l3v3e

levee.nemzetiliberalis.net

A régi posztokat itt lehet olvasni. Csók a családnak.

“A Polgári jogi tanszék (a továbbiakban tanszék) értesíti a tisztelt joghallgatókat, hogy Dr. Landi Balázs (a továbbiakban gyakorlatvezető) gyakorlati órája 2009. november 2-án a II. előadóból padsor szerelés végett átt lett téve a Tanári klubba. Avégett, hogy a Tanári Klub felé átirányítódjanak a joghallgatók négy óra magasságában, a tanszék a jog társadalmi rendeltetésével összeférő céllal hivatkozik a gyakorlati óra áthelyezésére. Felhívjuk a joghallgatók szíves figyelmét, hogy a tanszék a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (a továbbiakban egyetem) Tanulói- és Vizsgaszabályzata (a továbbiakban TVSZ) felhatalmazása alapján járt el, mely összhangban áll a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban Ptk.) generális klauzuláival, bevezető rendelkezéseivel. A tanszék ezen lépésével, polgári jogainak gyakorlása során, a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve járt el, nem törekedett a nemzetgazdaság megkárosítására, a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére.

A joghalltató a határozattal szemben kifogást nyújthat be a kézhezvételtől számított 14 naptári napon belül, ellenkező esetben a határozat jogerőre emelkedik. A határozat a Kari Tanácsot 7 munkanapon belül a TVSZ módosítására kötelezi, azonnali hatálybaléptetéssel. A TVSZ mint általános szerződési feltétel, a Ptk. 205/B. § (1) bekezdése szerint a kötelezettek ráutaló magatartásával is módosítható, amely a fellebbezés elmulasztásával, annak elbírálást követő elutasításával, vagy határidőn túli beadásával következhet be.

Polgári Jogi tanszék
Dr. Szladits Károly (professor emeritus, tanszékvezető)
Friedrich Carl von Savigny (Kari Tanács elnöke)
Rudolf von Jhering (tanácsvezető bíró)”

http://www.nemzetiliberalis.net/

Bede Márton: Hitler úr, most, hogy továbbra sem lesz büntethető Magyarországon a holokauszttagadás, és ahogy Lendvai Ildikó közleményében fogalmazott, “minden Holocaust-tagadó mondat és tett mögött, minden neonáci megnyilvánulás mögött ott lesz Orbán Viktor felelőssége”, tervez feltámadni és ismét hidegvérrel legyilkolni magyarországi zsidók százezreit?
Adolf Hitler: Igen.
Bede Márton: Köszönöm az interjút!¹

1. villaminterju.blog.hu [↩]

A parlament az Alkotmány módosítására készül. Az Alkotmány megváltoztatása a TASZ szerint nem fogja a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos problémákat megoldani, de rendkívül veszélyes precedenst teremthet. A javaslat példa nélküli módon szűkítené le a véleménynyilvánítási szabadságot Magyarországon - ezúttal alkotmánybírósági kontroll nélkül, hiszen az Alkotmány módosítása esetén a testület tehetetlen. Arra kérjük az országgyűlési képviselőket, hogy szavazzanak nemmel az Alkotmány módosítására. Arra kérjük Önt, hogy támogassa törekvésünket azzal, hogy levelet küld képviselőjének és Ön is aláírja a nyílt levelet!

Ha a képviselők kétharmada június 29-én igennel szavaz, akkor az Alkotmány egyebek közt a következő szöveggel bővül:

„A nemzeti, etnikai, faji vagy vallási gyűlölet keltését, valamint a faji felsőbbrendűségre vagy fajgyűlöletre alapozott eszmék terjesztését a büntető törvény akkor is szigorúan bünteti, ha az mások alapvető jogát vagy a köznyugalmat közvetlenül nem sérti vagy veszélyezteti.“

Az alkotmánymódosítás azt az alapvető demokratikus elvet igyekszik felülírni, mely szerint alkotmányos jogok gyakorlását csak abban az esetben lehet korlátozni, ha mások alkotmányos jogai sérülnek. Ha senkinek nem sérülnek alapvető jogai, és a köznyugalom sem forog veszélyben, akkor a szólásszabadságot nem lehet korlátozni.

Magyarország már megtapasztalta, hogy a véleménynyilvánítás korlátozása nem akadályozza meg a szélsőségesek előretörését. Sőt, a szóláskorlátozó szabályokat épp a megerősödőtt szélsőségesek használják fel arra, hogy elnémítsák a humanizmus szenvedélyes szószólóit. Az 1930-as években – mások mellett – Illyés Gyulát 1 hónapi fogházra ítélték nemzetrágalmazás miatt. József Attilát sajtó útján elkövetett izgatásért ítélték nyolc nap fogházra. Radnóti Miklós felfüggesztett elzárást kapott, mert meggyalázta „az állam által elismert hitfelekezet vallásos tiszteletének tárgyát”.

Az állam elsődleges feladata, hogy megvédje a polgárokat az erőszaktól és a megfélemlítéstől. Az Országgyűlésnek és a Kormánynak világossá kell tennie, hogy nem tűri a kirekesztést.

A hatályos törvények biztosítják a politikai és a jogi eszközöket a gyűlölet és az erőszak elleni fellépéshez, az állam intézményei és a politikai vezetők mégsem tesznek eleget feladataiknak. A rendőrség a rasszista indíttatású bűncselekmények kapcsán nem látja el megfelelően feladatait.

Az ügyészség nem indított eljárást a melegfelvonulás elleni uszítókkal szemben, a bíróság nem hozott jogerős döntést a Magyar Gárda feloszlatásáról, az Országgyűlés és a Kormány nem tette helyre a cigányozó állami vezetőket és nem lépett fel kellő eréllyel a náci masírozókkal szemben.

Az Alkotmány ezirányú módosítása a világon egyedülálló lenne – azt, hogy a büntető törvénykönyv mit büntessen, az alaptörvények nem szokták tartalmazni.

Olvassa el az Alkotmány-módosítást ellenző nyílt levelet és csatlakozzon az aláírókhoz Ön is!

