ilyen elvek mentén dönteni buta dolog, Obamával nem az a baj, hogy fekete, McCainnel meg nem az, hogy öreg, de véleményem szerint se a nagybetűs világ, se a nagy Amerika nem készült még fel arra, hogy fekete elnöke legyen, ez a demokratáktól egyértelműen egy kampányfogás volt, ha Obama fehér lenne, az elnökjelöltet úgy hívnák, Hillary Clinton. Persze a történelemben nincsen “ha”, de akár Mitt Romney is lehetne a republikánus jelölt, ha nem volna mormon. Márpedig őt már a mormonok se támogatták Utah államban.

Még csak most kezdték feldolgozni a szavazatokat, de annyira csekély a feldolgozottság mértéke, hogy még mondhatok bármit, illetve vannak még államok ahol nem volt urnazárás, úgyhogy ez legyen ilyen last minute tipp. Mivel minden közvéleménykutató Obamát jósolja, ezért nálam a titkos “favorit” McCain, a mögötte álló lobbi, és az amerikaiakban rejlő “rasszizmus” miatt, legalábbis a sajtó ezt így interpretálja, pedig ez egy baromság, ez nem rasszizmus, egyszerűen egy fehér országban a fehér emberek azt szeretik, ha fehér vezetőjük van, gyanítom mi sem szeretnénk Fekete Pákót, vagy Farkas Flóriánt a miniszterelnöki székben látni, és ez nem rasszizmus, egyszerűen csak a konzervatív emberek szeretik magukat biztonságban érezni, s számukra pedig az állambiztonság a hagyományok tiszteletéből fakad. Aki ezt rasszizmusnak nevezi, az csúsztatóan demagóg, merthogy lehet, hogy valaki rasszizmusból nem szavaz Obamára, s vice versa, ugyanekkor az sem zárható ki, hogy valaki egyszerűen mégsem akar rászavazni, és ennyi az egész. Mivel a választási rendszerből kifolyólag bármi kijöhet, úgy azt mondom, Obama vagy elsöprően nyer, vagy McCain szorosan, de győz, a magam részéről a döntetlent kizárom, az erős belpolitikai válságokat okozna, mindazonáltal lehetségesnek tartom, hogy megismétlődjön a 2000-es fiaskó, amikor szavazatok tekintetében Gore nyert, de az elektorok számában Bush, s a kollégium nyilvánvalóan neki adta voksát, a szavazatok újraszámlálásával a Legfelsőbb Bíróság ítélete alapján pedig leálltak. Nos, talán itt is bekövetkezhet, bár valószínűsége sokkal kevesebb, mint nyolc éve volt, még annyit jegyeznék meg, hogy az elmúlt két választáson is óriási demokrata előnyt mértek, és egyiknél se jött be; Gore-nál a rendszer faramucisága, Kerry-nél pedig egyszerűen a mérések hazudtak, mégse kellett nekik az a pojáca. Nekem se kellett volna, bár az is meggondolandó, hogy nyolc év republikánus kormányzás után meglepő volna még egy, vagy akár két hivatali időszak a vörös elefántoknak. Lehet a mérleg nyelve Florida, Pennsylvania, és Indianaban meg ugye a mérések nem tudták eldönteni, hogy ki fog nyerni, annyira egyenlő volt az állás.

Kiderül, mindenesetre nagyon izgalmasnak találom, annak ellenére, hogy ez is csak egy valóságshow az életből, egy újabb amerikai termék, ami viszont meglepő módon nem jutott el Magyarországra. Ugyanis egyetlen tévé sem közvetíti az eseményt, még a hírcsatornák sem. Mindenhol fekete képernyő és üzemzárás. Ráérnek holnap is.