A gyűlölet-bűncselekmények elleni fellépés nem Alkotmánymódosítást kíván, hanem a meglévő jogszabályok következetes betartatását, az állam aktív szerepvállalását a diszkrimináció és kirekesztés felszámolásában. Az Alkotmány a demokratikus berendezkedés záloga. Nem csupán szimbolikus eszközök tárháza, hanem normatív ereje van. A büntetőpolitika nem lehet az alaptörvény tárgya. Az Alkotmány hosszú távra szóló törvény, a benne foglalt rendelkezéseknek időtállónak kell lenniük. A meglehetősen lakonikusan indokolt alkotmánymódosítási javaslat végiggondolatlan: az ad hoc fogalmak használata, az alapjogi tesztek figyelmen kívül hagyása nagy károkat képes okozni a demokratikus berendezkedésben.

A jogalkotó és az Alkotmánybíróság közötti szemléletmódbeli különbséget alkotmánymódosítással feloldani cinikus hozzáállás, hiszen éppen az alkotmánybírósági kontrollt próbálják a képviselők kikerülni. A TASZ álláspontja szerint a Holokauszt-tagadás súlyos társadalmi problémát jelez. Azonban Alkotmánymódosítással nem lehet társadalmi problémákat megoldani, és tévedés azt hinni, hogy e problémák oka az alapjogok korlátozásában keresendő. A kirekesztés, a szegregáció, a méltánytalanság, az intézményesült diszkrimináció az antiszemitizmus nem fog az alapjogok korlátozásától megoldódni. A Magyar Köztársaság felelőssége, hogy oktatáspolitikával, a diszkrimináció és a szegregáció felszámolásával az elfogadást és tiszteletet biztosítsa minden nemzeti, etnikai és vallási kisebbség számára. Az előítéletes gondolkodásmód mindenfajta megnyilvánulását utasítsa el, ideértve az állami előítéletességet is.

A TASZ álláspontja szerint a benyújtott Alkotmánymódosítás nagyon veszélyes. Veszélyezteti az alkotmányos alapjogok rendszerét, ezen keresztül pedig a demokráciát.

Kora délelőtt nővéremmel közösen elindultunk vizsgázni az egyetemre; én egyetemes jogtörténetből, ő pedig büntetés-végrehajtásból, ráadásul írásban, amire nem árt, ha időre mész, mert bezárják az ajtókat és fújhatod a jegyedet, és ezzel együtt a vizsgalehetőségeidet is, mert sokkal macerásabb utólag vizsgát felvenni a megszerzett érdemjegy hiányában, hiszen ilyenkor nem jelent meget kapsz automatikusan, amely a vizsgaszabályzatok szerint érvénytelen, nem számít osztályzatnak. Így tehát felszálltunk a tömött HÉV-re, ahol jóval melegebb volt, mint amúgy a szabadban, szinte meg lehetett fulladni a hőségtől, vártuk is már, hogy mikor érünk a végállomásra, mert ott legalább a metróban hidegebb lesz.

Tímár utcánál aztán a HÉV nem akart elindulni. Kinyitotta az ajtókat, és közölte a vezető, hogy “néhány percre” a szerelvény a megállóban marad, szíves türelmünket kéri. Fél tízkor már a türelmem amúgyis a végét járta, ráadásul nem pár perc lett a történetből, hanem huszonöt, ami nem csak azért bosszantó, mert nem tudsz mit csinálni, hanem mert lemaradsz a vizsgádról, ami valljuk be, sokkal rosszabb az előbb említett okokból kifolyólag. Kinéztem az ablakon, láttam, hogy az utazóközönség fele már kint várakozik a megállóban, mert egy bácsi hirtelen rosszul lett. Rendben van, ez tényleg olyan ok, ami miatt meg kell állni, mert ha rosszul van valaki, az rosszul van, az ilyesmi ebben a hőségben végzetes is lehet, de a bácsi már ott álldogált (!!!) egy helyben, nem ült, már semmi baja nem volt, valószínűleg csak dehidratálódott, nem kapott elég levegőt, illetve ahogy egy másik utas mondta, hiába kért helyet a bácsi, nem kapott, pedig az ülőhelyeket többnyire fiatalok foglalták el, s így összeesett. Szomorúnak és bosszantónak tartom, hogy egyetlen fiatal sem vette észre magát és még kérésre sem adta át a helyét az öregúrnak, ugyanakkor azt is túlzásnak, felháborítónak gondolom, hogy a megállóban azért vártunk ennyit, mert nem jött meg a mentő. Miért kell egy egész HÉV szerelvénynek a mentőt várnia? Valaki ott maradhatott volna vele, hogy a többiek mehessenek vizsgára, munkára, akármire, mert ez így nem állapot. Mondanom se kell, hogy ez nem történt meg, tizenegyóra előtt nem sokkal mozdult meg a HÉV, akkor már tudtam, hogy az írásbelit elérni esélytelen. Nem csak hogy azért, mert messze van az egyetem, de azért is, mert még ha be is engednének, két esszét nem tudok megírni fele idő alatt. Nővérem időkerete másfél óra volt egy nyolc oldalas teszt megírására, így neki sem volt túlságosan megoldható a történet.

Mindenesetre eldöntöttük, hogy igazolást kérünk a Batthyány téren, a forgalmi irodában, mert ilyet szokás adni. Leszálltunk, bementünk, erre a forgalmis közölte, hogy nem ad, nem is adhat ilyen igazolást, mert már a BKV régóta nem ad ilyet, és majd - tessék megkapaszkodni - az egyetem felhívja a BKV-t, akik megerősítik nekik a késést. Tessék? Hüledeztem rendesen. Ez most komoly? Nem elég, hogy a BKV miatt, a tisztességes jogkövető, jegyet megvevő utazó elkésik a vizsgájáról, de még ilyen vis maior helyzetben arra sem képesek, hogy egy pecsételt igazolást adjanak a mulasztás fel nem róhatóságáról? Jogászi logikával teljesen ellentétes az ilyesmi, még ha el is fogadják a két szép szememre a mulasztás okát, a fel nem róhatóságot nekem elviekben igazolnom kell, ugyanis ilyenkor nem megjelentet kapok a neptunba, amely mellett nem tudok felvenni, semmilyen további vizsgát abból a tárgyból! Mindeközben a BKV most emeli a jegy- és bérletárakat, ritkítja a menetrendet, miattuk késem el, borul a vizsgabeosztásom (ami lássuk be, az egyik legbosszantóbb), s ennek tetejében magasról szarnak arra, hogy nekem ezzel mennyi galibát és kellemetlenséget okoznak. Hol van itt a fizető utas előnye? Hol van a fogyasztók védelme? Megmondjam? Sehol. Le vagy te szarva, magasról.

A batyin egyébként egyetlen ATM sem volt üzemképes, mindegyik azzal a szöveggel küldött el, hogy a szolgáltatás ideiglenesen nem elérhető. Fent a melegben beleléptem egy kurva nagy rágóba, ami persze már megolvadt a melegben, így kaparhattam le a gennyet a cipőmről, mert egyes bunkó paraszt embereket nem tanítottak meg arra, hogy a hugyát-szarát, rágóját, cigarettáját, üres üvegét, egyéb hulladékát ne a földre dobja, mert otthon se csinálná ugyanezt.

Halkan megjegyzem, hogy az egész Kálvin tér fel van túrva, az Egyetem térre nem lehet bejutni, ugyanis nincs rendes gyalogosforgalom, ezért hátulról kell megközelíteni, azon az úton, ahol fel van túrva a beton, száll a por, és lépten nyomon munkások és gépek dolgoznak előtted. Hihetetlen, hogy ez a városvezetés arra a minimális dologra nem képes, hogy legalább a gyalogosok helyzetét megkönnyítse.

El vagyok keseredve azon, ami ebben az országban van.

update: tanszéken azt mondják vegyem fel 16-ára. Akkor még tengernyi hely van. Igen ám, de én akkor vizsgázom Római jogból. Ráadásul ez a keddi időpont szóbeli. Nem kell mondanom, mennyire őrült az, aki EÁJT-ból megmerészeli a szóbelit… Nesze semmi, fogd meg jól.

Ahogy néhány nappal ezelőtt írtam - bár talán jóstehetség nem kellett hozzá - az elkövetkező időszak nagyon érdekes és fontos változásokat hozhat a magyar politikában. Nos, talán abban mindenki egyetértett velem, hogy a vasárnap majd a jobboldal totális győzelmét hozza, de azt hiszem kiegyezhetünk abban, hogy senki nem számított a mandátumok ilyen mértékű eloszlására, kezdve a nagyobb véleménykutató intézetektől, politológusok százaival bezárólag. Tegnap ugyanis valami olyasmi történt, amit sem a statisztika, sem a szakértők nem tudtak megjósolni, ennek megfelően pedig olyan eredmény rajzolódott ki, amelyet csak a legfanatikusabb szimpatizánsok vártak volna, de talán ők is csak a legmerészebb álmaikban merték volna ezt elképzelni; bejutott a jobbik, nem egy mandátumot vitt el, nem is kettőt, hanem rögtön hármat. Ez a magyar politikában, ilyen jellegű radikális jobboldali párttól kimagasló teljesítmény, a szavazatok nem egészen 15%-át vitte el ezzel a Jobbik, alig lemaradva a második helyezettől, az MSZP-től. Eldőlt az utóbbi hetekben folyó, buta és alpári plakátháború nagy kérdése, a harmadik erő egyértelműen a Jobbiké. Ezzel szemben az SZDSZ totális vereséget szenvedett, nem hogy a harmadik, de még a negyedik, sőt ötödik helyet sem vitték el, az LMP és az MDF ugyanis beelőzte Fodorékat. Csúnyán.

Sok-sok szakértő véleményét hallgattam végig tegnap este, korán reggel, végigböngésztem a sajtót, a blogokat, az internetes fórumokat, glosszákat, az értelmiségi reakciót, és azt kell hogy mondjam, hogy nagyon sok gondolatot és indulatot szabadítottak fel a tegnapi események. Van miről beszélni, és az eredmények értelmezése minden táborban eltérnek egymástól, és ez a politika nyelvén nyilvánvalóan így is van rendjén. Sok szakértő emelte ki, hogy a választáson való részvétel alacsony volt. Néhányan hozzátették, hogy ez csak Magyarországon alacsony, szemben az EU-val, ahol ez az eredmény magasnak tekinthető, főleg a régiós átlagban, ott kifejezetten jól szerepeltünk. Én úgy látom, hogy eredménytől függetlenül, a választási részvételt nem szabad bagatellizálni. Ugyan az országgyűlési választásokon valóban magasabb szokott lenni a részvétel, de ez a többi európai országban is így van, ráadásul a legutóbbi EP-választás is hasonló eredményeket hozott. Véleményem szerint a reális részvételi arány olyan 40-42% lehetett volna, az ami meg lemaradt, az azokból állt, akik nem akartak, nem tudtak kire szavazni. A többiekben meg se fordult, hogy szavazzanak - őket még a hagyományos választásokon is noszogatni kell. Így tehát a választási részvételi arányok korrektek és kielégítőek voltak. A fő kérdés tehát, hogy mi lesz a Jobbikkal?