Ez a könyv, amely bővelkedik humorban és meglepő részletekben, egy őrült utazásra invitálja az olvasót. “Szabó Levente vagyok, barátoknak Levi. Balunak emós Levi. Totyának Levigyerek. Egyeseknek csak Lecsó. A tévénézőknek Cápa. A taxisnak Művész Úr. A zenefüggőknek a harmadik kerület abszolút válasza a frontember szóra. Az amerikai producernek a sármos Kelet-európai Figura, a holland szállodaigazgatónak Levee a magyar gitáros. A szomszéd sávban tíz perce indexelő Swiftes srácnak Hülye Majom, az APEH-nak adóalany.” (Magyar Narancs)

És ez csak a jéghegy csúcsa. Levee megdöbbentő őszinteséggel mesél vad korszakáról, a végeérhetetlen csajozásokról, az öltözőszagú balett táncosokról, ételről, italról, barátokról, ellenségekről, sikerről és kudarcról egyaránt. Szó lesz még színházról, eszement filmtervekről, átverésekről, szerelmekről, szakításokról, házasságokról és válásokról. Visszatérésekről, jó borokról, finom pálinkáról, reklámokról, velős pacalról, golfról és milliós fogadásokról. Kilencven kilóról, majd száznegyvenről, reklámokról, gyúrásról vazze, egy elszalasztott amerikai karrierről és egy megtalált magyarról. Amszterdamról és Las Vegasról, Mexikóról és a Dunakanyarról, titkokról, pletykákról és hajnalig tartó bulikról.

“Igazi fordulatokban gazdag könyv, amely elénk tárja Levi magánéletét, balhéit, zavaros nőügyeit, a szórakoztatóipart, a televíziós bizniszt, a zene világát, az igaz kemény rock ‘n roll éjszakák hangulatát!” (Index)

Levee mindent elmesél. Azt az estét, amikor barátaival megúszták a dutyit egy közösen átkokózott éjszaka után, pedig a közrend őrei nagyon kellemetlen helyzetbe hozták, egy homoszexuális rendőr inzultálta a tévésztárt - az ORFK szóvivője rögtönzött sajtótájékoztatóján bejelentette, vizsgálatot indítanak az ügyben - de az egy szál alsógatyában menekült végig a Szentendrei úton az őt üldöző rendőrök elől. “Máig nem tudom, rendőrök voltak-e, az biztos, hogy rám pályáztak” - mondta el a híres celebritás, aki azóta csak nevet az ügyön. Ez a könyv, amely bővelkedik humorban és meglepő részletekben, egy őrült utazásra invitálja az olvasót. Apropó utazás! Levee azzal a feltétellel vállalta el ennek a könyvnek a megírását, hogy biztosítunk számára egy repülőjegyet a világ egyik távolabbi országába (erről megállapodásunk értelmében sajnos nem mondhatok többet) amit majd a könyv megjelenése után fog felhasználni, mert úgy érzi, szükséges lesz néhány napra eltűnnie. Ha Önök most ezeket a sorokat Levee életéről szóló könyv hátsó borítóján olvassák, akkor ez azt jelenti, hogy a Cápa épp a Zöldfoki-szigeteken bujkál a Capo Verde szállóban és várja, amíg elül a vihar… hoppá.

“Elképesztő olvasmány, lenyűgöz! Nem bírtam letenni, hihetetlen, hogy egy alig húszéves pasinak milyen titkai lehetnek a világ előtt.” (Cosmopolitan)

A könyv, amely megjelenésekor felforgatta az eladási listákat - bestseller lett, megelőzve az év sikerét, a Harry Potter sorozat befejező kötetét is. És ha ez még mindig nem volna elég, Levee azóta ünnepelt sztár, gyakori vendége az esti showműsoroknak, a tinédzserek bálványa lett. “Annyi levelet kapok mostanában, hogy nem is tudok velük mit kezdeni. Legutoljára a tévműsoraim után kaptam ennyi kedves és szeretetteljes üzenetet a rajongóimtól, de ezekre már válaszolni sem tudok. Jelenleg tárgyalok a United Artistsszal, hogy a könyvemet filmre vigyék. Nagyon érdekli őket, úgy hírlik, hogy maga Brad Pitt játszaná a főszerepet. De egyelőre még nagyon korai bármit is mondani, az is lehet, hogy Csányi Sándorral készül majd el egy magyar verzió.”