A Jobbik tegnap 480 ezer szavazatot gyűjtött össze, alig 70 ezerrel lemaradva a második helyezett MSZP-től. Ez nem jelent kevesebbet, mint hogy a Jobbiknak komoly esélye van egy országgyűlési választáson, még akkor is, ha a magyar viszonylatokban az eddigi legmagasabb részvételi aránnyal számolunk, mely 2002-ben, a második fordulóban volt, akkor a szavazásra jogosultak 73%-a járult az urnákhoz. Tisztán látható, hogy 480 ezer szavazat még ebben az esetben is átröpítené a Jobbikot az
5%-os küszöbön, még akkor is, ha a Jobbik nem szerezne egyetlen szavazóval se többet, mint amennyiük tegnap volt, ez pedig az eddigi eredmények tükrében valószínűtlen. Mindazonáltal nagyon fontos megjegyezni, hogy a hazai választási rendszer sajátossága, hogy az a közép- és nagypártoknak kedvez. Ez részben a szisztéma vegyes mivoltából fakad, mivel egyszerre voksolunk listákra és egyéni jelöltekre, s ezen kettősség miatt egy kispártnak elemi érdeke, hogy egyéni jelöltet is juttasson a parlamentbe, enélkül ugyanis nagyobb frakció alkotására képtelen. Emlékezzünk csak vissza a MIÉP 1998-as helyzetére, az addigi részvételi arányok legalacsonyabbika következtében a MIÉP átlépte az 5%-os küszöböt, viszont a házszabály nem tudott rendelkezni egy akkora frakcióról, mint ami a MIÉP-nek volt, mivel a szisztéma eleve feltételezte az egyéni képviselők meglétét, s ezáltal a töredékszavazatokat, a területi listás kompenzált mandátumok megjelenését is. Ilyen a MIÉP-nek nem nagyon volt, mivel csak listán jutottak be, egyéniben semmit nem értek el, ennek megfelelően a frakció létszáma minimum alatti volt. Egy AB. határozat segítette őket át ezen a problémán; a taláros testület úgy határozott, hogy minden pártnak, aki eléri az 5%-ot, joga van frakciót alkotni. Így lett végülis a házszabály szerint 14 fő a frakciók létszámának a minimuma. A MIÉP bejutását annak az átlag alatti részvételnek köszönheti, ami 1998-ban volt, a szavazópolgárok alig 56%-a járult az urnákhoz (ez alig 5%-kal magasabb, mint a szociális népszavazás adatai). Csak viszonyításképpen, az SZDSZ akkor 7,88%-ot ért el, amely mögött alig több mint 350 ezer szavazó állt, a MIÉP mögött pedig majdnem 250 ezer. Ehhez képest viszonyítsunk a tegnapi eredményekhez, a Jobbik 480 ezer szavazót tudhat magáénak, az SZDSZ alig 70 ezret. A MIÉP-nek bár növekedett szavazótábora 2002-ben, az óriási belpolitikai harc végül monstre részvételi arányt hozott; a szavazók 70%-a az első fordulóban, majd 73%-a a második fordulóban annyira széthúzta a mezőnyt, hogy a MIÉP nem jutott be, ellentétben az SZDSZ-szel, akik több mint negyvenezer szavazót vesztettek, de mégis bejutottak az Országgyűlésbe. A folytatás ismert, az egyik legkiélezettebb választást a Fidesz nyerte (még szavazatokban is), de kormányt az MSZP alakíthatott az SZDSZ segítségével. Ez az illusztris példa rendkívül jól mutatja be, hogy egy kisebb pártnak mennyire jól kell tudnia lavíroznia, hogy eredményt érjen el egy országgyűlési választáson; egyrészt listán is jól kell szerepelnie, másrészt pedig egyéniben még ha nem is érnének el mandátumot, biztos második-harmadik helyen kell állniuk ahhoz, hogy a töredékszavazatokból is részesüljenek. Az SZDSZ-nek ez vidék és a főváros segítségével jött össze, míg a MIÉP-nek egyáltalán nem, rendre leszerepeltek a különböző egyéni választókerületekben. Ennek ellenére még egy olyan hatalmas választási hajlandóság, mint amely 2002-ben volt, sem zárná ki a Jobbikot az országgyűlésből, a küszöböt sikeresen átlépnék - listán. Ha feltételezzük, hogy az eredmények tisztán így alakulnak, és a Jobbik egyéniben nem tud olyan jelölteket állítani, akik megfogják a választókat. Viszont, ha azt vesszük figyelembe, hogy a Jobbik már most 7-8 megyében a második helyet foglalja el az MSZP előtt, akkor ha ezt a teljesítményt egyéniben is tudnák hozni, abban az esetben simán elérhetővé válna egy a tegnapihoz hasonló, 10% feletti eredmény is. Természetesen minden a Jobbikon múlik, és azon, hogy miként élnek a megszerzett választói bizalommal.

Mert hogy ennek a bizalomnak van bizony negatívuma is. Minden eddigi belpolitikai harc ellenére az EP-választás hivatalosan, de jure egy dologról szól: ki menjen ki Brüsszelbe. Brüsszel azonban messze van, nagyon messze. Már most nem biztos, hogy a harmadik, meglepetésként bejutó Szegedi Csanád vállalja-e a brüsszeli munkát. Ugyanis valószínűleg azt a Jobbiknál is érzik, hogy itt az idő a belpolitikai kérdésekre fókuszálni, hiszen a felvetett problémákra a választ csak Brüsszelből nehezen lehetne megoldani, illetve ha a bejáratott prominensek elhagyják Magyarországot, kevesebbet képernyőznek, akkor a Jobbik támogatottságának is oda lehet. A Jobbikban valószínűleg realizálta, hogy Brüsszel nem más, mint parkolópálya. A Fidesznek ugyanis 2004 óta nem jelent mást, mint a száműzött, a hazai viszonyokat megunt, feleslegessé váló politikusok pihenőhelyét; gondoljunk csak az azelőtt a Fidesz elsővonalába tartozó Szájer Józsefre, vagy a most bekerült Áder Jánosra, akikről tudni lehet, hogy a Fideszben komoly ellentétek álltak fenn a pártvezetéssel. Az EP-nek így tehát belpolitikai üzenete van, s az országgyűlési választásokra, melyek ki tudja mikor jönnek el, nagy szüksége lehet a Jobbiknak legfőbb prominenseire. Most fog körvonalazódni, de legalább megerősödni a Jobbik ámogatóbázisa, erre vagy arra, mindenesetre egy 2010-es választásra óriási kihívás a jobbiknak az Országgyűlés. Egyúttal pedig példa a többi kispártnak is, hogy van esély a bejutásra, még akár az LMP-nek is, amely alig fél év alatt küzdötte fel magát a kispadra, s ki tudja, hogy mikor jut be majd a nagypolitika színterére. Bár én az LMP amatőrizmusa miatt valószínűtlennek látom az esetleges 2010-es sikert, de bármi megtörténhet még. Nekik is okuk van az ünneplésre. Bukott viszont az SZDSZ. De nagyon nagyot. Az utóbbi tízévben az SZDSZ-nek kiválóan bejött az antirasszista, antifasiszta stratégiája, lehetett gyűlölködni és fröcsögni a jobboldallal szemben. Nem mondom, néha akár jogosan is, bár olyan pofátlanul felesleges dolgokért dobták be a hisztit mint Bácsfi Diána és Tomcat szereplései, ezek pedig aligha nevezhetőek náciformáló erőknek. A helyzet az, hogy az SZDSZ túl sokszor kiáltott farkast, és mint a mesében, mostmár senki nem hisz nekik. Még ha reális volna a helyzet, akkor sem, ugyanis saját szavazótáboruk mondott nemet az SZDSZ elmúlt hétéves munkájára, a Jobbik pedig szépen megköszönte azt, amit az SZDSZ megtett nekik: ahelyett hogy magukkal foglalkoztak volna, a Jobbik malmára hajtották a vizet. A kampányban mindenki tudta, hogy bukta lesz, még a legnagyobb liberális-barát médiaműsorok is kétkedve fogadták az SZDSZ plakátháborúját. A Horn Gábor vezette uszító stratégia, saját szavazótáborukat hülyére vevő nyilatkozataik után egyenesen várható volt az SZDSZ bukása. Az SZDSZ egyetlen pozitívuma a sok negatívumban, ahogyan Fodor Gábor lereagálta a párt bukását, nem fröcsögött, nem szidalmazott, elfogadta az eredményt, sőt mi több, belátta, hogy a választók büntetése ez - ellentétben Horn Gáborral, Kóka Jánossal, vagy Kuncze Gáborral, aki nemes egyszerűséggel odaböfögött a kamerának, amikor szóra bírták volna. Kuncze mozdulata kellőképpen jellemezte az SZDSZ utóbbi pár évét, hogy hogyan vált a semmivé egy rendszerváltó párt.

A nap másik meglepetése az MDF volt. Az 5%-os küszöböt átlépték ugyan, de ez már valószínűleg nem az a szavazótábor, amely legutóbb a parlamentbe juttatta őket. Ez a tábor inkább olyanokból verbuválódott, akik szerettek volna szavazni, de nem tudtak kire, s jobb híján mégis Bokrosra voksoltak. Bokros személye - de szigorúan csak az övé - alternatívát jelentett a kiábrándult baloldali szavazóknak. Ebből mély következtetéseket nem vonnék le 2010-re vonatkozóan, az MDF-nek ugyanis pont ugyanazzal a problematikával kell megküzdenie, amivel a Jobbikot illettem az imént. Az MDF ezt már egyszer eljátszotta 2006-ban, a legtöbb vidéki városban sikerült jelöltet állítaniuk, és rendre a harmadik-negyedik helyeken szerepeltek, így végülis pont átlépték az 5%-os küszöböt.

A baloldal tehát összetört és megbukott. Hogy mi lesz az MSZP-vel, az jó kérdés, bár én még nem temetném őket. Egyértelmű, hogy a Bajnai-kormánynak nem áll érdekében lemondani, és ebben az SZDSZ kiváló partnerük lesz. Az MSZP azzal fog érvelni, hogy a válság megkívánja, hogy tovább regnáljanak, ameddig csak lehetséges, mivel ez az ország érdeke. Ez az egy év, már ha kihúzza addig az MSZP, arra lesz jó a kormánypártnak, hogy elkezdje újraépíteni bázisát, ehhez azonban gyors változásokra van szükség, de legalább egy olyan figurára, mint amilyen Gyurcsány volt. Bajnaival ugyanis az MSZP nem lesz képes választást nyerni, nem olyan karakter mint amilyen Gyurcsány volt, de nem is olyan szerethető mint amivel Medgyessy esetén operáltak. Egyszerűen stílustalan és unalmas. Márpedig egy választáshoz minimum Orbánok és Gyurcsányok kellenek; Orbán egy vitában félkézzel lenyomná a kezeit folyton összetevő, pislogó Bajnait. Nem, ezt így nem lehet csinálni, a szociknak rendes jelölt kell. És ez az ami most nincs; se ifjúsági szervezetük (bár a FiB romjain elindult egy új szervezet, a Societas), se szavazótáboruk. Politológusok azt szokták mondani, két dolog kell egy pártnak, hogy fennmaradjon; lojális, mindenben kitartó szavazók, valamint erős utánpótlás.

Az MSZP-nek jelenleg egyik sincs meg.

Már a tegnapi írásomban is utaltam hazai választási alkotmányos rendszerünk egyik legbutább jogintézményére, a kampánycsendre. Bár nem egy felesleges, vagy rosszul átgondolt szabály működik a magyar jogban, amit felül kellene vizsgálni, azért megpróbálnék felvetni néhányat, amelyen sürgősen változtatni kellene.

Kezdjük tehát a kampánycsenddel. A hazai jogban előfordul, hogy az európai, vagy akár atlanti országok praxisában fellelhető jogszabályokat, jogintézményeket átemelnek, és elhelyeznek a magyar jogrendszerben. A kampánycsend azonban egyike azoknak a felesleges találmányoknak, amelyeket a legtöbb európai országban nem használnak, vagy ha használtak is, eltörölték őket. Az erre vonatkozó szabályozást az 1997. évi C. törvény 41.§-a szabályozza, mely szerint a kampánycsend megsértésének minősül a választói akarat befolyásolása, ingyenesen juttatott szolgálgatásokkal, pártjelvények és zászlók, egyebek osztogatása, illetve egyéb, a választói akarat befolyásolására alkalmas információk terjesztése. A törvény tehát túlságosan tág, alaposabb értelmezést kíván, melyet az OVB számos beadvány alapján szűkített-tágított, de egy 2007-es állásfoglalás szerint az állampolgárok közötti személyes kommunikáció [levél, SMS, e-mail, blogok] nem valósít meg kampánycsendsértést. Normák alkotásánál az alapvető szempont, hogy mi az adott magatartási mintát szabályozók, azaz a jog- illetve normaalkotók szándéka. Jelen esetben az én értelmezésemben a jogalkotó feltett szándéka, hogy legyen nem egészen két olyan nap, amelyben a politikai pártok nem fröcsögnek, nem zaklatnak, nem osztogatnak cukorkát a választóknak, tehát egyfajta “csend” valósuljék meg a nagy megmérettetés előtt. Bár véleményem szerint már maga az argumentáció hibás, ugyanis a kampány finisében, a kampányzárókon lehet a legnagyobbakat fröcsögni, odamondani a választóknak a másik pártról, így én már magát a kampánycsend intézményét bírálom, elhibázott gondolatnak tartom. Na de mit mond ez az OVB-s állásfoglalás? Pofánvágja az egészet, és azt jelenti ki, ha én telefonon, e-mailben, SMS-ben, MMS-ben, fórumokon, blogokon [amely a jövő egyik legnagyobb média- és marketingfelülete] fürkészem be magam az állampolgárok gondolataiba, az nem valósítja meg a kampánycsend megsértését. A törvény a kifejezetten propagandát tiltja, tehát nem verhetek sátrat és nem állíthatok fel egy dobogót, üvöltve azt, hogy szavazzatok a nyúlpártra, mert az már sértené a kampánycsendet. Én ezt abszurdnak és nevetségesnek tartom, ráadásul a jogszabály önmagában nem látja el a feladatát, súlyos következménye nincsen annak, ha valaki megsérti azt. Maximum egyes területeken lehet új választást kiirni, de ennek a valószínűsége nagyon kicsi, főleg a magyar viszonyokat ismerve.