“Levee mindent kitálal. Én meg csak csodálom az őszinteségét. Provokatív és pimasz, egy igazi csillag robbant be az irodalmi életbe.” (Est.hu)

És ez nem minden. Levee a befolyó összeget karitatív célokra ajánlotta fel, a kisfókák megmentésére fordítja a könyvből származó nyereség nagy részét, a fennmaradó összegből pedig kifizeti a régóta esedékes távhőszámláját. “Az a büdös helyzet, hogy 48 000 forint a távfűtésem. Havonta. És akkor gondoltam bele, hogy szegény kis fókák mennyire fázhatnak a hidegben - hát én még mennyire! Úgyhogy meg is kerestettem a menedzseremmel azt a szervezetet, ami ezzel foglalkozik. Ha minden jól megy akkor mentőakciót szervezünk, amit élőben közvetít majd valamelyik kereskedelmi csatorna, de ennek részleteiről sem beszélhetek, ugyanis az eddigi csatornám elégedetlen, de én is az vagyok. Nem kaptam elég teret a műsoraikban, úgyhogy váltani kényszerültem. Remélhetőleg az RTL Klub fókusza különkiadással jelentkezik majd a helyszínről, de Hajdú Péter az imént hívott fel telefonon, hogy őket is érdekelné.”

“Rock ‘n roll, még Lemmy is megirigyelné!” (Wan2)

“Nem volt sok idő megírni, de azért utólag így átgondoltam az életemet. Leírni mindig nehezebb az ilyen sztorikat, mint átélni, mert tudod, hogy valamit közvetíteni kell az olvasók felé. Ebben a média által uralt világban kell valaki, aki megmondja a frankót, aki laza, de elegáns is egyben, ezért döntöttem úgy, hogy egy lezser farmer-zakó kombinációban kerülök a borítóra, hogy a könyv közel kerülhessen az emberekhez. Hogy lássák, hogy ez is csak egy hétköznapi ember, tehát ember, és itt a lényeg. Hogy belőled is bármikor lehet sztár, csak akarni kell, és ezt főleg a fiatalságnak üzenem. Otthagyott a csajod, kikosaraztak? Küzdeni kell, csak akkor lesz a munkának gyümölcse! Persze jó, ha van pár ismerősöd, de mindenki ki tud emelkedni valamivel, és az a legjobb ha megtalálod magadban ezt a specialitást. Meg kell hódítani a közönséget.”

Erősen rákkeltő, elsősorban a tüdőt roncsoló radioaktív polónium is van a cigarettákban, állítja egy amerikai tanulmány, és erősítik meg magyar szakemberek - írja a Népszabadság. A lap pénteki számában az egyik legtekintélyesebb amerikai orvosi folyóirat, az American Journal of Public Health cikke alapján azt írják, hogy a polónium 210 jelenléte a cigarettában évtizedek óta ismert a dohányipar előtt, de erről csak most kerültek nyilvánosságra belső feljegyzések Amerikában. “Hallgassanak, inkább ne ébresszék fel az alvó óriást!” - kapták a kutatók az utasítást még 1978-ban a Philip Morris egyik vezetőjétől, amikor kimutatták a polónium-210, az egyik legveszélyesebb radioaktív anyag jelenlétét a cigarettában.

Leszögezném, nem vagyok dohányos, cigarettát maximum csak társaságban szívok el nagyon ritkán, tehát semmi okom arra, hogy védjem a dohánycégeket, nem is fogom, mivel elég tekintélyes szerepük van a huszadik századi ember egészségének leromlásában. De a hülyeség mellett sem szeretek elmenni, úgyhogy kiváltképp odavagyok a “brit tudósok” által leleplezett tényekért, na meg a “legrangosabb amerikai orvostudományi szaklap” állításaiért. Tegnap már az interneten olvastam ezt a cikket, és éreztem, hogy estére szép kis bemutató lesz belőle a tévében, kiemelten fog vele foglalkozni az összes kereskedelmi tévé szenzációhajhász hírműsora. Ők persze már elfelejtették megemlíteni, hogy a polónium egy radioaktív izotópjáról van szó, nem sima polóniumról - mivel az természetes formában nem fordul elő az uránércen kívül - sőt, valahogy úgy nyomták a dolgot be, hogy “210 polónium van a cigarettában”. Kétszáztíz mi? Gimnáziumban volt egy fizikatanárom, aki megtanított rá, hogy ne higgyek a hülyeségeknek, ha pedig tudományos dolgokról van szó, használjam az eszemet, esetleg olvassak utána a témának. Neki egyébként egy rakás ilyen cikke van mindenféle vízzel működő autókról, magasfeszültségű vezetékek által okozott leukémiákról, és a lista még hosszan folytatódik. Ez az eset meg eléggé hasonló a dihidrogén-monoxid hülyítésre, amikor közölték, hogy a mezei víz egyszerűen fulladást okoz, ezért tiltsák be.