A másik óriási probléma már ötven éve jelen van, s még csak fel sem merült a megváltoztatása. A pártállami időkben vált divatossá a borítékolás, illetőleg a papírdoboz használata a szavazások során. Delikvens bemegy a fülkébe, fogja a tollat, ikszel, fogja a borítékot, belerakja a lapot, és azt az egészet bedobálja a dobozba. Ennek az az egyetlen praktikus oka van, hogy régebben voltak olyan választások, ahol 3-4 lapot is ikszelni kellett, országos lista, egyéni jelöltek, etc. Ezt mondjuk elszeparált dobozokkal is meg lehetne oldani, de borítékos rendszer megszüntetése elsősorban a láncszavazások miatt volna szükséges, a papírdobozokat pedig lecserélném az osztrák illetve az angolszász területeken használt üveg-, illetve plexidobozok szisztémájára. Szavazó bemegy, ikszel, összehajtja a papírt, bedobja az átlátszó dobozba, ahol tökéletesen látható hogy nem egy üres borítékot dobtak be, hanem egy összehajtott papírt. A csalások elkerülése érdekében szigorítanám a felügyeleti rendszert, például szabadon megfigyelhetővé tenném a szavazatok összesítését. A szavazókörökben egy kis helyet hagynék az érdeklődő állampolgároknak, akik távolról figyelhetnék, ahogy bizonyos szabályok szerint összesítik a szavazatokat. Ma is van erre lehetőség, ha jelentkezel felügyelőnek, meg akárminek, de az emberek az ilyesmivel nem szeretnek élni. Az érvénytelen szavazatokat közszemlére tenném, hogy lehessen látni, miért érvénytelen az a szavazat. Persze ez utóbbi már adatvédelmi és alkotmányos aggályokat vetne fel, de azért érdekelne honnét volt 2002-ben az rengeteg érvénytelen voks.

Lassú és csendes kampányt követően elérkezett június első hétvégéje. Amikor ezeket a sorokat írom, akkor még ugyan nem szigorít a kampánycsend – amúgy teljesen felesleges – jogintézménye, de írásom már egy nagyobb napilapban sem volna képes nagyon sok szavazót megmozgatni, átrendezni, mivel az arányok eldőltek – jó előre.

A proteszt szavazók hipotézise abból indul ki, hogy a társadalom azon szegmense, akik a népszavazás intézményét elutasítják [tehát válaszmegtagadók], illetve olyan bizonytalanok, hogy az utolsó napig nem lehet tudni, szavaznak-e egyáltalán, mindig az alacsonyabb státusú emberek közül kerülnek ki. Statisztikailag legalábbis ez írható le, nyilvánvaló persze, hogy a műveltebb középosztályban is lehetnek proteszt szavazók, de nagyobb számban mégis az iskolai végzettségeik miatt alacsonyabb fokon állók - tehát fizikai munkások, mezőgazdasági dolgozók, stb. – képviselik ezt a réteget. A proteszt szavazók tehát vagy teljesen érdektelenek, és nem mennek el szavazni, mert például nem találnak politikai szimpiátiájuknak megfelelő platformot, vagy teljesen bizonytalanok, és az utolsó napig el sem döntik, hogy kire szavaznak, már ha szavaznak egyáltalán. Bár a vasárnapi népszavazás hivatalosan az EU-ról szól, a proteszt szavazókról szóló elméletekben szintén divatos az ilyen szavazók kormányellenességét hangsúlyozni, ezt főleg a különbözői európai és nem-európai példák is eklatánsan igazolják, Belgiumban – amely persze mostanság egy politikailag heves, és aktív nemzet – például több ízben előfordult már, hogy az egymást követő választásokon mindig a kormányoldal szenvedte el a bizonytalanok szavazatait, de szintén erős példa lehet Izrael, ahol utóbbi években szintén felfokozott volt a belpolitikai helyzet.

Így tehát egy megfontolt, a politikával átlagosan foglalkozó ember két dolgot biztosan gondolhat és kijelenthet; egyrészről azt, hogy a vasárnapi szavazás az EU-ról fog szólni, ugyanis ekkor választjuk meg azokat a képviselőket, akik Brüsszelben védik a magyar érdeket, illetve közvetíthetnek az EU törvényhozása és az anyaország között. Másodsorban pedig joggal mondhatja azt a gondolkodó állampolgár, hogy vasárnap politikai csatározás várható, egyfajta belföldi meccs a különböző politikai erők között. Véleményem szerint a gondolkodó embernek ajánlott egyszerre mindkettőt gondolnia, hiszen egyik-másik felé odasandítani nem elég körültekintő álláspont. Egyfelől ugyanis valóban az EU-ba választunk képviselőket, de statisztikailag igazolható, hogy az EU megfoghatatlansága, távolisága a tagállamok polgáraiban önmagában nem hergeli fel a szavazási akaratot, hiszen a különböző években, általában alacsonyabb részvételi arányok rajzolódtak ki a tagországobkan az ott megszokhatóakhoz képest. Magyarországon olyan meglepő érdektelenség (vagy szkepticizmus?) övezte az EU (illetve már korábban a NATO) csatlakozást, hogy az Országgyűlés leszállította az ügydöntő népszavazások eredményességi küszöbét az addigi 50%-ról 25%-ra. A spekuláció bejött, a NATO-ra a szavazásra jogosultak alig 49%-a, az EU-ra pedig a 46%-ra ment el szavazni, a korábbi alkotmányjogi szabályok értelmében pedig mindkét népszavazás eredménytelenül zárult volna, ha nem történik meg a szükséges módosítás. A szakirodalomban meglehetősen hosszú vitákat folytattak arról, hogy ez vajon minek köszönhető, vajon a kérdésekkel kapcsolatos érdektelenség, vagy magával a politikai erőkkel formált vélemény tükröződött-e az eredményeken. A kettős állampolgárság kérdéséről indított ügydöntő referendum ennél is kevesebb embert vonzott, a választók alig 36%-a járult az urnákhoz – bár személyes véleményem, hogy ott a felgyülemől társadalmi feszültség is közrejátszott abban, hogy jópár ember, az akkoriban húzódó hisztéria miatt nem járult az urnákhoz. Gondoljunk csak a heves pro, illetve a még hevesebb kontra érvekre, illetve arra, hogy egyik oldal sem tudott megfelelő tájékoztatást adni a választóknak arról, mi történik, ha egyik-másik kérdésben igennel-nemmel döntenek. Tisztán látható tehát, hogy míg a NATO-ról szóló voksolás viszonylag nyugodt politikai környezetben történt [ebben az időszakban jelentették be a minimálbér emelését, a tandíjak eltörlését, itt nullzáták le véglegesen a korábbi Bokros-csomagot is], úgy az EU-csatlakozást véglegesítő – csupán formális szavazásnak is tekinthető – referendum is ugyanbben a szituációban állt elő; a Medgyessy-kormány „száz napos” programját zárta. Bár a kormányfő elégedetlenségét jelezte a referendum eredményével kapcsolatban, Medgyessy Péter bukása csak egy évvel később, 2004-ben jelentkezett, az első EP-választásokon. Pontosan megfigyelhető a trend, mindkét referendum előtt elegendő cukorkát osztogattak a kormánypártok ahhoz, hogy a jóllakott választók ne nagyon menjenek sehová.

Egy évvel később, az első EP-választás ugyanakkor már meghozta az ellenkezés előszelét. A belpolitikai helyzet felborult, köszönhetően Medgyessy ügynökmúltjának, illetve az MSZP hathatós marketing-gépezetének,vereségük csak annyit jelentett, hogy Medgyessy hamarosan repült a székéből, de az MSZP-SZDSZ koalíció maradt a helyén. A két választás közötti számadatok eltérésében két dolog húzódik meg; amíg NATO és az EU-csatlakozásról szóló szavazások az érdektelenség látszódott, addig az első EP-választáson a kormányoldallal szemben feltámadó elégedetlenség húzódott meg. Míg a NATO szavazást vélhetőleg a Fidesz még meglévő, de csökkenő, kormánypárti szavazótábora mentette meg az eredménytelenségtől, addig az EP-választást az akkoriban már ellenzékben levő Fidesz tábora „húzta fel” részvételi hajlandóságával. A viselkedési minta mindkét oldalon ugyanaz volt, a hagyományosan baloldali, elégedetlen szavazók inkább elkerülték az urnákat, minthogy a jobboldal jelöltjeire, vagy épp a jobbolaldali kormány jövőbeli döntéseire voksoljanak.
2004-ben megint egy érdekes döntés született. Részben az MVSZ oldaláról jövő kezdeményezés eleve halálra volt ítélve, főleg, hogy a kormányoldalnak sikerült megfelelő bizalmi tőket kovácsolnia az eredménytelen referendumból. A jobboldali szavazókat sikerült ugyan feltüzelni, a kormánypártiak azonban inkább nem mentek el, amit az MSZP nyereségként könyvelhetett el, jókora pofont kapott az akkor már a szétszakadás szélén lévő ellenzék. Az MDF fordulata már hamarabb elindult, de retorikájukban érezhető változás 2005-ben, majd a parlamenti választások évében, 2006-ban történt. A 2006-os választás külön cikket érdemelne, de annyi biztos, hogy a különböző kutatásokkal ellentétben (ugyanaz a csapda, mint 2002-ben) a Fidesz nem alakított kormányt, de még csak győzni sem tudott, így a második fordulóban már csak a győzelem mértéke és aránya volt a kérdés. Gyurcsányék ugyan kormányon maradtak, de a bajok ott kezdődtek el; őszödi-beszéd, vizitdíj, tandíj, napidíj bejelentése, adóemelés, költségvetési problémák, kisebbségi kormányzás, miniszterelnök lemondása, újabb jelöltek keresése, Bajnai befutása. Az egy évvel ezelőtti „szociális népszavazás” is, 51%-os részvétel mellett, az ellenzék totális győzelmével zárult, amely azt jelenti, hogy még a korábbi szabályokkal is eredményesen zárult volna. A különböző időközi szavazások is a jobboldalt támogatták, így ténylegesen elképzelhető, hogy a proteszt szavazók jelensége a vasárnapi szavazást sem kerüli el, úgy tűnik rengeteg olyan ember van ma Magyarországon, akit az EP-választás egyáltalán nem érdekel, illetve amúgyis pártokra, logókra kell szavazni, meggyőződésem, hogy rengeteg polgár fejében el sem különül ez a két téma, így egyértelműen ki lehet mondani, hogy a vasárnapi szavazás – szemben a pártok demagógiájával – az EP-választásról, és a belpolitikai helyzet értékeléséről szól.

Demagógia, mivel az MSZP azt hirdeti, amit legutóbb hirdetett, persze politikailag nagyon más lehetősége nincs is; ez csak egy népszavazás, itt a külpolitikáról döntünk, meg a képviseletről, igazából nem is számít, Medgyessy javaslata 2004-ben az volt, hogy a pártok állítsanak közös listát. [Megrökönyödést és nevetést váltott ki a médiából, nem hiába.] Ugyanilyen demagógia persze a Fidesz részéről is megjelenik, ők pont a fordítottját hangsúlyozzák, ez a választás arról szól, hogy elég a kormányból, végre legyen vége ennek a mókuskeréknek, legyen egy új rendszerváltás, történjen meg az a fordulat, amire már 2002 óta várunk, és végülis ez a szlogen sem támadható – retorikai szempontból, hisz mindenki nagyon hatásvadász, az alapvető célok minden pártnál megfigyelhetőek. A Fidesz a mandátumok maximalizálására hajt, ezért támadja már napok óta „riválisát”, a Jobbikot, az MSZP szintén maximalizálni akar, annyit szerezzünk, amennyit csak lehet, hogy ne történjen meg egy történelmi vereség. Az SZDSZ bár titkolja, mégis vállalja, hogy a túlélésért küzd, Fodor Gábor tévéinterjúiban fel sem merül, hogy az SZDSZ kiesne a palettáról, ugyanakkor a harmadik erő megnevezéssel mégiscsak arra várnak, hogy ne süllyedjenek el a hazai politika gödreiben. Folyamatosan támadják a Jobbikot, olyannyira, hogy a Fidesz pocskondiázására már nem maradt energiájuk, amely az utóbbi tíz esztendő termését tekintve meglehetősen furcsa [Lop-Stop, narancsos plakátok, stb.]. Az SZDSZ tehát realizálta, hogy az egyetlen céljuk a liberális szavazókat felébreszteni, hátha ők eljuttatnak egy SZDSZ-est Brüsszelbe, ezzel elkerülvén a totális vereséget, amelyet szinte minden mérvadó kutatóinzét előre megjósolt. Nem tartom valószínűnek, hogy bejutnak, a történelmi vereség meg fog történni, főleg azért, mert az eddigi kettős-tengely mellett megjelent egy harmadik is az SZDSZ-ben, ez pedig Demszky vagyonadó-ellenessége, amely talán egy marginális pontja az SZDSZ-nek, de mégsem elhanyagolható. Süllyed a hajó, vasárnap kiderül mennyire.