A polónium a Curie-házaspártól kapta nevét, ugyanis ők állították elő uránércből, sok-sok kísérletezés árán. De most nem is ez a lényeg, mivel a polónium rövid felezési ideje miatt eléggé ritkán fordul elő a természetben, azonban ismerjük majd huszonöt izotópját, amelyből a leggyakoribb a polónium-210. Való igaz, hogy nagyon veszélyes anyagról van szó, könnyű hőforrásként ezt az izotópot használták például az űrkutatásban is, meg persze az is igaz, hogy Litvinyenkót is ezzel ölték meg, ahogy a tegnapi híradókban is lehetett hallani. Ez is igaz. Azon kívül persze, hogy megölhették volna késsel, pisztollyal, méreggel, de simán sóval, cukorral, alkohollal, vagy bármilyen háztartásban fellelhető anyaggal is. Zárójel bezárva.

A Polónium 210 mindenhol előforduló elem. Jelen van a levegőben, a talajban és a talajvízben. Minden növény képes minimális mennyiségű Polónium 210 felvételére a talajból és vízből, vagy a levegőből lerakódott részecskékből. Egy 1977-ben készült amerikai tanulmány kimutatta, hogy felnőtt férfi dohányosok esetében a Polónium 210 a következő arányban kerül a szervezetbe: a napi mennyiség 77.3%-a élelmiszerből, 4,7%-a vízből, 0,6%-a levegőből és 17,1%-a a dohányfüst belégzése révén jut a szervezetbe. Az Egészségügyi Világszervezet jelenleg próbálja meghatározni, hogy a dohányfüst melyik egyedi összetevője a legmeghatározóbb a betegségek, többek között a tüdőrák kialakulásában, de mindeddig nem jutottak arra a következtetésre, hogy a Polónium 210 lenne ebben az elsődleges összetevő. A szokásos hétköznap élet folyamán egyetlen személy sem tudja elkerülni, hogy ne kerüljön Polónium 210 a szervezetébe.

Biztos vagyok abban, hogy a dohánycégek aljasnál aljasabb eszközöket használtak fel arra, hogy a cigaretta polóniumtartalma ne lehessen köztudomású, de azért azt állítani, hogy IGEN, ettől lesznek “rákosak” az emberek, na az egyenesen szánalmas. Egy újabb gumicsont a médiának, amin lehet ugrálni és marcangolászni, mert hát polóniumszívó minden dohányos. Miért pont a polónium lenne a daganatok elsődleges oka, ott van még a nagy mennyiségű kátrány, a szén-monoxid, fenol, formaldehid, és még sorolhatnám. Ahelyett, hogy ilyen marhaságokkal etetik az embereket, szigorú rendeleteket kellene hozni a dohányzás ellen, mivel ebben az évben sem sikerült elérnünk azt az EU-s normát, hogy az általános szórakozóhelyeken tilos legyen a dohányzás, vagy éppen drasztikusan kellene emelni a dohánytermékek jövedéki adóját és főleg a legveszélyeztetettebb korosztályt, a tinédzsereket kellene szigorúan védeni a cigizéstől, dohányfüggőség kialakulásának lehetőségétől is. Mert egy negyven éve dohányzó ember nem fogja azt mondani, hogy mivel polónium van a cigarettában, holnap le fog szokni róla… ugyan már. Ugyanígy bunkó paraszt módjára el fogja dobni a csikket az utcán - tisztelet a kivételnek - mert ez a leszaromság és alapvető önzőség valahogy jellemző ezekre a szellemileg retardált emberekre.