A szavazási hajlandóság valószínűleg alacsony lesz vasárnap, főleg, hogy rossz időjárás várható, amely a proteszt szavazókat is otthon tarthatja. Az országnak számos olyan pontja van, ahonnan az urnákat nehéz megközelíteni, még a budapesti agglomeráció is ilyen, pedig ez az ország legfejlettebb régiója. Mindazonáltal a Fidesz-szavazók hajlandósága korrekt, a Jobbik szimpatizánsaié pedig kimagasló, olyannyira fanatikus a tábor, hogy 95%-uk, vagyis szinte minden támogatójuk elmegy vasárnap, legyen égszakadás, földindulás. Nyilván itt kiderül majd, mekkora lufi a Jobbik. Hiszen ez is felmerülhet. Korábban elég erős eredményeket értek el, de mind a ferencvárosi időközi, mind a pécsi eredmények megkérdőjelezhetőek. A ferencvárosiban a Jobbik delegáltja kizáratta az MDF-et, a Zöld Pártot és a MIÉP jelöltjeit, míg Pécsett a magas részvételi arány a polgármester választására vonatkozott, ténylegesen egy képviselőt csak egy kisebb városrészben választottak, ott a jobbik lett a harmadik és az utolsó is, körülbelül 10%-kal (4-500 szavazat).

Ennek ellenére nem úgy látom, hogy a Jobbik lufi. Két szcenáriót tudok elképzelni, az egyikben a Jobbik egy képviselőt delegál, a másikban kettőt. Ha kettőt küld, az SZDSZ sportnyelven szólva KO-val kiesik a színtérről, ha egyet, az is elég jelzés lesz Magyarországnak. A Fidesz maximum 15 képviselőt fog küldeni Brüsszelbe, egyet a jobbik, és ötöt az MSZP. Ez reálisnak tűnik, bár az alacsony részvétel a kisebb pártoknak segít, a Jobbik így akár 7%-ot is elérhet, amely már két képviselőt jelent. Nehéz megtippelni, de az utolsó nagy közvélemény kutatások is azt mutatják, Morvai megy Brüsszelbe. Minden megkérdőjelezhető kijelentése ellenére. A Fideszből és az MSZP-ből (egy kutatócég szerint a Jobbikosok ötöde volt MSZP-s) kiábrándultak ugyanis alternatívát látnak a Jobbikban. Az SZDSZ-szel szemben a Jobbik vidéken is nagyon erős, ott az előbbi szinte mérhetetlen. Az SZDSZ-nek csak akkor volna esélye, ha hirtelen feltámadna az a 10%, aki őket korábban a fővárosban támogatta. Ez csak akkor történhetne meg, ha az MSZP és az SZDSZ közös platformon mozogna, és osztoznának a szavazatokon, például egy hagyományos baloldali család esetében; szülők MSZP, gyerekek SZDSZ. Ugyanis ez a minta történik meg a Jobbik esetén, a fiatalabbak hajlandóságot mutatnak a Jobbikra szavazni, míg az idősebb korosztály a mérsékeltebb irányt választja. Egység mindenesetre van. A baloldalon most úgy tűnik nincs, sokan adnak le majd döglött szavazatot az MDF-re, LMP-re, az SZDSZ jól le fog maradni arról, amit a Jobbiknak hat év alatt sikerült elérnie. Ehhez persze szükség volt a MIÉP marginalizálására, a Magyar Gárdára, a szélsőjobboldaliakkal szembeni ellenségeskedésre, az antiszemitizmus elleni közbeszédre, ezek mind a Jobbiknak kovácsoltak [negatív] reklámot, támogatóbázist. Morvai pedig egy marketingben tökéletesen befuttatott termék, a korábbi zavargások során megsérültek jogait védő büntetőjogász végül a Jobbiknál kötött ki. Ez várható volt már akkor is, amikor Gondáék társaságában jelent meg. A Jobbik esetében a lufiság három dolgot jelent: ténylegesen van-e a Jobbiknak ennyi szavazója, vagy ez csak egy tévedés, ha van szavazója, akkor középpárt-e a jobbik, s ha nem az, de van rá esélye, akkor tud-e középpárttá válni, vagy eltűnik-e a süllyesztőben?

Nagyon érdekes kérdéseket vet fel a vasárnapi referendum, kíváncsi leszek az eredményeire. Egy esetleges kellemes időjárás még nagyon meglepő eredményeket hozhat, egy zord pedig a proteszt szavazókat otthon hagyhatja. Egy biztos, a proteszt szavazatok sokat nyomhatnak a latba vasárnap, erre-arra is eldőlhet a mezőny. Az én merész tippem az volna, hogy a Jobbik két képviselőt küld majd Brüsszelbe, de legalábbis nagyon közel lesznek hozzá. A Fidesz totális győzelme 16 mandátummal, az MSZP elsüllyed, az SZDSZ mérhetetlen.

Mostmár ezt csak jó célokra kellene felhasználni, ügyesen és okosan. Fluctuat nec mergitur, ahogy a latin bölcsesség hirdeti: inog, de el nem süllyed. A jobboldal olyan erő megragadására készül, amit nem biztos, hogy elbír. Akkor taktikáznak jól, ha inognak, de nem süllyednek el. Az elkövetkező időszak nagyon érdekes változásokat hozhat a magyar politikatörténetben.

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S õszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendõ hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem
De mindig, mindig gondoljunk reá!

(Részlet Juhász Gyula Trianon című verséből.)