Cselekedni kellene. Normális drogfelvilágosítást kellene tartani az iskolákban, így ezek az előadások magukba foglalnák a dohányzás témakörét is, példákkal kellene igazolni a dohányzás káros hatásait, nem csak ráírni a dobozokra, hogy a dohányzás árt a terhes anyukáknak, mert ezeket a feliratokat a tizenévesek csak lekaparják, átírják arra, hogy a “hányás halált okozhat”. Senki nem veszi komolyan, se a fiatalok, se az öregek, a dobozt meg csak elrondítja. Kijelölni egy vállalható dátumot arra, hogy mikortól legyen tilos - szigorú penitencia mellett! - a dohányzás az ország szórakozóhelyein, ugyanígy kijelölni egy céldátumot arra vonatkozólag, hogy mikortól legyenek a dohánytermékek kitiltva a nagyobb hiper- és szupermarketekből. Angliában már azt fontolgatják, hogy már az utcán se lehessen rágyújtani, mondjuk úgy, hogy Magyarország nem az az intelligens ország, ahol egy ilyen rendelkezést le lehet tuszkolni az emberek torkán, de törekedni kell rá, hogy a közterületeken - például parkok, zöldövezetek, iskolák - a minimálisnál is alacsonyabbra csökkentsék a dohányzók számát. A lehető legnagyobb szigorral kell azokra az üzletekre lecsapni, ahol kiskorúaknak adnak el dohányárut, legyen az egy koszos kis trafik, vagy egy kisebb ABC, vagy egy nagyobb szupermarket. Ha ezeket a rendelkezéseket véghezvinnénk, akkor javulhatnának az elsősorban dohánytermékek által okozott daganatos megbetegedések statisztikái, hiszen évente majd húszezer ember hal meg (kissejtes) tüdőrák következtében, amelynek elsőszámú okozója a dohányzás.

De mit is várjunk egy olyan országgyűléstől, amelyet ezerrel támogat a dohánylobbi? Mert hogy a British American Tobacco teljesen ingyen és bérmentve, felebaráti és keresztyén szeretetből kifolyólag felújította országházunk dohányzóját, mert hogy az így elszeparálja a dohányzókat a nemdohányzóktól, és hogy ez sokkal kulturáltabb lett, tudniillik a bőrbútorokhoz és sárgaréz hamutartókhoz jobban illik a politikusok imázsa, ott jobb rágyújtani. Mert amúgy az egész ott kezdődött, hogy egy szemfüles tévés felvette, ahogy az elvileg nemdohányzó területen pofátlan módon rágyújtottak a képviselők. Lett is belőle botrány, és nagyszerű megoldás is született, demokratikusan kitiltották a sajtót az országházból. A Magyar Hírlap reflexióját idézném cikkem zárásában.

Az Országgyűlés gazdasági hivatala boldog, mert közpénzt nem kellett áldozni a felújításra, a dohánycég úgyszintén, mert így megvédheti a nikotinmentes képviselők jogait és egészségét. Mi mást tehet az ember, csatlakozik a mosolykampányhoz, és üdvözli az államháztartás rendbetételének újabb ötletét. Holnap jöhetne egy útépítő cég, és ingyen elkészítené a sztrádát Pécsig, hogy a baranyai képviselők is könnyen hazajuthassanak, vagy egy bank, és berakhatna néhány száz milliárdot a költségvetésbe, hogy a politikusok ne idegeskedjenek a rekordhiány miatt. Csak úgy, merő jótéteményből. Ahogy Virág elvtárs is segített Pelikán gátőrön, szerzett neki jó állást, mindent, ami kell. De ő legalább hozzátette: egyszer majd kérni fogunk magától valamit.

Végezetül pedig visszautalnék néhány nappal ezelőtt írottaimra. Nemcsak a dohányzást kellene visszaszorítani, de segíteni kellene abban is, hogy a fiatalok sportoljanak. Mert a számítógép előtt döglődve, a cigarettát szívva senki sem lesz sportosabb. Persze hogyan magyarázzam a parlamentben dohányzó képviselőknek…